2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Képzés az önkénteseknek – Hogy mindenki tudja a dolgát, ha „jön a víz”!

Illés György Cinó  |  2016. 09. 28., 22:12

A Katasztrófavédelem az Önkéntes Települési Mentőszervezet tagjai számára tartott gyakorlatot Meszesen. Az árvízi, belvízi veszélyhelyzetek elhárításában való közreműködésre jelentkezett önkéntesek elméleti képzésben is részesültek, később katonai sátor fölállítási, nyúlgátépítési és szivattyútelepítési, illetve -üzemeltetési gyakorlatot is végeztek.

A kalocsai önkormányzat üdülőjének nagy termét megtöltő, több településről összesereglett önkénteseket Kinyóné Lakatos Melinda, Kalocsa város alpolgármestere köszöntötte, megköszönve az önkéntesek áldozatvállalását, és örömmel konstatálva a nagy létszámot, majd az aznapi munkához sok sikert, az ebédhez jó étvágyat és jó hangulatú baráti beszélgetéseket kívánt.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Gödön Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség szakmai alelnöke szakmai bevezetőt tartott, ismertetve az önkéntesekre aznap váró feladatokat. Rámutatott, hogy Kalocsa és Fajsz környéke fokozottan érintett, első védelmi vonalat jelent egy esetleges árvíz idején, de a térséget a belvíz is sújtja csapadékos időszakokban. Gödön Sándor végül átadta a szót Csóka Zoltánnak, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság Kalocsai Szakaszmérnökség vezetőjének, aki elméleti képzésben részesítette a mintegy negyvenfős hallgatóságot.

Ők később katonai sátor fölállításával, az árvízi védekezésnél használt szivattyú összeszerelésével, telepítésével, üzemeltetésével, homokzsákokból való gátépítéssel a gyakorlatban is növelték fölkészültségüket egy esetleges veszélyhelyzetre.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK