2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

A gyilkosok köztünk élnek! – Csak erős idegzetűeknek!

Zsiga Ferenc  |  2015. 10. 15., 08:41

Mélyen hallgatunk róla, ha lehet, kerüljük a témát, a helyi és a megyei médiának sem érdeke, hogy még rosszabb hírünket keltve, mélyebben beleássa magát a kemény horror szinte valamennyi elemét felvonultató kalocsai gyilkosságokba. Ettől még persze tény, a kriminalisztikával, viktimiológiával (áldozattannal), bűnügyi újságírással foglalkozó szakemberek különböző fórumokon rá is mutatnak: Kalocsa olyan szeglete az országnak, megyének, amely közel évente, szinte menetrendszerűen produkál egy különös kegyetlenséggel elkövetett emberölést. Gyilkosság, gyilkos nélkül sajnos az idei évet sem úsztuk meg!

Év vége felé közeledve már-már azt hihettük, az idei év talán horror nélkül múlik el, de nem! Nemrégiben egy megölt nő holttestét találták meg az egyik belvároshoz közeli ingatlan udvarán, a gyilkossággal kalocsai férfit gyanúsítanak. De ne szaladjunk előre, menjünk vissza egy kicsit az időben, haladjunk csak sorba!

Kórházi ágyán ölte meg élettársát

Ha van is, nagyon kevés példa lehet arra, hogy valaki a kórházi ágyán, több késszúrással oltsa ki élettársa életét. Márpedig a Szegedi Fegyházban 14 év börtönbüntetését töltő kalocsai P. László annak ellenére ezt tette, hogy előtte közösen nevelték az akkor alig valamivel több mint egy éves gyermeküket. A bíróság külön eljárásban a gyilkos apa szülői felügyeleti jogát is megszűntette.

A horogkeresztes gyilkos

Ki ne emlékezne az életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt, legkorábban 30 év múlva szabaduló horogkeresztes gyilkosra, aki 2009 áprilisában féltékenységből, brutálisan oltotta ki a vele közös kalocsai háztartásban élő barátnője életét. A férfi többször beleszúrta a kést áldozatába, megcsonkította, a halott nő hátára horogkeresztet vésett, majd egy ilyen jelképpel ellátott zászlóval letakarta. A kalocsai A. Pétert az első fokú bíróság mindezért 15 év fegyházbüntetésre ítélte, de a Szegedi Ítélőtábla ráduplázott! Kimondta az életfogytig tartó fegyházat, és ha nagyon példásan viselkedik, akkor is 30, az eltelt öt év miatt immár csak 25 év múlva szabadulhat. A Szegedi Ítélőtábla szerint a férfi azért ölt, mert agresszív személyiség, és nem azért, mert neonáci csoport tagja. Nincs mentség a szerelemféltésből, rendkívüli kegyetlenséggel végrehajtott tettére, de az utolsó szó jogán bocsánatot kért az áldozat családjától.

A nyílt utcán, lányuk jelenlétében szurkálta feleségét

Kalocsa, 2012. szeptember 6-a annak a rendőri jelentésnek a dátuma, amely K. Róbert kalocsai lakos azon cselekményét írja le, amikor a férfi a volt feleségét a nyílt utcán közös, 13 éves gyermekük jelenlétében úgy szurkálta meg zsebkésével, hogy közben az anyját védelmező gyermek is vágott sérüléséket szenvedett.
A férfit a bíróság már korábban távoltartásra ítélte, volt családja közelébe sem mehetett volna, de amint az az ítéletből kiolvasható: a férfi bosszúból, a válásuk miatt elszenvedett „fájdalmakért” szurkálta meg a kórházban sérülései következtében elhunyt asszonyt. A gyilkost a Kecskeméti Törvényszék 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, de ezt az ítéletet a Szegedi Ítélőtábla 17 év 6 hónap fegyházbüntetésre súlyosbította.

Vascsővel verte agyon volt barátját – két gyilkos, egy áldozat

Időben nem kell nagyot ugranunk, 2013. szeptember 1-jén újabb, igaz csak 2014-ben napvilágot látott brutális gyilkosság történt Kalocsán. Egy 39 éves kalocsai férfivel vascsővel, brutális kegyetlenséggel végzett, majd a holttesttől is kegyeletsértő módon szabadult meg V. Brigitta 43 éves és J. Péter 36 éves kalocsai lakos. Az áldozat a nő volt barátja volt. A halottat hozzátartozó segítségével rejtették el a Foktő - Kisfoktő külterületén található Nagy-éri csatornában. Az ügy pikantériája, hogy a nőt a büntetett előéletű volt barátja fenyegette, V. Brigitta 300 ezer forintot fizetett azért, hogy verjék meg az őt szerelmével zaklató férfit. Ez meg is történt, eltörték a férfi állkapcsát. V. Brigittának női fifikáért nem kellett a szomszédba menni, a gyilkosság napján úgy hívta meg az őt zaklató férfit és a jelenlegi barátját, hogy a két vetélytárs nem tudott a közös találkozóról. A szóváltás végül odáig fajult, hogy az új barát egy vascsővel fejbe vágta riválisát. A földre került áldozatot aztán közös erővel ütötték, ahol csak tudták. A férfi helyszínen bekövetkezett halálát a koponya és az arccsont többszörös törései okozták. A holttestet a nő, barátja és a nő apja rejtette el a csatornában. V. Brigittát előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenségből elkövetett emberölés bűntettével és felbujtóként elkövetett súlyos testi sértés bűntettével (verőlegények felfogadása) vádolták meg. Barátja, J. Péter különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt állt bíróság elé. A büntetőügyet 2014-2015-ben tárgyalták.

Kalocsán hantolta el Pesten megölt barátnőjét

Ha már a többi elkövető esetében a jogerős ítéletek ellenére – kizárólag a hozzátartozók miatt – nem írtuk ki a teljes neveket, tehát a családneveket is, továbbra is következetesek leszünk! Erre a kalocsai Sz. Pál,immár közszájon forgó teljes neve esetében már csak azért is lehetőségünk lenne, mert az emberöléssel gyanúsított, egy ideig szökésben lévő férfit név szerint körözték. A facebook kommenteket olvasva ezzel ugyan szembe megyünk a közvélekedéssel, de mindenkit vigasztaljon az a tudat: generációk nőnek fel, mire ezek a gyilkosok – ha bűnösnek találják, Sz. Pál is köztük lesz – szabadulnak.
A lopásért, csalásért, hatóság félrevezetéséért már börtönviselt Sz. Pál a gyanú szerint egy nagy késsel, budapesti lakásában halálra szurkálta nőismerősét, akit egy szőnyegbe csavart. A holttestet segítségül hívott barátjával helyezte el a nő luxusterepjárója csomagtartójában. A kocsival útközben lerobbant, így végül a találékony előnevet mindenképpen kiérdemlő (T) Sz. Pál a szakszerviz által biztosított csereautó csomagterébe, bent a műhelyben rakta át a szőnyegbe rejtett holttestet, majd azt Kalocsán, egy belvároshoz közeli ingatlan udvarán elásta.
A tetemet kegyeletsértő, hányaveti módon, a földfelszínhez közel úgy hantolta el, hogy a szőnyeg egy darabja a földből kilógott. Ez szemet szúrt az akkor őt már minden létező helyen kereső nyomozóknak. Ítélet úgy bő egy év múlva! Ám hogy addig mi történik Kalocsán, azt ahogy mondani szokták, csak a jó isten tudja…

Azért egy kis összegzés a végére: az elhunyt 5 áldozat közül csak 1 volt férfi. Valamennyi bűncselekmény elkövetést a szerelemféltés, vagy a párkapcsolati konfliktus elmérgesedése okozta. A gyilkosok, a gyilkossággal gyanúsítottak közül ketten külső segítséget is igénybe vettek tettük eltitkolásához.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK