2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Húszmillió a községháza belső felújítására Géderlakon

Zsiga Ferenc  |  2016. 04. 12., 08:52

Géderlak azon községek egyike, ahol nem kellett felhalmozott adósságot átvállalnia a kormánynak, ám mintegy elismerve a takarékos és feszes gazdálkodást, a település 20 millió forint szabad felhasználású pénzeszközt kapott. A forrást a községháza belső felújítására használták, melynek nyomán a híres katolikus templom szomszédságában lévő patinás épület belső tereit és berendezését is a 21. század igényeihez igazították.

Ott jártunkkor minderről Katona György polgármester tájékoztatta portálunkat, aki elmondta: az épületen belül teljesen megújult a gáz és elektromos hálózat, a víz és a fűtési rendszer, mely utóbbi hűtő funkcióval is rendelkezik. A járófelületeket szintén újra cserélték.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A felújítás során a belső informatikai hálózat vezetékei a falba kerültek, de szerverszobát is kialakítottak az épületben. Ugyancsak megtörtént a nyílászárók cseréje, esztétikai célokat is szolgál a szépen megépített álmennyezet. A hét iroda helyiség bútorzatát lecserélték, de ami szintén hasznos és látványos: a mellékhelyiségek új hidegburkolatot és szanitereket kaptak.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A községháza immár méltó helyet biztosít az ott dolgozóknak, a hozzájuk forduló ügyfeleknek, valamint a kisebb tanácskozásoknak és rendezvényeknek.

Képgaléria megtekintése (6 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK