2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Rekord az UltraBalaton futóversenyen – A kalocsai Jakab Kinga a Balatont megkerülő szervátültetettek váltójában

Illés György Cinó  |  2019. 05. 17., 09:32

Egyedülálló rekordot állított fel az FMC Hősök csapata, hiszen a Fresenius Medical Care (FMC) magyarországi cégcsoportjának szervezésében és támogatásával rajthoz álló csapat szervátültetett, illetve dialízissel kezelt sportolókat felsorakoztatva teljesítette az Ultrabalaton 220,1 kilométeres távját – írja portálunknak megküldött sajtóközleményében a csapatot kiállító, dialízis központokat üzemeltető FMC.

Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy

A CSAPAT EGYIK TAGJA VOLT A KALOCSAI SZÁRMAZÁSÚ JAKAB KINGA IS.

A dializáltak hazai és nemzetközi futó- illetve távgyalogló versenyein rendszeresen induló Jakab Kinga tavaly Calgariban az Európa bajnoki címet is megszerezte, aminek kapcsán vele készült nagyinterjút is közöltünk portálunkon.

A kalocsai Jakab Kinga az EB győzelme után a dobogó legfölső fokán


Az alábbiakban a csapatot fenntartó FMC által kiadott sajtóközlemény folytatását szerkesztett formában tesszük közzé.

A csapattagok közül a legfiatalabb 14, a legidősebb 65 éves volt, akadt, aki két kilométert futott, de olyan résztvevő is volt, aki 21 kilométerrel, vagyis félmaratoni távval vette ki részét a csodálatra méltó teljesítményből.

A csodálatra méltó teljesítmény ráadásul csúcsot is jelent, hiszen az FMC Hősök csapata magyar rekorder lett azzal, hogy Iváncsics Zsolt – a „magyar Forrest Gump” kitűnő ötlete alapján szervátültetett csapatként futotta körbe a Balatont – ilyenre ugyanis korábban még nem volt példa.

Mezei Gergő - az FMC Hősök csapat tagja | fotó: Dr. Grózli Csaba


A csapatot végig kísérte az idén 25 éves magyarországi Fresenius Medical Care ügyvezetője is, aki a versenyzők váltópontra való eljutásában aktívan vette ki a részét. Fontos kiemelni, hogy a céget két, dolgozókból álló csapat is képviselte a sporteseményen, így gyakorlatilag

EGYÜTT FUTOTTAK AZ ORVOSOK ÉS AZ EGYKORI BETEGEK IS.

A Fresenius Medical Care 25 évvel ezelőtt nyitotta meg az első magyarországi dialízis központját, s mára 22 művese központot üzemeltet felelősen, ahol mintegy 600 orvos és ápoló dolgozik a betegekért nap mint nap. A cégcsoport rendszeresen jelen van a hazai futóeseményeken, ahol felhívja a figyelmet a sport egészségmegőrző szerepére illetve, hogy minden ember életében kiemelt jelentősége kell, hogy legyen a rendszeres testmozgásnak és egészséges táplálkozásnak, mivel az egészség a legfőbb értékük, a szervátültetetteknek és művese kezelteknek pedig még fontosabb az egészséges életmód, hogy ők is teljes életet élhessenek.

Szép a hely, nagyon jó a szurkolótábor, és nagyon jó a hangulat. Tényleg minden szuper, csak az emelkedők ne lennének…”– mondta a verseny tapasztalatairól Szendi János, az FMC Hősök csapat tagja.

A Hősök csapatából Szendi Jánost kíséri Iváncsics Zsolt a váltóponthoz | fotó: #DANITOT


A versenyre való felkészüléshez a POLAR Magyarország is nagyban hozzájárult. A cég biztosította a szükséges pulzusmérő eszközöket, amelyek használata azért is volt fontos, mert így biztonságban készülhettek a futók, illetve a HRV-elemzések is nagyban segítették azt, hogy a verseny alatt megfelelő pulzuskontrollal teljesíthessék az FMC Hősök a távot.

Nagy B. József, a POLAR Magyarország ügyvezetője és Szendi János az FMC Hősök csapatából | fotó: Dr. Grózli Csaba

 

A POLAR az eszközök biztosításán túl profi edzői stábbal, Csoma Ferenc, Kárai Kázmér mesteredzők közreműködésével is segítette a futókat. A szakemberek elmondták, a Hősök csapata végig szorgalmasan végezte az edzéseket, példamutató odaadással készült, és az edzők rég találkoztak ilyen kitartó csapattal, nem véletlen, hogy mindenki számára élmény volt a közös munka.

Csoma Ferenc és Kárai Kázmér lelkesítő beszédet tartottak az FMC Hősök csapatának. | fotó: Csányi Anita


Az FMC Hősök csapata a Magyar Szervátültetettek Szövetségének (MSZSZ) nélkülözhetetlen segítségével állt össze. A szövetség nem csak komoly részt vállalt a szervezésben, hanem nagyban osztozott a csapattal a sikerekben is. A szervátültetés életet ment, ám az új élethez új életforma is szükséges, amelyet meg kell tanulni.
A Magyar Szervátültetettek Szövetségének ingyenes „Képzett Beteg Programja” ebben az új élet kialakításában segít, amely adományokból és támogatásokból valósul meg.

ITT A KITŰNŐ PÉLDÁJA ANNAK, HOGY MEGFELELŐ ÉLETMÓDDAL NEMCSAK HOSSZABB ÉS TELJESEBB ÉLETRE, HANEM VALÓDI SPORTTELJESÍTMÉNYRE IS KÉPESEK A SZERVÁTÜLTETETTEK.

Az FMC Hősök csapatának egy része a befutást követően | fotó: Dr. Grózli Csaba


S bár az FMC Hősök csapatának nem az eredmény volt a fontos, a társaság egytől egyig sportemberekből áll, amit jól mutat, hogy az együttes jövőre újra szeretne indulni az UltraBalatonon, célja pedig, hogy megdöntse a mostani, 24:15:14-es csúcsát, tovább javítva ezzel a Magyar rekordon.

Számunkra kiemelt fontosságú, hogy tömegsport rendezvényeken keresztül is kihangsúlyozzuk az egészséges életmód és a mozgás fontosságát, ezzel is erősítve társadalmi szerepvállalásunkat a megelőzésben és üzenni mindenkinek, hogy az egészség a legfőbb érték.”- zárja a közleményt Berkes Attila, a Fresenius Medical Care magyarországi cégcsoport ügyvezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK