2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Környező településeken is elkezdték megszervezni a bölcsődei ellátást, így több a hely a kalocsai intézményben

Gazsó Rita  |  2018. 09. 13., 17:15

A korábbi évekhez mérten javult a bölcsődei helyzet Kalocsán. Jelenleg négy gyermeket tudnak még fogadni, akik jogosultak a térítésmentes bölcsődei ellátásra, további tíz helyük van ezen felül az időszakos gyermekfelügyeletet ellátó térítéses csoportba is.

Kalocsai szóbeszéd szerint óvatosságból már a várandósság idején érdemes beíratni a helyi gyermeket a bölcsődébe, annyira telített az önkormányzat által fenntartott intézmény. Hogy ebből mi igaz, annak néztünk utána.

Ez ebben a formában nem valós, de azt mindenképpen javasolni szoktuk, hogy amikor megszületik a baba és itt a szomszédban felkeresik a védőnőt, ha a kicsi két éves kora körül vissza szeretnének menni dolgozni, akkor a tervezhetőség miatt jelezzék felénk a szándékot– jelezte megkeresésünkre Katus Györgyné Erika, Kalocsa Város Óvodájának és Bölcsődéjének vezetője.


Forrás: Gazsó Rita / KALOhírek

A probléma, mint mondta, inkább abból származhat, ha egy családban váratlan helyzet adódik vagy viszonylag későn jut az édesanya eszébe, hogy rövidesen visszamenne dolgozni. Az ő esetükben valóban problémát jelenthet a bejutás, férőhelyet ugyanis nem tartanak üresen – hangsúlyozta.

Az intézményvezető jelezte: jelenleg 33 államilag támogatott férőhellyel rendelkeznek. Azoknak a családoknak a gyermekeit veszik fel, a várólista szerinti sorrendben, akik megfelelnek a kritériumoknak, azaz helyi lakcímmel és munkahellyel rendelkeznek.


Forrás: Gazsó Rita / KALOhírek

Megtudtuk, idén más a helyzet, több esetben a szülők ugyanis visszamondták az igényüket, így adódott az, hogy jelenleg négy üres férőhelyük van. Ennek oka, hogy a vidéki településeken, így például 

Dunapatajon is elindult a bölcsődei ellátás megszervezése.

Korábban ugyanis a szülők ahhoz a praktikához folyamodtak, hogy bejelentkeztek kalocsai lakcímekre, ezzel szerezve meg a jogosultságot az ingyenes ellátásra.


Forrás: Gazsó Rita / KALOhírek

A bölcsődében van egy időszakos gyermekfelügyeletet ellátó csoport is, amelybe tizenöt gyereket tudnak felvenni. Általában ez is teljes létszámmal működik. Jelenleg még ide is várnak tíz gyermeket – jelezte a szakember. Hozzátette, igaz ez fizetős szolgáltatás, de az áraik nagyon családbarátnak nevezhetőek, még a kalocsai fizetések tekintetében is, hiszen óránként 275 forintért látják el a gyermekeket, amelyhez igény szerint hozzá jöhet még az étkezési térítési díj. Kiemelte, hogy több környező településen már az állami helyeken szednek ilyen összegű térítési díjakat.

Azon kérdésünkre, hogy hogyan alakul a gyermekek létszáma a városban, Katus Györgyné Erika úgy fogalmazott, bár Kalocsáról igen nagy az elvándorlás, a demográfiai mutatók viszont javulnak, egyre többen vállalnak három gyermeket. Hosszú idő óta idén először történt meg, hogy az óvodai férőhelyeket már szeptemberre megközelítőleg teljesen betöltötték.


Forrás: Gazsó Rita / KALOhírek

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány nemrégiben meghirdetett bölcsődei férőhely bővítési programja érinti-e a helyi bölcsődét, arról tájékoztatott, tervben van, hogy további egy csoporttal bővítsék a férőhelyek számát úgy, hogy mellette megtartanák az időszakos gyermekfelügyeletet is.

Ezt aránylag kis ráfordítással a fenntartó önkormányzat meg is tudná valósítani – nyilatkozta. Az intézményvezető szerint a paksi beruházás megvalósulása esetén feltételezhető, hogy új fiatal családok érkezhetnek és többen maradhatnak is a városban, ami szükségessé teheti a bővítést.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK