2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Hivatalosan is elfogadták az unió jövő évi költségvetését – Idén is rekordösszegű kohéziós forrásra számíthat hazánk

2018. 12. 12., 22:32

Hivatalosan is jóváhagyta az Európai Unió következő évi költségvetését szerdán a két társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács. Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő közölte, 2019-ben is rekordösszegű kohéziós forrás kifizetése várható Magyarországon.

Az elfogadott kompromisszumos egyezség értelmében az unió 2019-ben

165,8 milliárd euró erejéig vállalhat pénzügyi kötelezettségeket, és 148,2 milliárd euró lehet a tárgyévi tényleges kifizetések összege.

Előbbi összeg 3,2 százalékkal, utóbbi 2,4 százalékkal magasabb az idei számoknál. Végeredményben mind a bőkezűbb kiadási keretet indítványozó parlament, mind pedig a hangsúlyt a takarékosságra helyező tanács nagyjából ugyanannyit engedett.

A parlament tárgyalói az eredeti javaslatnál közel 700 millió euróval többet harcoltak ki, amelyet egyebek mellett az Erasmus+ program, az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés, a klímaváltozás elleni küzdelem, a Horizon 2020, illetve a kis- és középvállalkozások támogatására fordíthatnak.

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő közölte, hogy párttársaival nem támogatták a migrációs források növelését, viszont a tanács magyar kezdeményezésű javaslatait igen, amelyek értelmében 460 millió eurót zárolni kell a migráció kezeléséhez kapcsolódó alapokból, amíg az uniós állam- és kormányfők egyhangúlag meg nem állapodnak a közös bevándorláspolitika jövőjéről.

Hozzátette: a korábbi évekhez hasonlóan

2019-ben is rekordösszegű kohéziós forrás kifizetése várható Magyarországon,

ennek lehívhatóságát garantálja ez a büdzsé - jelezte.

Forrás: MTI

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK