2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Múzeumok Éjszakája – Öt helyszínen, nagy érdeklődés mellett

Illés György Cinó  |  2015. 06. 22., 18:22

Kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozatához kapcsolódó múzeumi rendezvény Kalocsán is. Mintegy nyolcszázan voltak kíváncsiak a Viski Károly Múzeum mellett a Schöffer-gyűjteményben, a Városi Galériában, valamint az Érsekkertben és a Fényi Gyula parkban zajló progrmokra.

A Schöffer-gyűjteménynek átmenetileg az egykori zsinagóga nemrégiben fölújított épülete ad otthont. Itt este héttől gyermekprogramként hirdetett képzőművészeti foglalkozás volt Tamás Eszter, a gyűjtemény vezetője irányításával, ahol azonban a felnőttek is belevetették magukat az alkotásba. Fémlemezt domboríthattak, papírt fűzhettek, színes papírból mozaikot ragaszthattak, vagy a Schöffer-dobozban rejlő lehetőségekkel kísérletezhettek az érdeklődők – miután megtekintették a működő mobilszobrokat, valamint az itt működő képzőművészeti szakkör friss, igen ígéretes termését.

Az épület szomszédságában található Fényi-parkban éjféltől az Egészséges erotika című klasszikusnak számító filmszatírát vetítették, a késői időpont ellenére is mintegy negyedszáz nézővel.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

A Városi Galériában a Kék Madár Fesztivál idei képzőművészeti tárlatának képeit és plasztikáit, Konok Tamás festőművész és Hetey Katalin szobrászművész műveit lehetett megtekinteni, amihez este kilenctől Tamás Eszter művészettörténész tárlatvezetése is segítségünkre volt.
Itt egyébként szakavatott jósnő segítségével a jövőbe is bepillanthattunk.

Az Érsekkertben Bagó Balázs alkonyattól várta az érdeklődőket egy tekintélyes átmérőjű, becslésünk szerint mintegy 300 milliméteres reflektorral, azaz tükrös távcsővel, amelynek segítségével az égbolt épp jól látható objektumait mutatta meg, az észlelési szünetekben pedig hegedűszóval szórakoztatta a kíváncsiskodókat.
A korán érkezők még megcsodálhatták a növő Hold kráterek lyuggatta felszínét és az épp mellészegődött két égi útitársát, a nagyon fényes formáját mutató Vénuszt és a Jupitert, később a Szaturnusz gyűrűi adták a fő attrakciót. Az este folyamán több mint százan látogattak el erre a helyszínre is.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

A Viski Károly Múzeum termeiben, folyosóin és udvarán is folyamatosan zajlottak az események. Az egyik helyszínen Hársch Ottó közreműködésével borokat, később pogácsák versenyére benevezett csemegéket kóstolhattunk. A másik teremben Az én szülőföldem című gyermekrajzverseny képeiből nyílt kiállítás megtekintése után kézműveskedni lehetett Tóth Lászlóné népi iparművész segítségével. 

A harmadik teremben mézeskalácsfigura-készítés, -sütés, valamint a Ritkán látott leletek a Viski Károly Múzeumban című kiállítás várta az érdeklődőket, az udvaron pedig Schőn Mária és Müller János Vadalmafácska című könyvének bemutatója után főattrakcióként a Képviselő félrelép című színdarab előadására került sor. Az évente megtartott előadásokkal a múzeum alkalmi színjátszóköre azt a régi hagyományt igyekszik életben tartani, amely szerint a városban működő kisebb közösségek, egyletek, körök évente egy-egy színdarabot színpadra állítottak.

A programot az éjféli tűzgyújtás zárta. A varázslásra is kiválóan alkalmas tüzet főleg a gyerekek ugrálták át előszeretettel, és a megjelenteknek szentiványi almát is osztottak.

A rendezvényhez kapcsolódó rajzverseny képeiből nyílt kiállítást Deák Tamásné tagóvoda-vezető nyitotta meg. A versenyen első helyezett lett Jakab Csenge, második Pesztalics Virág, mindketten a Csokonai utcai Óvodából, míg harmadik helyen zárt holtversenyben Vén Zsadány és Varga Bendegúz, a Bem Apó utcai, illetve a Kunszt utcai Óvodák növendékei.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

A Pogácsák nagyanyáink asztalán című kiállítást Markó Mátyás nyitotta meg. A pogácsasütő verseny elsődleges célja, hogy a sokszor évszázados receptek feledésbe ne merüljenek, ezért szándékosan nem szakmai zsűri értékeli a benevezett finomságokat. Ezúttal a legnagyobb tetszést Hangya Mónika vajdasági sós pogácsája aratta, második lett Kovács Margit krumplispogácsája, harmadik helyre pedig Feketéné Bagó Kata juhtúrós pogácsáját rangsorolták.

A múzeum folyosóin folyamatosan zajlott az a vetélkedő, amelyen oda nem illő tárgyakat kellett megtalálni. A legtöbbet a kalocsai Szilasi Flóra, illetve Romsics Benett, valamint a Pátyról érkezett Csanaki Máté találta meg, mindhármuknak 22 ilyen tárgyat sikerült meglelniük a 24-ből.

Képgaléria megtekintése (25 db kép)

Az érdeklődésre idén sem lehet panasz. A tavalyinál valamivel még többen is voltak, holott az előző két évben egy napra időzítették a múzeum rendezvényeit a Szent Iván éji táncmulatsággal, de úgy, hogy amikor a táncos rendezvény véget ér, akkor kezdődjenek a programok amott.
Most a táncmulatságot már pénteken megtartották. Ezúttal a sokhelyszínűség jelentett újdonságot a rendezvényen.
A helyszínek közül a Városi Galériában, a filmvetítésen és az érsekkerti csillagászkodásnál nem kellett belépőt – karszalagot – venni, csak a zsinagógában és a Viski Múzeumban. Így a látogatószám fölmérése is kissé körülményes volt – tudtuk meg Romsics Imrétől, a múzeum igazgatójától.

Összesen 538 karszalagot adtak ki, de voltak olyanok is, akik a karszalaggal több helyszínen is részt vettek, valamint olyanok is, akik csak az ingyenesen látogatható helyszíneken jelentek meg karszalag nélkül, és őket nem lehet pontosan számon tartani. Ezért a jegyeladás mellett az egy-egy helyszínre belépők számát is rögzítették: 854 belépést számoltak össze. Ezek alapján Romsics szerint mintegy nyolcszáz főt mozgathatott meg a rendezvény.
Ez a város méreteihez képest igen jó eredmény – vélte a múzeumigazgató, aki rövid beszélgetésünk során a szervezők célját elsősorban már nem a látogatottság növelésében, hanem a színvonal fönntartásában jelölte meg.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK