2017. 05. 27. szombat
Hella
: 307 Ft   : 274 Ft Benzin: 363 Ft/l   Dízel: 349 Ft/l   Írjon nekünk TUDOMÁNY

Elment az ezredik szerelvény foktői étolaj – Milliárdos fejlesztések híreivel ünnepeltek

Illés György Cinó  |  2017-04-14 18:14:52

Az ezredik étolajjal megrakott szerelvény útnak indítására rendezett ünnepség már reggel óta tartott a foktői növényolajüzemben a tulajdonos társaság és a gyártásban, forgalmazásban, szállításban közreműködő partnerei részvételével, majd délután negyed egytől Kalocsán, a vasútállomáson sajtónyilvános rendezvénnyel folytatódott az ünneplés. Itt folklórműsor várta az ünneplőket, majd szónoklatokkal, közös fotózással, koccintással és ebéddel folytatódott a nap. Juhász Csaba, a Glencore Agriculture Hungary ügyvezetője a Glencore cégcsoport nemzetközi szintű és hazai vezetősége és partnercégei képviselőinek, valamint Kalocsa és Foktő polgármestereinek jelenlétében elmondott ünnepi beszédében, majd a rendezvény kapcsán a sajtónak adott rövid közleményében több közelgő, összegészében „több millió dolláros”, azaz újabb milliárdos nagyságrendű beruházás tervéről beszélt, egyelőre konkrétumok nélkül. Ezek egy része a vasúti szállítást, más része az olaj további feldolgozását érintik majd. Emellett portálunknak egy további fejlesztésről, a lakosság komfortérzetét javító, üzembe helyezés előtt álló zajcsökkentő berendezés beépítéséről is szólt.

A zajterhelés csökkentését célzó fejlesztés örömteli híréről már írtunk tegnap. Ott arról is lehet szavazni, hogy kit mennyire zavar a gyár zaja, hallja-e egyáltalán. A leadott válaszok egyébként nagyon érdekesen alakulnak, kukkantson rá, vagy szavazzon Ön is!

A hétfői ünnepségek részeként Kalocsán megtartott vonatbúcsúztató a feldíszített, ezredik szerelvény valamivel déli 12 óra után megállt az állomásra a foktői gyárból érkező szerelvény, majd a Kalocsai Hagyományőrző Néptánc Egyesület adott rövid műsort.

A továbbiakban dr. Bálint József, Kalocsa város polgármestere, Juhász Csaba a Glencore Agriculture Hungary ügyvezetője, Veszprémi László a MÁV üzemeltetési vezérigazgató-helyettese, valamint Németh Nándor a DB Cargo Hungária Kft. ügyvezetője mondott ünnepi beszédet, méltatva az alkalom, illetve az addig megtett út jelentőségét.

A kalocsai polgármester szólt az komplexumnak a térség gazdasági életében betöltött szerepe jelentőségéről, kiemelve az üzem létesítésével egyidejűleg a járás vasúti közlekedését érintő fejlesztéseket. Ez a folyamat a vasútipálya-felújítási és -bővítési munkákkal kezdődött, újra bekapcsolva városunkat az ország vasúti közlekedésébe, végül a szállításban közreműködő, a vasútvonalat üzemeltető német partner, a Deutsche Bahn (DB), a pálya- és állomástulajdonos MÁV és a kalocsai önkormányzat együttműködésével már a híres állomásépület is megújult és megnyílhatott a turisztikai érdeklődők előtt is. E munka jövőben is folytatódik az állomás és környéke további csinosításával. E mellett a Paksi-közi vasúti átkelőhely fejlesztéséről is tárgyalnak.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Milliárdos fejlesztések jönnek?

A polgármester után a Glencore Agriculture Hungary ügyvezetője, Juhász Csaba szólt az eddig elért eredmények jelentőségéről, és újabb, nagy horderejű beruházások tervéről is szólt. Ezekről az összességében „több millió dollár értékű beruházásokról” később a sajtó munkatársai körében is nyilatkozott, reményét fejezve ki, hogy hamarosan konkrétumokkal is előállhat a tervezett projektekkel kapcsolatban.

E beruházások egyrészt a vasúti közlekedést – és áttételesen a közúti forgalmat – is érintik majd, ugyanis az egyik tervezett fejlesztés azt célozza, hogy az eddigi késztermék-kiszállítás mellett az alapanyagok beszállítása is mind nagyobb arányban történhessen vasúton. A beszállítás eddig nagyrészt vízi úton és közúton, kamionokkal történt. A tervezett fejlesztés következtében tehát jelentősen csökkenhet a foktői olajgyár felé irányuló kamionforgalom.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Másrészt a feldolgozó tevékenység bővítésének szándékáról is beszélt a vezető, részletek említése nélkül. E szerint az eddig itt készült nyers növényolaj magasabb feldolgozottsággal hagyná el térségünket, azaz nagyobb lenne az itteni hozzáadott érték.
Korábban, a gyár létesítésének idején fölröppentek hírek arról, hogy az olajüzemhez kapcsolódóan biodízelüzem, illetve más ipari, technológiai célú földolgozást végző egység is kapcsolódik majd. Ezért ezt konkrétan megkérdeztük Juhász Csabától, aki eloszlatta az ezzel kapcsolatos félreértéseket, mondván:

Ezt csak a sajtó kapta föl valahonnan, én is ott hallottam róla először. Mi soha nem mondtuk ezt, és most sincsenek ilyen irányú terveink. A további feldolgozás is élelmiszeripari felhasználásra irányul majd a terveink szerint. Remélem, hogy ezzel kapcsolatban hamarosan konkrétumokkal és részletekkel állhatok a sajtó elé – nyilatkozta portálunknak az ügyvezető.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A továbbiakban Veszprémi László, a MÁV üzemeltetési vezérigazgató-helyettese szólt a gyárnak a vasúti társaság életében játszott szerepéről, példaértékűnek mondva a MÁV és a Glencore kapcsolatát. Rámutatott: a gyár volumene alkalmas arra, hogy a vasútvonalat gazdaságosan üzemeltessék, a MÁV számára is megteremtve a szükséges további fejlesztések fedezetét.

Ezt követően Németh Nándor, a DB Cargo Hungária Kft. ügyvezetője mondott ünnepi beszédet, szólva a Kalocsa-Kiskőrösi vasútvonal üzemeltetése, a Glencore termékeinek szállítása során a MÁV-val közösen végzett munkáról, benne a kiskőrösi fordítókorong mindennapos használatáról, amihez nélkülözhetetlen is a jó, partneri együttműködés.

Végül az egybegyűltek együtt fényképezkedtek a földíszített ezredik szerelvénnyel, koccintottak is a tiszteletére, majd közös ebéddel folytatódott a rendezvény, amely a vonat búcsúztatásával zárult. A szerelvény délután két órakor indult tovább az olaszországi Cremona felé.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Ez a fő iránya az innen olajat szállító vonatoknak, de visznek Foktőről vasúton növényolajat Németországba és Hollandiába is. A kisebb jelentőségű hazai továbbfeldolgozásra jellemzően közúti szállítással jut el a Foktő melletti Barákán készülő nyers növényolaj – tudtuk meg Juhász Csabától a rendezvényt záró kötetlen beszélgetés során.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2017. 05. 26., 21:45
A mesék segítségével rengeteget megtudhatunk a gyerekekről. Még >>>
2017. 05. 26., 15:49
16 hajónyi legénységgel délelőtt 9-től rajtol a mezőny. Előtte bemelegítés! Még >>>
2017. 05. 26., 15:17
Az árusok többsége már pénteken felállította a pavilonját, a színpadtechnika beüzemelése is megtörtént, így semmi akadálya nincs annak, hogy már a ma esti koncertre minden adott legyen a rendezvény sikeres lebonyolításához. Még >>>
2017. 05. 26., 12:00
Május 28-án húszezer lámpással emlékezik az ország az Eltűnt Gyermekek Világnapjára. Még >>>
2017. 05. 26., 11:44
A környék látnivalóit, turisztikai célpontjait népszerűsítő összefoglaló jelent meg az országos ismertségű közéleti portálon. Még >>>
2017. 05. 25., 21:00
Te is lehetnél! - szinte mindig ez az örökérvényű (rendezvény) szlogen jut eszembe, amikor meglátom az ÉNO-sok képeit a neten. Picit mindig szorul a szívem, aztán ahogy pumpál párat, öröm tölti el. Mert az ÉNO-sok tudnak mosolyogni, tudnak játszani, mernek önmaguk lenni, nem csak azért, mert nekik különösen nehéz lenne maszkok alá bújva az általunk élt emberi játszmákban részt venni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

SZÓLJON HOZZÁ

 Ágika
 2017-05-22 15:23:35
 1 Aztán van-e jogosultsága a vállalkozónak a szer kezelésére, kijuttatására? Ezt vizsgálták a keretszerződés megkötésekor, vagy csak megint...

Szabálytalan volt a vegyszeres kezelés parkjainkban?! Simon Zoltán képviselő-testületi ülésen tett föl kérdéseket a Kubikus parki játszótéren és más közterületeken végzett vegyszeres rovarirtással kapcsolatban, lakossági jelzések kapcsán, a témáról írott cikkünkre is hivatkozva. A válasz szerint a permetezés papíron rendben volt, de írásos választ is ígértek.

 Ágika
 2017-05-16 15:33:28
 3 Úgy látom Cinó, nem volt eredményes a megfélemlítés. Hál' Istennek! ;) Nem is értem, hogy gondolja valaki, hogy egy újságírót megfenyesse...

Az építményadó emelésének és új, lakossági adó bevezetésének szándékáról is tájékoztatta a polgármester a meghívott vállalkozókat a múlt szerdai üzleti reggelin, amelyen a Paks II, a híd, és a térség településeinek fejlesztései is „terítékre kerültek”.

 MrSmith
 2017-05-10 13:44:34
 3 Hajra Kalocsa!

Alig egy hónapja fogadták el Kalocsa nullás közbeszerzési tervét, és máris módosítani kellett, nyilván fölfelé. Bálint József portálunknak is üzent – ezúttal nevesítés nélkül. Kiderült: a polgármester nem izgul. Filvig szerint eddig sem izgultunk, mivel nem volt miért. Simon gratulált.

  JETfly Magazin kiemelt hírei

Mint ahogy arról a napokban már lapunkon is beszámoltunk, 2017. május 22. és június 9. között zajlik a többnemzeti Load Diffuser 2017 hadgyakorlat a Kecskeméti Repülőbázison.
Május 22-én megkezdődött a Magyar Honvédség légierejének idei legnagyobb méretű gyakorlata. A hét ország részvételével, június 9-ig tartó Load Diffuser 2017 igazgatója Szűcs Pál ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott légierő haderőnem főnöke.
Az Egyesült Államok Légiereje (USAF) május 15-én jelentette be a hírt, mely szerint az F-35 Lightning II Joint Strike Fighter (JSF) katapultülése miatti súlykorlátozást visszavonja.
2017. május 20-án, szombaton egy An-124-100 Ruslan érkezett a Kecskeméti Repülőbázisra, gyomrában a tavaly nagyjavításra küldött Mi-17-es helikoptereinkkel.