2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsa-Paks Duna-híd – Kiírták a pályázatot a tervezésre

Zsiga Ferenc  |  2015. 10. 30., 14:51

A mai napon kiadott közlönyben jelent meg a Kalocsa-Paks Duna-híd tervezésére kiírt közbeszerzései pályázat, mellyel újabb jelentős lépés történt az új dunai átkelő megvalósítása érdekében. Font Sándort, a térség országgyűlési képviselőjét a kiemelt beruházás további lépéseiről kérdeztük.

Font Sándor arról számolt be, hogy az újabb lépés valóban jelentős, hiszen a hatástanulmány elkészítését felügyelő Közlekedési Koordinációs Központtól immár a projekt gazdájához,

a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt.-hez (NIF) került az új Duna-híd megvalósításának ügye.

Cserkúti Andrással, a NIF projektvezetőjével folytatott tárgyalása alapján elmondhatja, hogy a minőségbiztosítási feltételek tisztázását követően írták ki azt a mai napon megjelent közbeszerzési pályázatot, amely az új Duna-híd tervezésére, egy másik pályázat pedig a híd statikai ellenőrzési feladatainak elvégzésére vonatkozik.


Forrás: KALOhírek

A beérkező pályázatokat legkésőbb 2016. január végéig elbírálják, majd azt követően kezdődik a híd tényleges tervezése. A pályázati kiírás a szakhatósági engedélyek beszerzését is magában foglalja. A törvény 18 hónapot biztosít egy ilyen létesítmény megtervezésére, amely nem kis feladat, hiszen az például a hídtalpak kijelölését, a közúti csatlakozások megtervezését is magában foglalja. A komplett kiviteli terv a fellebbezési határidőket is beleszámítva legkésőbb 2017. november-december hónapban áll rendelkezésre, ezt követően lehet kiírni a pályázatot a kivitelezésre.

Természetesen ezek a végső határidők. Amennyiben a pályáztatási és a tervező munka egyes fázisai lerövidülnek, már jó néhány hónappal korábban kiírhatják a pályázatot a kivitelezésre. Egy ilyen híd, a kapcsolódó létesítmények megvalósítása másfél évet vesz igénybe. Ebből következik, hogy

kedvező esetben 2018. év végét, a rendelkezésre álló végső határidők tartása esetén 2019. év közepét írjuk majd,

amikor az építészet csúcsteljesítményei között számon tartott hídépítés Kalocsa-Paks között is befejeződik, az új Duna-híd betölti szerepét.

„Nagy jövőt szánunk az új Duna-hídnak!”

Font Sándor emlékeztetett arra, hogy kormányzati és helyi szinten is nagy jövőt szánnak az új Duna-hídnak! Amellett, hogy a Paks II. építésében a Duna kalocsai oldalán lévők is bekapcsolódhatnak, aktív szerepet vállalhatnak a megvalósításban, majd a működtetésben, a Kalocsa Szíve programban megszépülő város turisztikai, egészségügyi és gazdasági vonzereje és teljesítménye is új fejezetet nyit majd a térség életében.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 2 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (2 db)
Kalotroll
2015-10-31 20:52:29
2014-ben is azt hittük... Nem esélyesnek kell lenni, hanem győztesnek!
Maximus
2015-10-30 19:30:53
Ha ezt a Font Sanyi végigviszi, nem is kell kampányolnia 2018-ban!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK