2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

AZ IKEA-EFFEKTUS TÉNYLEG LÉTEZIK

2016. 03. 11., 11:22

Létezik egy kognitív zavar, az úgynevezett IKEA-effektus; ennek hatására a fogyasztók aránytalanul magasra értékelnek egy olyan terméket, aminek a készítésében tevékenyen részt vettek. A jelenséget természetesen a bútorgyártó IKEA-ról nevezték el.

Az első kísérleteket Michael I. Norton (Harvard Business School), Daniel Mochon (Yale Egyetem) és Dan Ariely (Duke Egyetem) végezték a témában, még 2011-ben. A kísérletek azt mutatták, hogy az összeszerelés folyamata növeltek a tárgyak értékét a vásárló szemében. Bár az IKEA üzletpolitikájának része, hogy azért adhatja olcsóbban a bútorait, mert nincsenek összeszerelve – felárért azt is elvégzik, egyébként a vásárlóra hárul a feladat –, a jelek szerint az emberek többre tartanak egy terméket, amibe a saját munkájukat is belefektették.



Norton és munkatársai kíváncsiak voltak, hogy csak az összeszerelés folyamata önmagában elegendő-e ahhoz, hogy a vásárlók hajlandók lennének többet fizetni érte. Ehhez három kísérletet is elvégeztek: az elsőt origami figurákkal, a másodikat legóval, a harmadikat IKEA-dobozokkal. Az IKEA-teszt azt az eredményt hozta, hogy a vásárlók 63 százalékkal többet fizetnének egy bútorért, amit ők maguk szereltek össze.

A további kísérletek azt is bebizonyították, hogy csak azok a bútorok lesznek igazán értékesek a vásárlók szemében, amiket az utolsó csavarig ők építenek meg. A vásárlók nem igazán becsülik azokat az IKEA-bútorokat, amiket csak részben kell nekik összeállítaniuk.

Az origamival végzett kísérletben két csoport vett részt. Az első csoport darukat és békákat hajtogatott papírból, majd megbecsülte, hogy mennyire tartja a saját munkáját. A második csoporttól csak azt kérték, hogy mondják meg, mennyit fizetnének a hajtogatott figurákért, illetve más, profik által készített origamikat is mutattak nekik. A második csoport tagjai a profi origamisok munkáját többre tartották. Az első csoport tagjai ugyanolyan magasra értékelték a szakértők munkáját, mint a sajátjukat.

Az IKEA-effektussal végzett további kutatások azt is kimutatták, hogy a munka végeredménye is sokat számít. Ha a jelölteknek nem sikerül összerakniuk a bútort, az eltékozolt időt kárba veszett fáradtságként könyvelik el, így az IKEA-effektus hatása nem érződik.

Forrás: Index

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 29., 06:17
Nálunk minden évben a dédi receptje alapján készül el, és túlzás nélkül állíthatom, hogy ha egyszer kihagynánk a repertoárból, az egész család fellázadna. Még >>>
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK