2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Győzelem a szezonnyitón: Kecel FC – Kalocsai FC 0–1

Tamás Ferenc  |  2016. 02. 29., 09:42

Már az őszi szezonban is egy fordulatokban és gólokban gazdag találkozót vívtunk Kalocsán az akkorra már megerősített Kecellel, ám a tavaszi rajtra a két csapat megerősítése illetve meggyengülése miatt az előjelek még inkább a kecelieknek kedveztek.

Tőlünk ugyanis a tél során védelmünk bástyája, Szalontai Tibor Komlóra igazolt, míg Nasz Balázs piros lap, Vuits Attila, Farkas Tamás és Jánosi Gábor sérülések miatt nem lehetett ott a rajton az őszi csapatból. Mindeközben

a Vanó Sándor vezette Kecel télen minőségi játékosokat igazolt

Zsók, Vedelek, Farkas, Kitl, Nánási –, igaz csapatukból Novotnik, Kovács és Gyenei hiányzott a február 27-i, nyitó találkozón.

Az első félidő hazai szempontból talán legnagyobb eseménye az volt, amikor a 20. perc környékén egy jobb oldali szabadrúgást továbbcsúsztattak és a kapufáról jött ki a labda. A mieinknek igazi helyzetet nem sikerült kialakítania, talán a lefújás percében Kollár előtt adódott lehetőség, ám lövés közben megcsúszott, így a kapus védeni tudta az erejét vesztett labdát.

A második játékrész első tíz percében a hazaiak beszorítottak bennünket – láthatóan jobban kezdett a Kecel –, ám aztán kijöttünk a szorításból és mi is elkezdtünk bátrabban játszani.

Kohány Gabi és Dostyicza okozott kellemetlen pillanatokat

a hazaiak kapuelőterében, igaz nyomban jött rá a keceliek viszontválasza is.

A 75. percben aztán vezetést szerzett a Kalocsa. Kohány Gábor letámadta az ellenfél belső védőjét, aki kétségbeesetten fel akart szabadítani, ám Kohányba lőtte a labdát, amely ékünkről a keceli ketrecbe kötött ki (0–1).

A bekapott gól után a Kecel egylapra feltéve mindent elkeseredetten támadott, de a KFC jól védekezett és szerencsére kioltotta a hazaiak összes próbálkozását.

Hatpontos összecsapást nyert ezzel a Márton-társulat,

amellyel tovább szilárdította dobogós helyét.

Győzelemmel tért haza Kecelről a csapat
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

MESTERMÉRLEG:

Márton Zsolt edző:
– Egy kiegyenlített meccset játszottunk, ahol egy-két helyzet adódott mindkét csapat előtt, ám egy szerencsés körülmények közözött esett góllal sikerült megnyernünk az előzetesen mindkét gárda számára hatpontosnak beharangozott mérkőzést. Bízom benne, hogy a sikeres rajt nagy lökést ad majd a srácoknak az eredményes folytatáshoz.

Kecel – KFC 0–1 (0–0)
150 néző, vezette: Wittmann
Kalocsa: VargaCsikós, Pintér, Szabó, FollárdtKohány B.Kárpi (Zorván), Kollár, Dostyicza, Vuits V. – Kohány G.
Edző: Márton Zsolt.

Ifjúsági eredmény: 1–0 a vendég Kalocsa javára.
Gólszerző: Rosta Richárd.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK