2017. 05. 26. péntek
Evelin, Fülöp
: 307 Ft   : 274 Ft Benzin: 363 Ft/l   Dízel: 349 Ft/l   Írjon nekünk TUDOMÁNY

Elkészült a végleges program – Meglepetés-előadás, mazsorettek és sport a majálison

Helyszín: Érsekkert, Kalocsa
Dátum: 2017. május 01., hétfő 09:30

Alig, hogy áprilisra hajthattuk márciusról a falinaptárt, máris a hónap derekán járunk és bő két hét múlva május 1-jét írhatjuk. Ez nem csak azt jelenti, hogy a közelgő Húsvét után ismét hosszúhétvégén pihenhetjük ki a munkás napok fáradalmait, hanem azt is, hogy a kalocsai Érsekkertben elkezdődik az a nyár eleji pezsgés, amely a szeptemberi Paprikafesztiválig kitart majd.

A tavalyi évben valamennyi helyi közösségi esemény és kiemelt program helyszíneként jelesre vizsgázott parkban 2017-ben is a városi majálissal kezdődik „hivatalosan” a rendezvényszezon, amely, mint már megszokhattuk, ismét adott vezérfonalak köré szerveződik majd.

Volt már Kalocsán járási, retró, western, zene és folklór majális – az idei két korábbi ötvözetének ígérkezik, derül ki a szervező Kulturális Központ és Könyvtár által tegnap közzétett programplakátból, amelynek kapcsán dr. Magóné Tóth Gyöngyi intézményvezetőt kérdeztük, miben lesz másabb az idei május 1-je, mint a korábbiak.

Az igazgatónő elmondta, hogy alapvetően a tematikusság nem változott, ebben az évben a mazsorettek és a sport adják az egésznapos forgatag gerincét, hiszen Soltról és Dunaföldvárról is jönnek mazsorettcsoportok, akik nem csak a szabadtéri nagyszínpadon, hanem az Érsekkertbe vonuló menettáncon is szórakoztatják majd a közönséget, csakúgy, mint az eseményekben ugyancsak oszlopos részt vállaló Kalocsai Ifjúsági Fúvószenekar.


Forrás: KALOhírek archív

A színpad lesz ugyanis a rendezvény egyik fő helyszíne, ahol az említett csapatok mellett a Paksi Twirling és a T-Dance Hip Hop Tánciskola csoportjai is fellépnek majd, helyből ismert arcok, így a Rockszegecs együttes és a Szent István Gimnázium diákjai.

Utóbbiak akkor kerültek a képbe, amikor bemutatták április elején a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” musicalre készült táncműsorukat. Magóné úgy fogalmazott, hogy amikor meglátta az előadást, elhatározta, hogy ezt a színházban helyet foglaló 240 embernél nagyobb közönségnek is látnia kell, olyan színvonalas produkciót alkottak „gimiseink”.


Forrás: KALOhírek archív

Természetesen a legkisebbekről sem feledkeztek meg a szervezők, így „Tamás Éva játéktára” másfél órán át nyitva áll majd a színpadon, délután négytől fél hatig.

Ugyancsak fontos rendezvényhelyszín lesz május 1-jén a Platán, ahol fél tízkor „A munka világa” című fotókiállítás-megnyitóval indulnak az események, és ott is zárulnak a Veracruz együttes este nyolckor kezdődő koncertjével.

Dr. Magóné Tóth Gyöngyi azt is elárulta, hogy a színpadi programok mellett az Érsekkerthez vezető sétány melletti parkolóban ismét motorosok szórakoztatják majd az érdeklődőket, de a házasságkötő pavilon mögötti Vajas-partszakaszon kiépített kikötőből a Gerillakertész mozgalom aktivistái is gondoskodnak ingyenes csónakázásról, míg az innen nem messze lévő játszótérnél ismét labirintus várja majd a gyerekeket.


Forrás: KALOhírek archív

A majális sport-vonalát maga, az Érsekkertet belüli placcon felállított hatalmas rendezvénysátor adja, ahol tavaly a Face Team Akrobatikus Sport Színház sportolói kápráztatták el a fizika törvényeit meghazudtoló bemutatóikkal a közönséget. Az idén itt a Kalocsai Sport Egyesület főképp küzdősport szakosztályai jelennek meg, de a floorball-sportággal is közelebbről megismerkedhetnek a sátorban, valamint ugyancsak mozgalmas eseményeket ígér a Solti Bikák közreműködőse a programban, akik az erőversenyek, így például a rúd- és a kötélhúzás szervezésében segédkeznek.

A kalocsai intézményvezető ezúton invitálja városunk „markos legényeit”, hogy lehetőleg nyolcan álljanak össze és mutassuk meg a „bikáknak”, hogy nem legyőzhetetlenek!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2017-05-24 13:37:15
Amennyiben az ittas vezetés ténye bebizonyosodik, az elmúlt szerdán hajnalban a sétálóutcába a posta sarkánál berongyolt opeles ámokfutó az ittasság mértékétől függően nem csak büntetőeljárásra, komoly pénzbírságra, járművezetéstől eltiltásra számíthat, de még az önkormányzatnak okozott jelentős kárt is neki kell megtéríteni.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2017. 05. 26., 12:00
Május 28-án húszezer lámpással emlékezik az ország az Eltűnt Gyermekek Világnapjára. Még >>>
2017. 05. 26., 11:44
A környék látnivalóit, turisztikai célpontjait népszerűsítő összefoglaló jelent meg az országos ismertségű közéleti portálon. Még >>>
2017. 05. 25., 21:00
Te is lehetnél! - szinte mindig ez az örökérvényű (rendezvény) szlogen jut eszembe, amikor meglátom az ÉNO-sok képeit a neten. Picit mindig szorul a szívem, aztán ahogy pumpál párat, öröm tölti el. Mert az ÉNO-sok tudnak mosolyogni, tudnak játszani, mernek önmaguk lenni, nem csak azért, mert nekik különösen nehéz lenne maszkok alá bújva az általunk élt emberi játszmákban részt venni. Még >>>
2017. 05. 25., 20:28
A felnőtt mezőny második fele az Il Primo étterem teraszán este nyolctól mutatkozik be. Még >>>
2017. 05. 25., 14:11
Megemlékezésekkel és honvédségi bemutatóval zajlott a mai honvédelmi nap városunkban, a Magyar Honvédség katonáinak és fúvószenekarának közreműködésével, városunk középiskoláinak ifjúsága részvételével, három helyszínen. Még >>>
2017. 05. 24., 20:57
Kedves Szülők! Lehet bogarászni, hány órától evez a gyerek! Kedves Diákok! Csekkolhatjátok, mikor lapátolnak az ismerősök! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

SZÓLJON HOZZÁ

 Ágika
 2017-05-16 15:33:28
 3 Úgy látom Cinó, nem volt eredményes a megfélemlítés. Hál' Istennek! ;) Nem is értem, hogy gondolja valaki, hogy egy újságírót megfenyesse...

Az építményadó emelésének és új, lakossági adó bevezetésének szándékáról is tájékoztatta a polgármester a meghívott vállalkozókat a múlt szerdai üzleti reggelin, amelyen a Paks II, a híd, és a térség településeinek fejlesztései is „terítékre kerültek”.

 MrSmith
 2017-05-10 13:44:34
 3 Hajra Kalocsa!

Alig egy hónapja fogadták el Kalocsa nullás közbeszerzési tervét, és máris módosítani kellett, nyilván fölfelé. Bálint József portálunknak is üzent – ezúttal nevesítés nélkül. Kiderült: a polgármester nem izgul. Filvig szerint eddig sem izgultunk, mivel nem volt miért. Simon gratulált.

 m.drienn
 2017-04-20 19:57:02
 1 Korrekt.

Kalocsa város idei első negyedéves közbeszerzési terve kapcsán megígértük: áttekintjük Török Gusztáv Andornak, a megyei pályázati összekötői megbízatása megszűnésével nyugdíjba vonult egykori kalocsai polgármesternek a pályafutását. Most a pályája csúcsáig vezető utat foglaljuk össze.

  JETfly Magazin kiemelt hírei

Mint ahogy arról a napokban már lapunkon is beszámoltunk, 2017. május 22. és június 9. között zajlik a többnemzeti Load Diffuser 2017 hadgyakorlat a Kecskeméti Repülőbázison.
Május 22-én megkezdődött a Magyar Honvédség légierejének idei legnagyobb méretű gyakorlata. A hét ország részvételével, június 9-ig tartó Load Diffuser 2017 igazgatója Szűcs Pál ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott légierő haderőnem főnöke.
Az Egyesült Államok Légiereje (USAF) május 15-én jelentette be a hírt, mely szerint az F-35 Lightning II Joint Strike Fighter (JSF) katapultülése miatti súlykorlátozást visszavonja.
2017. május 20-án, szombaton egy An-124-100 Ruslan érkezett a Kecskeméti Repülőbázisra, gyomrában a tavaly nagyjavításra küldött Mi-17-es helikoptereinkkel.