2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Idén még több idétlenségre számíthatunk? – Kétnapos garantált őrület a hartai Duna parton!

Helyszín: Harta, Duna part
Dátum: 2017. augusztus 11., péntek 12:00
Idén még több idétlenségre számíthatunk? – Kétnapos garantált őrület a hartai Duna parton!

Az idén nagyon kitettek magukért a hartai Duna partján immáron negyedik alkalommal életre hívandó Őrült hajók versenyének szervezői! Az hagyján, hogy kétnaposra duzzasztották az eredetileg egynapos programot, minden maradt továbbra is ingyenes, mégis sikerült olyan koncert-felelős fellépőket az eseményre csábítani, akiket a meghatározó hazai könnyűzenei fesztiválok húzónevei között jegyeznek már hosszú évek óta.

Augusztus 11-től 13-ig hirdetik a szervezők az esemény hivatalos Facebook-oldalán a rendezvény időtartamát, amely minden bizonnyal a szombatról vasárnapra, várhatóan éjszakába nyúló buli miatt csúszik át a hét utolsó napjára is, az viszont, hogy már pénteken elkezdődnek az események, mondhatni, nagyobb szenzáció.


Forrás: KALOhírek archív

Annál is inkább, hiszen – bár fiatal még az esemény, a sorban a negyedik lesz a közelgő idei – eddig egy napra fókuszáltak a programfelelősök. Volt viszont egy „vállalkozók napja” nevű rendezvény Hartán, amelyet az idén hozzáillesztettek a péntekre készült kínálattal a szombati versenyhez, így komplexebb, összetettebb, és grandiózusabb is lett a IV. Őrölt hajók versenye.

Valamivel kevesebb hajó, de ugyanakkora „felhajtóerő”: Koncertek sora, vásár, a tavalyihoz képest bővülő kínálatú gyereksarok, eszem-iszom, dínomdánom várta a közönséget a hartaiak újsütetű nyárvégi fesztiválján, amely idén harmadízben került megrendezésre.
bővebben ...

Az „elkövetők” képviseletében Hinkel Tamás idézte fel, hogy anno a Velencei-tóról indult útjára, hogy elmebeteg, vicces, rendeltetésszerű használatra viszont szinte totálisan alkalmatlan sufni-tunning „hajókkal” versenyeztessenek csapatokat.

Az elmúlt három évben így úszott már a festői szépségű hartai Duna parttól nem messze átalakított Trabant, Frédi és Béni meseautója hajósítva, „hammeresített tutaj”, vagy nemes egyszerűséggel „Cápának” nevezett, pedállal hajtott valami a vízen – és akkor tényleg csak néhány példát említünk.

Ha ugyanis hajó-leltárt készítnénk az elmúlt évekből, azok körülírása egy komplett cikket kitöltene, másrészt a cikk írója a fel-felszakadó nevetéstől kicsorduló könnyeit törölgetve minden bizonnyal sokszor félregépelne – duplamunkát adva ezzel az anyagot publikáló szerkesztőnek.

Felesleges tehát túlragozni, hogy mire számíthatnak az idei versenyre látogatók, akik Tamás reményei, és az eddigi tapasztalatok szerint a korábbi alkalmaknál jóval többen lesznek, úgy, hogy már legutóbb is húsz felett volt a nevezők száma. Mi több, „úszó alkalmatlanságaikat”, ahogy a szervező fogalmazott, már a versenyt megelőző napon közszemlére teszik a Duna partján a készítők – minden bizonnyal pózerek és szelfizők hadát csábítva a megmérettetés előestéjén a fesztiválhelyszínre.


Forrás: KALOhírek archív

Merthogy fesztivál is lesz ez az őrület, és olyan húzónevek fognak ingyenes koncertet adni, akiket csak a vastagabb pénztárcákkal megáldottak láthatnak hasonló miliőben tombolni, például a soproni VOLT Fesztiválon, vagy a Budapest Parkban. A még mindig teljesen ingyenesen látogatható verseny első napján a bográcsos ételek főzőversenyét a Pedrofon együttes koncertje, majd egy hatalmas retro buli zárja, addig a szombati 14 órakor és 17 órakor indult elődöntőket és döntőket a Péterfy Bori & Love Band nyolckor startoló bulija öblíti le, majd őket váltja a Supernem a színpadon, éjfél előtt, és a hét-nyolcméteres máglyán alapuló gigatábortűz lángra lobbantása után a Forró rágógumi lesz a hangulatfelelős – sorolt a kínálatból szemezgetve Hinkel Tamás.

Ha ennél többre kíváncsi, esetleg digitálisan jelezné a szervezők felé, hogy személyében egy garantált csápolóra tuti számíthatna úgy a hajósok, mint a hazai alternatív zene Madonnájaként emlegetett Péterfy Bori, ide kattintva jelezheti, hogy „ott lesz” az eseményen!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK