2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Itt a teljes lista a járásban megvalósuló útfejlesztésekről – Leszerződtek a Dunapataj-Foktő közötti út tervezésére

Zsiga Ferenc  |  2019. 07. 12., 09:44

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés hartai ülésén az idei évi útfejlesztésekről számolt be Dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának igazgatója. A szakember előadása anyagában külön fejezetet szentelt a Paks II. beruházáshoz kapcsolódóan a térségben megvalósuló, gyakorlatilag valamennyi települést érintő fejlesztéseknek, amelyek egy része a kormány döntése nyomán már tervezési stádiumba lépett. Az igazgató jó hírrel szolgálat a kalocsai járásban élőknek, és a teljes fejlesztési listát is bemutatta a képviselőknek. Íme!

Az idei évi, az egész megyét érintően soványka fejlesztésekről, ami az egész megyét érintően 32 kilométer útfelújítást jelent, korábbi cikkünkben már beszámoltunk.Ám megállapíthatjuk, hogy a jövőt illetően már sokkal kedvezőbb a helyzet.


Forrás: Zsiga Ferenc

Amint arról korábban Font Sándor országgyűlési képviselő a múlt év novemberében megjelent kormányhatározat alapján beszámolt, és azt most precíz, pontos kimutatás keretében dr. Sztana Zoltán bemutatta,

AZ ORSZÁGOS KÖZUTAKAT ÉRINTŐ ÚTFELÚJÍTÁSOK KÖZÖTT VAN:

  • 5106 jelű út Dunapataj-Foktő közötti szakaszának felújítása  (Ennek tervezéséhez  a központi költségvetésből a pénz megérkezett, szerződést  kötöttek a tervező céggel.)
  • 5301 jelű út Homokmégyi elágazó-Kalocsa közötti szakasz felújítása
  • 5308 jelű út felújítása Dunapataj-Kalocsa között
  • 5311 jelű út felújítása Szakmár-Miske
  • 5313 jelű út felújítása az 5311-5316 utak között, Homokmégy
  • 53115 jelű bekötőút felújítása Öregcsertő
  • 53116 jelű bekötőút felújítása Alsómégy (Homokmégy közigazgatási területe)
  • 53114 jelű út felújítása, Csornapuszta (Öregcsertő közigazgatási területe)


ORSZÁGOS KÖZUTAKAT ÉRINTŐ ÚTFEJLESZTÉSEK KÖZÖTT VAN:

 

  • 5125 jelű Kalocsa nyugati elkerülő út (Foktő-Bátya) megvalósítása
  • 51. számú főút Kalocsa-M9 gyorsforgalmi út közötti, valamint Kalocsa belterületi szakasz fejlesztése
  • 51. számú főút fejlesztése M9 gyorsforgalmi út – Baja között Sükösd és Érsekcsanád elkerülő út építésével
  • A HELYI KÖZUTAKAT ÉRINTŐ FEJLESZTÉSEK KÖZÖTT VAN
  • 5301-53115 jelű mellékutak összekötése, új út építése, Öregcsertő
  • 51. számú főút- Fajsz dél (TSz major)közötti összekötő út megvalósítása
  • 5301 mellékút – Szakmár közötti összekötő út megvalósítása

Dr. Sztana Zoltán aláhúzta, jelenleg egyedül az 5106 jelű út Dunapataj-Foktő közötti szakaszának megterveztetésére rendelkeznek aláírt szerződéssel.

Valamennyi felsorolt út a középtávú fejlesztés része, tehát az utak építése a tervezés, közbeszerzés lebonyolítása után, a következő esztendőkben kezdődhet meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK