2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Az „Év Orvosának” választották dr. Fricz Péter főorvost

Zsiga Ferenc  |  2016. 07. 28., 09:00

A hagyományteremtés szándékával alapított, az „Év Orvosa Díjban” első alkalommal dr. Fricz Péter belgyógyász, gasztroenterológus főorvos részesült a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórházában július 6-án rendezett Semmelweis-napi ünnepségen. Az elismerés értékét elsősorban az adja, hogy a kórház orvosai titkos szavazással maguk közül választották ki az arra leginkább érdemesnek tartott kollégájukat, dr. Fricz Pétert.

Az elhivatottságáról, szakértelméről, munkabírásáról és szerénységéről ismert dr. Fricz Péter Kalocsán született. Mint annyi kalocsai és környékbeli tehetséges fiatal, ő is a Szent István Gimnáziumban érettségizett 1978-ban. Még abban az éven felvételt nyert a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karára, ahol 1984-ben vette át orvosi diplomáját.

Dr. Fricz Péter azok közé az orvosok közé tartozik, aki szülővárosában kezdte és azóta is itt folytatja a gyógyító munkát. A fiatal szakember érdeklődése már az egyetemi évek alatt a belgyógyászat irányába fordult. Ebből következett, hogy a röntgen osztályon eltöltött rövid idő elteltével, 1985-ben már a belgyógyászati osztályon dolgozott, majd 1989-ben belgyógyászatból szerzett szakvizsgát.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

1992-től, gasztroenterológiai szakvizsgája megszerzése óta dolgozik a belgyógyászati osztály 5 ágyas gasztroenterológiai részlegén, illetve a gasztroenterológiai szakambulancián, belgyógyászati szakrendelésen és a belgyógyászati rehabilitációs osztályon. A betegek körében is jól ismert és elismert orvossal jelenleg elsősorban a gasztroenterológiai szakrendelésen találkozunk.

A főorvos a Magyar Gasztroenterológiai Társaság tagjaként az Endoszkópos- és a Vastagbél Szekciókban tevékenykedik. Gyógyító munkája mellett a kórház alapítványa kuratóriumának elnöki tisztét is betölti.

Dr. Fricz Péternek gratulálunk az elismeréshez, hivatása és társadalmi megbízatása további gyakorlásához jó egészséget és sok sikert kívánunk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK