2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Szimfonikusok és jazz a Kék Madár Fesztivál első napján

2016. 06. 13., 12:12

A Városi Galériában tartott megnyitóval pénteken délután elrajtolt a Kék Madár Fesztivál három napig tartó kulturális kavalkádja, amely rögtön az első napon lelkünkig hatoló zenei élményeket tartogatott.

A fesztiválon szinte már visszatérő vendégnek számító Szegedi Szimfonikus Zenekar és partnere, a Vaszy Viktor Kórus koncertje ezúttal is megtöltötte hallgatósággal a Szent István Király templom padsorait.

Képgaléria megtekintése (66 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A Gyüdi Sándor karmester vezényelte együttes Tóth Péter zeneszerző Szent Gellért életét feldolgozó oratóriumát hozta Kalocsára, amelyet, mint az a koncert előtt elhangzott, most először adtak elő a művészek a Kalocsa-Kecskeméti érseki tartományhoz tartozó Szeged-Csanádi egyházmegye határain kívül. A koncerten közreműködött Szélpál Szilveszter operaénekes.

Képgaléria megtekintése (66 db kép)
Az alkalomra városunkba hozatták Szent Gellért egy ereklyéjét
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Jazzkoncert a Platán teraszán

Az első nap zárásaként este kilenckor Dresch Mihály szaxofonos, Liszt Ferenc-díjas magyar zenész, érdemes és kiváló művész, valamint Lukács Miklós kétszeres Artisjus-díjas cimbalomművész jazzkoncertje kezdődött a Platán teraszán.

Képgaléria megtekintése (66 db kép)

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A két művész zenei kapcsolata közel 15 éve a Dresch Quartettben kezdődött, duó-formációban 2010-ben adták első koncertjüket.

Kalocsai estjükön a Labirintus címmel megjelent lemezük zeneanyagát játszották, közte több olyan dalt, amelyet Dresch Mihály nem szaxofonon, hanem fuhun nevű, saját találmányú hangszerén adott elő. Mint azt a művész megosztotta a hallgatósággal, a fuhun egy kínai piacon vásárolt ősi furulyának a „továbbgondolása”, amelyet billentyűzettel láttak el, és amitől ez a furulya kinézetre klarinétra hasonlít.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK