2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Megkegyelmeztek a hajósiak a szentnek

Illés György Cinó  |  2016. 05. 30., 18:44

Az elmúlt évek mostoha időjárási körülményei után idén ragyogó napsütésben, és már-már túlzásnak tűnő, nyári hőségben zajlott az idei hajósi borfesztivál. A hagyományoktól eltérően vasárnap helyett szombat koradélután tartották a borünnep megnyitó rendezvényét és a kapcsolódó protokolláris eseményeket. Köszöntőt mondott Estókné Szalczer Erzsébet Hajós polgármestere, valamint Rideg László, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke és Bányai Gábor országgyűlési képviselő. A megnyitó előtt tartották a hegyközségi borverseny eredményhirdetését, amelyen számos vendég borlovagrend megjelent, majd a nagyszínpadon folytatódott a megnyitóünnepély, ahová a résztvevők a Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar felvezetésével, zeneszóra fölvonulva érkeztek meg. A köszöntők után lovagi próbatétel és borlovagavatás volt: a Hajósi Szent Orbán Borlovagrend három újonccal bővült.

A Hajós hegyközségi borverseny eredményhirdetésére az Orbán-szobor mellett fölállított kisszínpadon került sor. Itt Stefán Lászlóné, hajósi hegybíró köszöntötte az érdeklődőket, majd Berecz Józseffel, a hegyközség elnökével közösen átadták a kiosztott díjakat.

Az idei versenyen is jól szerepeltek a borok

Az immár oklevéllel is elismert számos borkiválóság készítői közt külön figyelmet érdemelnek évről évre a „locsolóborok” termelői. Ezekkel a nedűkkel hálálnák meg a borászok Szent Orbánnak, hogy közbenjárására nem tizedelte meg szőlőiket a fagy. Idén azonban komoly fagykárok keletkeztek a Hajós-környéki szőlőkben is, ennek ellenére a hajósiak most is megitatták a szent szobrát a borversenyen egy-egy kategóriában legjobbnak talált nedűvel.

Képgaléria megtekintése (61 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Adóraktári kategóriában legjobbnak ítélt bort az Oszvald Pincészet készítette, a rozék közt Huber János bora emelkedett ki, míg a fehérek közül a Trautwine Kft. nedűje bizonyult a legjobbnak.
A termelői kategóriában Berecz János fehér-, illetve Dobler János vörösborának jutott ez az elismerés. Ezen a borversenyen választják ki minden évben a Hajósi Barokk Kastély,
valamint Kalocsa Város borát is. Idén a Hajósi Barokk Kastály Bora címet a Khner Pincészet nedűje nyerte el, míg a Kalocsa Város Bora megtisztelő címet a Kovács Borház kékfrankos-cabernet sauvignon küvéje viselheti.

Az eredményhirdetés zárásaként az arra érdemesült bortermelők meglocsolták a szobrot a borokkal, a fagyok miatt esedékes vesszőzéstől pedig – kegyelemből eltekintettek.
Ezt követően a Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar játszotta indulókra, a zenekarral az élen elindult a menet a hivatalos megnyitó helyszínére, a nagyszínpadhoz. A zenészeket a hajósi borlovagok, őket a meghívott 11 hazai borlovagrend delegáltjai követték, nyomukban haladt a fesztiválozók hada.

Képgaléria megtekintése (61 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A hivatalos megnyitó ünnepély

A megnyitó ünnepségen a polgármester asszony köszöntötte a megjelenteket, köztük a színpadon helyet foglaló Bányai Gábort és Rideg Lászlót, valamint Bálint József kalocsai polgármestert. Ezt követően rövid beszédében emlékeztetett, hogy az ország jelentős részén okoztak komoly károkat a tavaszi fagyok, amelyek Hajós egyes szőlőtermő ültetvényeit sem kímélték. Mindazonáltal reményét fejezte ki, hogy a szőlészek ennek ellenére is megfelelő mennyiséget tudnak majd szüretelni, és a szőlőből a termőhelyre jellemzően jó minőségű borok készülhetnek ebben az esztendőben is. A polgármester asszony után Rideg László, majd Bányai Gábor szólt az egybegyűltekhez. A megyei és országos tisztviselők méltatták a hajósi bort és az azt termő különleges borvidéket, valamint az egyedülálló pincefalut, amelynek pincéi hűvösét, s a bennük érlelt nedűket ajánlották a májust meghazudtoló, rekkenő hőség ellenszereként, és hivatalosan is megnyitották a rendezvényt.

Képgaléria megtekintése (61 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A továbbiakban a Hajósi Szent Orbán Borlovagrend szokásos évi seregszemléjére került sor, újoncavatással egybekötve.
A lovagrendi ünnepi gyűlést Kovács Róbert, a lovagrend nagymestere vezette le. Mindenekelőtt üdvözölte a meghívásukat elfogadó borász szervezeteket, így a szekszárdi Alisca Borrend, a Keceli Borrend, a kiskőrösi Gondűző Borlovagrend, a Custodes Vinorum Villányi Borrend, a székesfehérvári Szent István Borlovagrend, a Kunsági Női Borlovagrend, a Kunsági Női Borlovagrend, az Izsáki Sárfehér Bor- és Pezsgőrend, a dunaföldvári Szent Rókus Borlovagrend, a Kecskemétről érkezett, idén 30 éves Mathiász János Borrend, a solti Gróf Vécsei Károly Borlovagrend, valamint az adonyi székhelyű Dunamenti Szent Orbán Borlovagrend képviselőit.

Idén is elmaradt a „körömpróba”

A nagymester rövid köszöntője után a borlovagok avatására került sor, amelynek során három novíciust, Takács Lajost, Huber Jánost, valamint Csanádi Bálintot vetették próba alá, majd ütötték borlovaggá az ünnepélyes alkalmon. A jelölteknek a hagyományos próbát kellett kiállniuk: két-két pohár bort kaptak a hajósiak zászlósborának számító cabernet sauvignon borával – közülük az egyiket tavalyi, a másikat kétéves évjáratával töltve. Ezek közül kellett a jelölteknek kiválasztaniuk az óbort. Amint Kovács Róbert megjegyezte, reménykedett, hogy idén végre alávethetik valamelyik jelöltet a pótvizsgának számító körömpróbának is, amely sikertelen próbatétel esetén várt volna az újoncokra. Mint mondta, erre azért volt kilátás, mert az évjáratok jellegzetességei miatt a tavalyi borok – a nagy nyári melegek miatt – gyorsabban érlelődtek a megszokottnál, míg az előző, csapadékos évjáratban készült nedűk még most is elég „harapósak”.

Képgaléria megtekintése (61 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Ám a jelöltek a nehézségek ellenére, némi hezitálás után jól választottak. Szerencséjükre, mert a körömpróba szerint addig töltötték volna újra meg újra a poharukat – amelyeket aztán ki kellett volna inniuk – amíg nem sikerül úgy kiüríteni a poharat, hogy az alján összecsorgó csepp ne csorogjon le az ember körméről, a tüzes hajósi nedűkből pedig a tűző napon nem sok pohárral kellett volna meginniuk ahhoz, hogy „harcképtelenné” váljanak, így elesve a lovagi címtől. Ilyen meglepetések most sem történtek tehát, így az újoncokat a nagymester lovaggá ütötte.

A három újonc borlovag

Takács János 65 éves kertészmérnök, aki már 50 éve borászkodik Hajóson. A kezdeteknél ő volt a borünnep borversenyének szervezője, és pincéjében több mint negyedszázada fogad csoportokat a hajósi bor népszerűsítésére.

Huber János jelenleg 2,5 hektáron termel szőlőt, évente átlagosan 50-60 hektó bort készítve. 2008 óta borászkodik önállóan, 2011 óta saját pincéjében. A hajósi bor nimbuszának emelésében elsősorban a 2012-ben alakult Vintegro Pinceszövetség egyik alapítójaként szerzett érdemeket, ezáltal részt vett a Tavaszi Pincenyitogató, a Fröccsözön és az Adventi Nyitott Pince Napok életre hívásában, és az Orbán-napi Borünnepnek, valamint a Szüreti Forgatagnak is évek óta társszervezője.

Csanádi Bálint kertészmérnök, szőlész-borász szakmérnök, emellett növényorvosi egyetemi diplomával is rendelkezik. Családjukkal 210 hektár szőlőt művelnek. Korábban hagyományos hajósi kis pincékben készítette borait, 2013 óta már nagyobb tételben borászkodnak, nedűik a nagyközönség számára is elérhetőek.

Képgaléria megtekintése (61 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A megnyitó és lovagavató ceremónia után a Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar adott koncertet. A zenekar széles repertoárjához pontos, tiszta előadásmód társult, ezzel méltán nyerve el a hallgatóság tetszését.

Kétnapos rendezvény, de a nulladik napon előadással

A rendezvény idén kétnapos volt, de most is kapcsolódott hozzá „nulladik napi” esemény, amelynek keretében a Szent Orbánhoz kapcsolódó hagyományokról és a kunsági borvidékről tartottak konferenciát és borbaráti beszélgetést, nagy érdeklődés mellett.
A magyarországi borvidékek Szent Orbán kultuszáról, dr. Simon András néprajzkutató, egyetemi docens beszélt, dr. Mód László néprajzkutató, egyetemi adjunktus pedig Az Alföld mint történeti borvidék címmel tartott előadást a kunsági borvidék történetéről és hagyományairól. Mindkét előadó a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének munkatársa, emellett a Borbarátok Szegedi Társaságának tagjai.
Az alkalom az előadások után borkóstolóval egybekötött kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Kiállításmegnyitó

Az Orbán-napi Borünnep hagyománya, hogy keretében a borral, Hajóssal, a borünneppel kapcsolatos témában kiállítást is rendeznek. Erre idén új, vagy inkább nagyon régi helyszínen került sor: a hajósi önkormányzat által nemrégiben megvásárolt, a rendelkezésre álló adatok szerint legrégebbi présházában nyílt kiállítás szombaton az Orbán-napi Borünnepet népszerűsítő plakáttervekből. A kiállításon a Szt. Imre Általános Iskola által meghirdetett plakátpályázatra érkezett pályaműveket tekinthették meg az érdeklődők.

Sok más izgalmat is tartogatott a kétnapos borünnep május utolsó hétvégéjén, ezekkel hamarosan jelentkezünk!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK