2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Betelt a pohár az érsekségen

Borbély-Juhász Ágnes  |  2016. 05. 05., 17:24

A Főszékesegyház és a Szentháromság tér rekonstrukciója, valamint az Astriceum építése is szóba került azon a rendkívüli sajtótájékoztatón, amelyet dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek és Vörös Márta érseki főépítész hívott össze kedd délutánra az érseki kastélyba, hogy eloszlassa a városszerte terjedő pletykákat, és tisztázza a felújításokat övező félreértéseket. A tájékoztatón az idegenforgalomban érdekeltek és a drónfelvételeket készítők számára is fontos információkat közölt az érsek.

Dr. Bábel Balázs rögtön elsőként – megismételve Vörös Márta portálunknak adott korábbi nyilatkozatát – leszögezte,

a Főszékesegyház csupán a papszentelésre és a vasárnapi misék idejére nyílik meg június 25-től.

Turizmus céljából e dátum után sem lesz látogatható a templom.

Ennek újbóli hangsúlyozását azért tartotta fontosnak, mert mindenfajta konfliktust szeretnének megelőzni főként az utazási irodákkal, amelyek idejekorán elkezdhetik szervezni a templomi látogatócsoportokat. Mint mondta, a belső térben még javában folynak a munkálatok, oda ilyen céllal még jó ideig nem lehet bemenni.


Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Hangsúlyozta, a könyvtár és a kincstár viszont látogatható, és a Zárdatemplomban az orgonahangversenyeket is megtartják, csakúgy ahogy az elmúlt években tették. Ezt azért emelte ki, mert nehezményezte, hogy a felsorolt attrakciókra az utazási irodák évről évre kevesebb látogatót szerveznek. Úgy fogalmazott:

Gyakorlatilag a kalocsai idegenforgalom cserbenhagyott bennünket. Név említése nélkül három iroda elmúlt négy évi adatait hozta példának. E szerint az egyik iroda közreműködésével 2012-ben 2330 főt, 2013-ban 1546 főt, 2014-ben 380 főt, 2015-ben 9 főt fogadtak a könyvtárban. Egy másik iroda ugyanebben a négy évben 2190, 1770, 1084, majd 1239 főt hozott. A harmadik iroda statisztikája 586, 3685, 874, és 71 fő ugyanerre az időszakra.

A Főszékesegyház felújításával kapcsolatban elhangzott: beszerzések is lassítják a folyamatot. A harangszékekhez és a padok gerendázatához szükséges alapanyagokat hónapok óta kutatják országhatárainkon kívül is, de sem tölgyfát, sem vörösfenyőt nem tudnak vásárolni, hiába lenne meg hozzá a szükséges anyagi forrás.

Hogy ezt így állandóan ki kelljen magyarázkodni, ennek már véget kéne vetni, mert igen nehéz ezekkel küzdeni – mondta Vörös Márta, aki úgy gondolja, különösen érsek úrhoz méltatlan, hogy a város szebbé tételéért folytatott munkájukat ennyi meg nem értés, vagy, ahogy fogalmazott „félremagyarázás” kíséri.


Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek


Cáfolta azokat a felröppent híreket is, miszerint a Szentháromság tér felújítása és a Hősök szoborcsoportjának áthelyezése fakivágásokkal járna. Vörös Márta a térrekonstrukcióról egyébként több részletet is elárult, és beszélt az Astriceum épületének munkálatairól is, amelyekről külön cikkben számolunk majd be. Újságírói kérdésre a Főszékesegyház megnyitásának időpontjával kapcsolatban a mérnökasszony annyit árult el, hogy

az az Astriceumban kialakítandó kiállítással együtt, csakis a jövő évben fog tudni megnyitni. Előbb nem.


Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A grandiózus felújítást érthetően nagy érdeklődés övezi. Arra azonban Bábel Balázs és Vörös Márta is felhívta a figyelmet, hogy az építkezésről csupán engedéllyel szabad drónfelvételeket készíteni, különösen akkor, ha a készített képeket vagy videókat kereskedelmi célra tovább kívánják értékesíteni. A sajtótájékoztató napján épp egy ilyen eset után döntöttek úgy, hogy szélesebb nyilvánosság előtt beszélnek a problémákról.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 1 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (1 db)
kisbéta
2016-05-09 12:40:30
Szerintem a város lakosságánál is betelt már a pohár!
Külföldön már rég elzavarták volna az ilyen építészt , sőt lehet börtönbe is kerülne.
Mindenkinek elege van , de senki nem mer szólni semmit !!!!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK