2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Erősítést is tervez a KFC új vezetősége

Tamás Ferenc  |  2016. 07. 11., 10:47

Július 1-jén, pénteken este a Városi Sportcentrum impozáns klubhelyiségében tartotta soros vezetői megbeszélését a KFC elnöksége, ahol többek között a csapat összetételének meghatározása, a gárda megerősítésének lehetőségei és a jövő célkitűzéseinek a megfogalmazása volt terítéken.

A vezetőség örömmel konstatálta, hogy

a játékoskeretből senki nem jelezte távozási szándékát,

így az előző bajnokságban tizenkilenc győzelmet kiharcolt csapat szinte teljes egészében együtt marad, csupán a továbbtanuló fiatalok köszönnek el az együttestől.

Az elnökség Márton edző kérésének is megpróbál majd eleget tenni, és két-három fővel – elsősorban bal oldali védővel, egy nagy munkabírású középpályással és egy támadóval is tárgyalásban áll, kiknek megnevezése a megállapodás megkötéséiig természetesen még nem publikus. Ám, ha a tárgyalások sikerre vezetnek és a kiszemeltek igent mondanak, akkor valóban megerősödhet majd az együttes, amely így újra harcba szállhat a megyei elit dobogójáért.

A felkészülést július 6-án, szerdán kezdte meg a csapat, amely majd a heti négy tréning mellett edzőmeccsekkel is hangolódik az augusztus eleji Magyar Kupa találkozóig. A tervezett edzőmeccsek programját és az érkezők névsorát a klub közzéteszi majd a honlapján és a médiában is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK