2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 395 Ft   : 365 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

„Hercules” erősebb volt a kalocsai lányoknál

Tamás Ferenc  |  2019. 01. 22., 11:39

Sajnos tovább „őrzi” nyeretlenségét a KSE, hiszen tizenkettedik fellépésükön immár a kilencedik vereségüket könyvelhették el a mindössze három győzelmük mellett. Pedig ezúttal egy velünk azonos játékerőt képviselő csapatnak kikiáltott Hercules SE volt az ellenfelünk, amely csapat ellen kellett megtapasztalnunk, hogy a szimpla lelkesedés és akarat nem mindig hozza meg a várt gyümölcseit.

Alkalmasint a mai napon az is beigazolódott, ha még mindez tanácstalansággal, a tudatosan felépített játék és a befejezések előkészítésének hiányával is párosul, akkor csak mindennek vereség lehet a vége.


Forrás: Tamás Ferenc

Pedig jól kezdték a mieink a meccset 

– az első játszma közepéig a csapatok fej fej mellett haladtak (4:4, 8:8, 14:14)

–, ám utána jött egy szó szerinti rövidzárlat, amikor a vendégek zsinórban hét pontot termeltek (14:22), mi pedig varázsütésre összezuhantunk. Igaz, Fekete Lívia remek közbeütéseivel és jó hálózásával még szűkítette a „zakót”, de ez csak a 25:21-es szettvesztésünkhöz volt elég. A második játszma is hasonlóan alakult – 10:12 után 12:21 –, így már szűk negyven perc után 2:0 volt „oda”. A harmadikban aztán végleg térdre kényszerített bennünket „Hercules” – 2:10, 5:15, 10:21 – és

egy óra játékidő után besöpörték a számunkra oly fájdalmas sima győzelmet.

Kalocsai SE – Hercules SE 0:3 (-21, –15, –16)
40 néző, vezette: Baracsi J., Dunszt F.


Forrás: Tamás Ferenc

Kalocsai SE: Fekete L., Fehérvári A., Fekete G., Greksa Zs., Kovács P., Pajsán K. Csere: Horváth E., Dely-Pálinkás A., Izsák B, Büksi M. Edző: Szigeti Anna.

Folytatás február 3-án, vasárnap 14 órai kezdéssel, amikor majd az örök rivális Közgáz SC együttese érkezik hozzánk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK