2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Baja az etalon? – Panzió és étterem is lehetne a Margit Malomból

2017. 03. 13., 18:56

Utoljára 2015-ben foglalkoztunk a ma már elsősorban városképi jelentőségű Margit Malom épületegyüttesének sorsával, amikor is képviselői felvetés nyomán kérdőre vonták dr. Bálint József polgármestert, hogy az új tulajdonos valóban „dózert” szán-e az ikonikus létesítménynek. Akkor megírtuk, hogy a kalocsai Vega-Delicatesse Kft. volt a vevő, érdemben viszont Németh József többségi tulajdonos árult el az adásvétellel és a Margit Malomra vonatkozó tervekkel kapcsolatos részleteket. Két év elteltével a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt-t is irányító vezérigazgató ismét a malomról nyilatkozott – mint kiderült, a nagy áttörés tovább várat magára.

Az már a vásárlást követően magától értetődő volt, hogy a malomhoz tartozó, a Paprika telephelyével közvetlenül határos egyes raktáregységeket jól tudja hasznosítani a társaság, a többi részre, főképp a főépületre vonatkozóan azonban nem körvonalazódtak konkrét tervek.

Ami ma is egyértelmű, és egybevág Németh József korábbi szavaival, az továbbra is az, hogy

szóba sem került az épületegyüttes lebontása,

annál szívesebben venné, ha keresztezné az útjukat egy komoly befektető, aki lát fantáziát abban, hogy akár színvonalas panzióvá, akár elegáns, exkluzív étteremmé alakítsa át a hatalmas főépületet.


Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Példaként említette a bajai Malom Club szórakoztató komplexumát, ahol szállás és finom fogások mellett megannyi kikapcsolódási lehetőség közül válogathatnak a vendégek.
A halászlé fővárosának egyik közkedvelt szállás- és szabadidős központja a Margit Malomhoz hasonlóan mezőgazdasági funkciót ellátó épület volt egykoron [érdemes egyszer ellátogatni oda, ha már csak a háttértörténet ismeretében a kíváncsiságon túl nem is hajt más, akkor is].

Kalocsa belvárosában, a Vajas partján, a Kubikus park szomszédságában sajnos ezt ma még „elképzelni is túl szép, hogy igaz legyen”, de Németh József határozottan kínálkozó alternatívaként vázolta, „mi lenne, ha” felkeresné egy komoly befektető ilyen szándékkal.

Az érvelés a tekintetben kétségkívül logikus, hogy ha eloszlanak a gomolyfelhők a Paks II projekt körül és valóban indulhat a beruházás, amellyel párhuzamosan Kalocsa és Paks térségét a kormányzati ígérvény szerint egy új Duna-híd kötné össze, teljesen reális elképzelés lenne egy szabadidős-vendéglátó központ létesítése a város kellős közepén – vallja Németh.

Hozzátette, hogy a korábban említett raktárakat a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. a továbbiakban is szeretné hasznosítani.

Azt is elmondta, hogy van ugyan mozgolódás az épületegyüttes körül, az egyelőre annak kisebb elemeire koncentrál.

Ha a piactér irányából nézzük az épületet, akkor a jobboldali saroképületére és az utcafrontra nyíló, több kirakatos épületrészére vannak érdeklődők. A két vevő-jelölt egymástól függetlenül keresett fel. Míg az egyikük bútor nagykereskedéssel foglalkozik, addig a másik egy, a környékben lakó jogászember, akit a kirakatos szárny érdekel – így Németh József, hangsúlyozván az interjú készítésének (néhány nappal ezelőtti) idejében, hogy konkrét adásvétel (akkor még) nem történt.

Végszóként ismételten cáfolta a városban időről időre közszájon forgó értesüléseket, miszerint bontani készülnek a Margit Malmot. Megerősítette, hogy a véletlennek köszönhetően került ugyan a jelenlegi cég birtokába a malom („olyan olcsón adták, hogy meg kellett venni”), mindenképpen azt szeretné, hogy a város életében szervesen bekapcsolódó egység legyen a malom és környezete, ehhez viszont befektetői hozzájárulás szükséges, ismételte.


Az oldalt támogatta a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

Nagyításért kattints a képre!
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK