2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Példaértékű kezdeményezés – Lakatos Norbert „vaklufis” az általános iskolákban

Borbély-Juhász Ágnes  |  2015. 12. 09., 12:02

Lakatos Norbert 8 évvel ezelőtt egy betegség miatt vesztette el látást. A most 36 éves, kalocsai fiatalembernek nem kisebb feladattal, mint a hétköznapi élet újratanulásával kellett megbirkóznia. De a sors adta nehézségből sikerült felállnia, mára 70 féle lufifigurát tud hajtogatni, a világon egyedüli vakként nemzetközi vizsgát is tett belőle, és világversenyen is szeretne elindulni. Legutóbb a kalocsai általános iskolásokat örvendeztette meg precíz alkotásaival.

Az iskolákba azonban nem csak azért látogatott el, hogy lufikat hajtogasson. Dr. Filvigné Hajdú Ágnes közreműködésével mindennapjairól is beszélt a kisdiákoknak, és minden kérdésükre is válaszolt. Az őszinte érdeklődésre őszinte válaszokat kaptak a gyerekek. Kérdezték Norbit arról, hogyan olvas, telefonál vagy számítógépezik. Többen egy-egy történetet meséltek el arról, milyen szituációban találkoztak már vak emberrel, szüleik hogyan segítettek nekik.

Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Élénk érdeklődést keltett a Norbit elkísérő vakvezető kutya, Tami is. Norbi bemutatta, hogyan közlekednek együtt az utcán, mit csinál a kutya, ha ő elejti a hámot, hogyan engedelmeskedik egy-egy vezényszóra, de a gyerekek a kiképzéséről is szerettek volna többet megtudni, és persze alig várták, hogy megsimogathassák a hűséges kísérőt.

A legnagyobb figyelmet mégis Norbi lufihajtogatása kapta. Röpködtek a kérdések: honnan tudja, hogy milyen színű lufit hajtogat éppen, egyáltalán hogy tud lufit hajtogatni, ha nem lát?
Norbi elmondta, mindent meg kell jegyeznie. Míg mások számára természetes, hogy sárga vagy kék lufit vesznek ki a dobozból, ő sorban megtanulta, hogy melyik rekeszben melyik van. Majd föl is sorolta, és bemutatta mind a 12 féle nála lévő színt. A hajtogatás szintén így működik, a kezével méri a távolságokat, és készítés közben számolja a mozdulatait.

Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Norbi több figura elkészítését is bemutatta, miközben a gyerekek már az első pár tekerés után azt találgatták, mi lesz a végeredmény. Készült egyébként kutya, zsiráf, maci és méhecske is.

A helyben hajtogatott alkotások mellett, Norbi több zsák kész lufifigurával érkezett az iskolákba, így minden résztvevő kisdiáknak jutott egy-egy darab, amit hazavihetett. A beszélgetés után végre Tamit is lehetett dögönyözni, aki türelmesen tűrte, hogy a figyelem középpontjába került.

Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek


A gyerek és Norbi találkozása, a minden helyszínen kialakult kötetlen beszélgetések az iskolaigazgatók és több helyi vállalkozó segítségével jöhettek létre. A példaértékű kezdeményezésben közreműködött a Vicai Optika, a KaloKerámia Kft., a Jagicza Húsbolt, a Hajdú-Med Kft., a Bács-Méh Kft. és Busa Attila.
Fotóink az Eperföldi Általános Iskolában készültek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK