2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Országos konferencia a megújuló oktatásról Kalocsán - a Dózsában két helyettes államtitkárt is köszöntöttek

Zsiga Ferenc  |  2017. 05. 23., 17:39

Kalocsán Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter fővédnöksége mellett 2017. május 23-án „Megújuló oktatás 2011-2017” címmel tartottak szakmai konferenciát a Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma intézményben. Az előzetes regisztrációhoz kötött, a Bajai Szakképzési Centrum, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Nemzeti Pedagógus Kar szervezésében tartandó fórum résztvevőit, köztük Font Sándor országgyűlési képviselőt és dr. Bálint József polgármestert az elsők között Fekete Antal, a konferenciának helyet adó intézmény vezetője és Virág Tibor, a Bajai Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntötte.

Még mielőtt a hivatalos program megkezdődött volna, a város legnagyobb oktatási intézménye dísztermébe szervezett konferencia résztvevői a Kalocsai Liszt Ferenc AMI Dusnoki Aprók csoportjának fergeteges műsorában gyönyörködhettek, majd az iskola egyik diákja, Tamer Eid Mirjam előadásában Ellen Nitt: Azt hittem című versét hallgathatták meg.

Elsőként Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára tartott előadást. A pedagógus végzettségű, szakmán belül a szakképzés „nagyasszonyaként” is emlegetett szakember „Lehetőségek a szakképzésben” címen megtartott előadásában egyfelől mindazokat az eredményeket bemutatta, amelyeket a kormány a szakképzés érdekében tett, másfelől azokat a kérdéseket, elérendő célokat is megfogalmazta, amelyek napjainkban mind az oktatás, mind a gazdaság résztvevőinek kihívást jelentenek.

A helyettes államtitkár szerint a folyamatosan változó gazdasági környezet olyan kihívás elé állítja a szakképzésben résztvevőket, amelyekre a választ eddig többnyire jól, de még mindig nem elég hatékonyan adtuk meg. A bemutatott nemzetközi adatok fényében nem állunk rosszul, hiszen a hazai 4 százalékos munkanélküliségi ráta messze a legjobb Európában. Pölöskei Gáborné nem hallgatta el, hogy miről szól majd a jövő szakképzése. Szerinte a gyors technikai, technológiai fejlődés következtében olyan munkahelyek keletkeznek majd, amelyeket most még nem ismerünk.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Ezért van szükség az alapkészségek, az értő olvasás, írás, a számítógépes ismeretek és az idegen nyelv minél gyorsabb, minél magasabb fokú elsajátítására. Ebben a rendszerben a szakképzés és a gazdaság még szorosabb összefonódása olyan követelmény lesz, amely egyelőre csak a felsőoktatás szintjén, a duális képzésben valósul meg. Mint az előadó rámutatott: hazánkban jelenleg 700, az Országos Képzési jegyzékben (OKJ) nyilvántartott szakma van, de például Németországban csak 300.

Ott jobban alkalmazzák azt az elvet, hogy egyes szakmákat a hasonló, egymást átfedő szakterületek miatt már az oktatás szintjén összevonják. Majd ha arra szükség van, a gazdaság igényei szerint, az adott feladatra speciálisan képzik ki az adott szakmában egyébként jártas szakembereket. A helyettes államtitkár mintegy zárszóként leszögezte: a szakképzés nem másról, mint a gazdaságról szól!

A második előadást dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős helyettes államtitkára tartotta. A szakember prezentációja első részében a köznevelési kerekasztal eddigi eredményeit összegezte, majd megállapította: a bürokratikus „túlbuzgalom” is felelős azért, hogy a pedagógusokra nehezedő adminisztrációs teher növekedett.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)
dr. Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A helyettes államtitkár ígéretet tett arra: a jövőben még szigorúbban lépnek fel a nem jogszabályi kötelezés alapján kért és végeztett adminisztrációs tevékenységgel szemben, amit a pedagógusok jogosan kifogásolnak. Dr. Maruzsa bejelentette: a hiányzó gyógypedagógiai állások betöltése érdekében Debrecenben és Nyíregyházán is gyógypedagógus képzést indítanak. A helyettes államtitkár szólt arról is: a köznevelési kerekasztal létrehozását azért tartja szerencsésnek, mert ugyan a szakszervezetekkel is egyeztetnek oktatási kérdésekben, de a kerekasztal megbeszélések inkább szólnak a szakmáról, mint a szakszervezet által képviselt munkajogi és bérezési problémákról. Mint a szakember mondta: már rövid távon cél a bérdifferenciálás lehetőségének megteremtése.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara részéről Ördög Dóra szakképzési igazgató előadása első felében a gazdaság szereplői által megfogalmazott szakképzési kéréseket, anomáliákat osztotta meg a konferencia résztvevőivel, majd a kamara szakképzést népszerűsítő erőfeszítéseiről beszélt a hallgatóságnak. Az igazgató ez utóbbihoz kapcsolódva a Kamara Bács-Pálya Facebook oldalára és a Híd programra is felhívta a figyelmet. A Facebookon a pályaválasztás előtt álló fiatalok éppúgy friss információkhoz juthatnak, mint a második szakma ingyenes elsajátítása felöl érdeklődő középkorúak. Mint elhangzott, a második szakma tanulásánál elsősorban a szakács, hegesztő, cukrász, gyakorló ápoló, pénzügyi-számviteli ügyintéző OKJ-s szakmák, képzések a legnépszerűbbek.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A Nemzeti Pedagógus Kar képviseletében Iszák Tibor elnökhelyettes és Szakál Ferenc Pál országos elnökségi tag értékelte a 2011-2017-ig tartó időszakot, beszélt azokról a lehetőségekről, amelyek keretein belül az egyes pedagógusok önkéntesen részt vehetnek a Kar munkájában. Ahhoz, hogy ehhez a jelenlévők kedvet kapjanak, a két pedagógus a működés szabályait és mindazokat az eredményeket ismertette, amelyeket a Nemzeti Pedagógus Kar például a pedagógusok adminisztratív - és a munka terhei csökkentése, az Etikai Kódex megalkotása területén elért.

Lévén munkanap, az egyes előadások alatt a hallgatóság egy része ugyan cserélődött, de a „Megújuló oktatás 2011-2017” című konferencia így is telt ház és a résztvevők elégedettsége mellett ért véget.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK