2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Ünnepi szentmisével zárult a XXI. Duna Menti Folklórfesztivál

2017. 07. 12., 18:36

A július 5. és 9. között zajlott XXI. Duna Menti Folklórfesztivál programsorozatának záró szentmiséjét a Szent István király templomban mutatta be Mészáros István címzetes prépost, templomigazgató július 9-én, vasárnap.

Mészáros István, aki maga is rangos díj birtokosa a hagyományőrzés terén végzett kimagasló munkájáért, szentbeszédében felidézte Szent Istvánnak fiához, Imréhez írott intelmeit, melyben többek között arra buzdít, hogy legyünk befogadó nemzet. Így fogalmazott a templomigazgató:

Mi ennek az elmúlt napokban példásan eleget is tettünk. Ugyan, ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy nem a józan ész és a szeretet irányítja az életünket, sőt az egész emberi közösség is mintha történelmi, társadalmi csapdába került volna. Riadtan keressük, de mindmáig nem találjuk a módját, hogyan legyen béke, biztonság. Félünk, és a terror alatt nyögünk. Ezzel együtt mi itt, Kalocsán mégis befogadók vagyunk a Szent István-i intelmek szerint, lehetőséget kínálva kultúrák és nemzetek találkozásának.


Forrás: Koprivanacz Kristóf

Ezt követően Kalocsa és a szállások „szeretett népének” gazdag népművészetéről és hagyományairól beszélt a szónok. Kiemelte: a hímzés, a viselet, a pingálás és a tánc itt még élő hagyomány, a fűszerpaprika pedig féltve őrzött nemzeti tartalék; ugyanakkor mindenütt, az ország bármely pontján meghúzódó legkisebb településnek is megvan a maga megőrzendő, továbbhagyományozandó értéke.

A hagyományok ápolása soha nem volt könnyű munka. A múlt értékeinek átörökítését már az emberi élet legelején meg kellene kezdenünk: ott a helye a gyermek játékában, versében, meséjében, zenéjében, alkotásában, táncában egyaránt. Már a kicsikkel meg kell ismertetni és meg kell szerettetni a népi kultúra tárgyait, a népművészetet és a népszokásokat – hangsúlyozta Mészáros István. – Ennek eredményeként a gyerek érdeklődve hallgatja a népzenét, népmesét, népi mondókát; ízlésvilága befogadja a népművészet tárgyait, eszközeit, megismeri és megéli a közös ünnepeket, jeles napokat, hagyományőrző tevékenységeket.


Forrás: Koprivanacz Kristóf

– Nagyon örülök annak, hogy szülők, pedagógusok, koreográfusok is jelen vannak itt a szentmisén. Szeretném megerősíteni őket abban, hogy páratlanul értékes hivatásuk, sőt küldetésük van! Egykor apáról fiúra szálltak a hagyományok. Ma a pedagógusok, koreográfusok, népművészet mesterei és népi iparművészek, írók, hímzők, pingálók és táncosok fényesítik újra és adják tovább az eleinktől kapott, élethosszig megőrzendő mesebeli kincseket – mutatott rá a szentmise celebránsa.

Majd felhívta a figyelmet arra, hogy állandóan keresnünk kell a módját annak, hogyan lehet a néphagyományt aktualizálni posztmodern korunkban, érdemes visszatekinteni elődeink szellemi és tárgyi világára, melyben a természettel való harmónia, a kétkezi munka és az ősöktől örökölt bölcsesség volt az egyedüli lehetőség.


Forrás: Koprivanacz Kristóf


Meggyőződésem, hogy a rohanó jelenből a lassú léptékű múltba történő visszapillantás igenis rejt emberi tartalmakat számunkra, és azok értékek. Becsüljük meg, amink van! Történelmünket, múltunkat, hagyományainkat. Mindez erős gyökér: jelen és jövő belőle él. Ki-ki a maga helyén legyen elkötelezett őrzője és továbbhagyományozója mindennek  – zárta szentbeszédét Mészáros István.

Forrás: Magyar Kurír

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK