2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Vezéráldozat – A KalocsaKOM ügyről részletesen

Illés György Cinó  |  2015. 05. 30., 12:11

A csütörtöki testületi ülésen úgy határozott a testület, hogy az önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló KalocsaKOM Kft.-t értékesítésére hirdeti meg.

A javaslatot ismertető dr. Bálint József polgármester rövid szóbeli indoklásában egyrészt azt emelte ki, hogy az üzletág műszaki fejlődése miatt a jövőben szükséges fejlesztések fedezetét nem tudja majd biztosítani az önkormányzat. Másrészt elmondta: a gazdasági életben néha vezéráldozatot kell hozni. Ezzel kiváltható az előirányzott tömeges ingatlaneladás. Fájó pont, de egy tisztáldozat árán rendbe lehet tenni a város költségvetését. Az értékesítésre ugyanakkor kényszer nincs, érték alatt nem fogják eladni – szögezte le.

Tihanyi Tiborné először a vállalat eredményeire hívta föl a figyelmet. Elmondta: a városban megjelent két konkurens szolgáltató a piaci versenyben nem tudta ellehetetleníteni a Kft.-t, sőt annak ügyfélköre még nőtt is, jelenleg a kalocsai háztartások mintegy kétharmada, 3655 előfizető az ő ügyfelük.
Aggodalmát fejezte ki, hogy a tulajdonosváltással a Kft. tízfős kollektívájának munkahelyei is veszélybe kerülhetnek.
A KalocsaKOM ügyfélszolgálati irodát is működtet, ami által közvetlen, személyes ügyintézésre nyílik lehetőségük az ügyfeleknek.
A cég beszámolójából kiderült, a mérleg szerinti eredmény pozitív, vagyis nyereséges a vállalat.

A kalocsaiak sajátjuknak érzik

Török Ferenc szerint ez egy újabb olyan napirendi pont volt, amely a város érdekeit nem szolgálja, ezért azt javasolta, hogy az előterjesztésben foglaltakat ne fogadja el a testület. Indoklásképpen első helyen ő is a tízmillió forintot meghaladó nyereséget említette.

Hozzátette, a térségben legjobb minőségű szolgáltatást ez a szolgáltató nyújtja. Ez újabb ügyfeleket vonz. 

Emellett nagyon sok kalocsai érzi úgy, hogy a KalocsaKOM az övé, a mienk, a kalocsaiaké.

Emlékeztetett, hogy korábban már kiépült itt egy hálózat, az első kábeltévé hálózat, amelybe ő maga is fizetett be hozzájárulást. Aztán az önkormányzat eladta, majd megjelentek a különböző szolgáltatók. Most a KalocsaKOM Kft.-nek van egy nagyon jó hálózata, pályázati pénzből, és a cég az utóbbi években is pályázott, amihez az önkormányzat tulajdonosként önerőt biztosított.

Arra is figyelmeztetett, hogy ha a Kft.-t megvásárolja egy paci szereplő, akkor onnantól kezdve az önkormányzatnak az árakra semmi ráhatása nincs, míg a saját szolgáltató révén – akár kisebb nyereség mellett – alacsonyabb díjak kiszabásáról is dönthet a testület. Ez a mozgástér lehetővé teszi, hogy jó minőségű kábeltévé és internet szolgáltatást kaphassanak elfogadható áron idősek és fiatalok egyaránt.

Úgy vélte, a város polgárainak érdekét nem szolgálná a vállalat értékesítése.

Szabó Balázs megértést tanúsított azzal az előterjesztésben kifejtett indokkal kapcsolatban, hogy a város rövidtávú likviditási gondjait orvosolni kell, de nem értette, miért kell épp az aranytojást tojó tyúkot eladni. A 250 milliós hiány ellentételezésére az alternatív javaslatokat hiányolta.

Azt is elmondta, hogy a költségvetésben szereplő számos kiadás, például egyes tervezett fejlesztések költsége nem halaszthatatlan, és nem olyan sürgős, hogy ezt az értékesítést indokolja. Másrészt, még érkezhetnek különböző támogatások, és a forrásigény fedezésére a hitelfelvétel lehetőségét is meg kellene fontolni.

A továbbiakban az előterjesztésnek a másik fő érvére tért, amely azt fejtegette, hogy a vállalat miért rossz, illetve, miért lesz rossz, és mint mondta, ezeket tételesen szeretné megcáfolni. Ám ekkor az ülést levezető polgármester jelezte, hogy erre az SZMSZ szerint öt másodperc áll rendelkezésére, azután megvonja a szót.

Ezzel az öt másodperccel a képviselő nem élt.

Dr. Angeli Gabriela a jogi bizottság álláspontját ismertette. A bizottság 2 igen, 3 nem szavazattal és 1 tartózkodással a KalocsaKOM Kft. értékesítésre való meghirdetését nem támogatta.

6-700 milliót is érhet, vagy akár...

Szabó Balázs refklektálásra kapott szót. Rámutatott: csak a cég kimutatott eszközállománya 380 millió forint, de valójában ennél sokkal többet ér, hiszen a tényleges értéket a marketing, piaci, szakmai megbecsülés, tapasztalat képviseli. Mi pedig most föl akarjuk becsültetni egy értékbecslővel, aki mit fog fölbecsülni? Épp az eszközállományt, azt is csökkentett értéken véve figyelembe – így a képviselő. Pedig, ha most akarnánk kiépíteni a hálózatot, annak költsége legalább 400 millióra rúgna, ehhez jön a háromezer-hatszázötvenöt ügyfél, ami fölbecsülhetelen. Ezzel együtt a vállalat legalább 6-700 milliót ér. A polgármester erre azt mondta, nem fogják érték alatt eladni. Akkor miért nem írjuk bele ezt a kiírásba, függetlenül az értékbecslő munkájától? – kérdezte.

Összefoglalta azt is, mit veszíthet a város az értékesítéssel: a hálózathasználatért évi tízmilliót kap az önkormányzat. A térfigyelő kamerarendszer is ezen a hálózaton keresztül működik, egy barterügylet keretében. Ezért a továbbiakban fizetni kellene. Mennyit? – kérdezte. A beszámolóból megismert tízmilliós nyereséget ráadásul úgy érték el, hogy még a vállalatot terhelte a KalocsaTV költsége. Azon kiadások nélkül a képviselő becslése szerint legalább 40-60 millió forint éves profitot tud termelni.

A polgármester megkérdezte a képviselőt, hogy hozta-e a vállalat a negyvenmilliós eredményt, és az hol van a költségvetésben. Erre a parlamenti keretek olvadozása közben Szabó a KTV alkalmazottainak bérköltségét említette, hogy csak az legalább harminc-negyvenmillió volt. A polgármester kijelentette: a vállalat könyv szerinti értéke 260 millió forint, és ez alatt biztosan nem adják el. Ugyanakkor elismerte, hogy a könyv szerinti érték és piaci érték közt eltérés lehet, de hogy ténylegesen ér-e 6-700 milliót a vállalat, azt nem tudhatjuk. Ezt majd az értékbecslő értékelése és a piacról érkező ajánlatok  mutatják meg, a testület pedig dönthet, hogy azon az áron eladja-e.

Ugyanakkor várta a testület javaslatait, hogy ha nem adják el a KalocsaKOM-ot, akkor miből fedezik a költségvetés hiányát, különösen azt a 130 millió forintot, amit augusztus 31-éig a Kft-k tőkepótlására mindenképp ki kell fizetni.

Végül összefoglalta az előzményeket az első kébeltévé megalapításától, az ökormányzat általi megvásárlásán, aztán a szükséges fejlesztések finanszírozására való képtelenség indokával való, a Fibernetnek történt eladásán, majd a cég sportszerűtlen játékán át a KalocsaKOM pályázati pénzből való létrehozásáig. Hozzáfűzte, hogy emiatt az előző önkormányzat egyes képviselői az EU-nál kezdeményeztek eljárást a város ellen, emlékei szerint a Békés Megyei NAV-on keresztül. Másrészt megkérdezte, hogy  ha ezt a szolgáltatást és annak fejlesztését annyira jónak találják, akkor az előző önkormányzat miért akarta eladni? Mert van ilyen információja. Ugyanakko a Kft. jelenlegi jó működését senki nem vitatja, de vezéráldozatot kell hozni – ismételte meg.

Katus Attila a pénzügyi bizottság egyhangúlagos támogató döntéséről tájékoztatta a testületet.

Bolvári Ferdinánd azt sürgette, hogy a polgármester tájékoztassa a lakosságot hogy miként alakult ki ez a helyzet, és hogy milyen következményekkel járhat, ha az önkormányzat nem teremti elő ezt az összeget. Vállalkozóként elismerte, hogy van az a helyzet amikor el kell adni a családi ezüstöt, majd a Bibliából idézve azzal zárta fölszólalását, hogy "inkább fél lábbal jussak a mennyek országába , mint épségben a kárhozatra".

A polgármester elmondta, a lakosság tájékoztatásával meg kellett várni a beszámolókat, hogy tényadatokra lehessen hivatkozni. A vállalat tavalyi eredményéhez azt fűzte hozzá, hogy a KTV költségei valóban csökkentették az eredményt, de emlékei szerint a vállalat támogatást is kapott a feladatra az önkormányzattól. A kérdések tisztázására Morvai Évának, a KalocsaKOM Kft. ügyvezetőjének adta meg a szót.

Évi ötvenmilliónál is többet hozhat a konyhára

Az ügyvezető elmondta: a Kalocsa TV fönntartásának költségeit tartalmazta a 2014-es beszámoló, és a TV fönntartása a ráfordítások, kiadások és bevételek figyelembevételével mintegy 30-35 millió forintba került a cégnek.

Becslése szerint ebben az évben várhatóan legalább 25-30 millióval több nyereséget könyvelhet el a vállalat. A polgármester fölvetésére ugyanakkor elmondta: a KalocsaKOM Kft. tavaly nem kapott önkormányzati támogatást, sem a KTV üzemeltetésére, sem másra. Mindössze egy megbízási szerződésük volt a TEIT közleményeinek publikálására, amely valós szolgáltatást takart, tehát nem támogatás, hanem piaci bevétel volt.

Morvai Éva szerint az év végére a tavalyi 13 milliónál mintegy 40 millióval több lehet a vállalat eredménye, de hangsúlyozta, hogy ezt így, előre nagyon nehéz megmondani.

Török Ferenc rámutatott: a hiányokat hitelfölvétellel is lehetne orvosolni, a törvény ugyanis nem azt mondja, hogy nem lehet hitelt fölvenni, hanem hogy engedélyt kell rá kérni. Kérni kellene, hogy áthidaló hitelt vehessen föl a város, aminek fedezte lehetne a nyereséges vállalat, amelyet nem szabad eladni.

Bálint József szerint viszont a város jelenleg nem hitelképes.

Az ügyfeleket adják el  Filvig Géza névszerinti szavazást kért

Dr. Filvig Géza kijelentette: a KalocsaKOM a kalocsaiaké. A javasolt megoldás a képviselőt arra emlékezteti, amikor a ’94-ben fölállott szocialista-liberális kormányok eladták a közműhálózatokat. Az eredmény: rohamosan növekvő szolgáltatási díjak, romló színvonal.

Filvig emellett azt is kijelentette, hogy a város költségvetése stabil volt, az előző vezetés folytatásra készült, és nem fenyegetett a költségvetés összeomlása. Most sem kell ilyen rémképekkel ijesztgetni, és főképp nem szabad erre hivatkozva fölélni a város vagyonát. Úgy fogalmaoztt, a Kft. értékesítésével az ügyfeleket adja el a város, akik pedig bíznak a cégben, mert a tulajdonos önkormányzat képviseli az érdekeiket .

Úgy vélte, erre nem kapott fölhatalmazást a vezetés, hiszen sehol nem hangzott el, hogy ilyen vagyonelemeket értékesíteni akarnak. Igaz, hogy a város gondjait a testületnek határidőig meg kelloldania, így Bolvári Ferdinándnak a családi ezüst eladására vonatkozó javaslatát is meg kell fontolni, de ha nem győz valaki a feladattal, akkor a lemondást is meg kell fontolnia – mondta, hangsúlyozva testületen belül a polgármester kiemelt felelősségét.

Végül összefoglalta az elhangzott érveket: ha a céget eladják, akkor semmiféle ráhatása nem lesz az önkormányzatnak sem az árakra, sem az üzletpolitikára, miközben megszűnhet az ügyfélszolgálat, veszélybe kerülnek a munkahelyek.

Ezért azt javasolta, hogy ezt az indítványt vonják vissza, ne határozzanak róla, amennyiben pedig mégis döntenek, akkor név szerinti szavazást indítványoz.

Bálint József úgy vélte, Filvig Géza saját vágyait vetítette ki. Kijelentette, tudta mit vállal, és nem ijed meg a feladattól. Ha eljut arra pontra, le fog mondani, de újra leszögezte: sem időközi választás, se lemondás nem lesz. Mint fogalmazott, ha nem sikerül a problémákat megoldani, akkor "szépen el fognak a felügyelő biztossal kávézni".

Fölszólította ugyanakkor képviselőtársát, hogy ne mondja többet, hogy rendben volt a költségvtés, csak ha tényekkel tudja alátámasztani, mert ha rendben lett volna, akkor ezt a napirendet sem kellene tárgyalni. Erre is azért van szükség, mert "nincs szinkronban a költségvetés".

Katus Attila azt kérdezte, a korábbi vezetés kapott-e fölhatalmazást arra, hogy olyan Kft.-ket hozzanak létre, amelyek kétszázmilliós veszteséget halmoztak föl két és fél év alatt.

Erre válaszolva Filvig Géza rámutatott: ezek a Kft.-k  kötelező önkormányzati feladatokat láttak el. A cégek megalapítása előtt is költött a város ezekre a célokra, tehát ne csak a veszteséget lássuk!

Szabó Balázs egy hasonló tevékenységi körű dunapataji céget hozott föl összehasonlítási alapnak. Ezt háromszázegy-néhány ügyfelével dolgozó céget tulajdonosa pár éve százmilliós áron hirdette meg. Nyolcvanmilliós ajánlatot kapott, annyiért nem adta oda. 

Bolvári Ferdinánd azt hangsúlyozta, hogy a mostani döntéssel a vállalatot még nem adták el, és bízik benne, hogy közösen találnak majd más megoldást a költségvetés egyensúlyának megteremtésére.

Sokmilliós hiány, vagy kötelező feladatok ellátása ingyen?

Török Ferenc arra mutatott rá, hogy a Kft.-k esetében folyton hangoztatott hiány mellett annak is el kell hangoznia, hogy ezen nem kaszinóztak, hanem élelmiszer-alapanyagokat és más szükséges dolgokat vásároltak, bért fizettek. Igaz, hogy a vállalatok alulfinanszírozottak voltak, mert így akarták arra kényszeríteni a vállalatokat, hogy a kötelező feladatokat minél kevesebből oldják meg, és keressenek saját bevételi lehetőségeket is, a hiány nem a pénz "eltapsolásából" adódik, hanem ennyibe került például az, hogy főzzenek a városnak. 

Végül Bolvári Ferdinánd bibliai idézetére tromfolva ezzel zárta hozzászólását:
"Két urat nem lehet szolgálni!"

Névszerinti szavazás nem volt, 7 igennel átment

Végül a szavazás kövtkezett. Filvig Gézának a napirend elhagyására vonatkozó indítványát csupán hárman támogatták, így az nem került elfogadásra.

Másik indítványát, amely a névszerinti szavazásra irányult, a polgármester nem bocsátotta szavazásra, mert „Névszerinti szavazást kell elrendelni, ha azt a jelenlévő képviselők egynegyede együttesen indítványozza, továbbá azt a polgármester és a bizottsági elnökök többsége kéri” – idézte az SZMSZ-t.

Az eredmény már ismert [bár csütörtökön először téves szavazati arányokat adtunk meg, amiért olvasóink elnézését kérjük. A szavazás eredménye, most helyesen]: A végső szavazás során 7 igen, 4 nem ellenében az indítványt megszavazták, így a KalocsaKOM Kft. értékesítésre nyílt pályázaton meghirdetésre kerül. A polgármestert a testület fölhatalmazta az előzetes értékbecslés megrendelésre.

A név szerinti szavazás tehát elmaradt, de nem jelenthet különösebb nehézséget jó eséllyel megtippelni, hogy a jelenlévő képviselők közül melyik négy nyomta meg a "nem" gombot. A többiek igennel szavaztak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK