2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Nyílt Nap a Dózsa György és a Kossuth Zsuzsanna középiskolában – 200 végzős általános iskolás ismerkedett a szakmákkal

Zsiga Ferenc  |  2017. 11. 19., 21:52

A városi sportcsarnokban nemrégiben megtartott Jövőd a tét! pályaválasztási kiállítás után újabb, ezúttal még intenzívebb impulzus érte az iskola- és szakmaválasztás előtt álló 8. osztályos tanulókat a Bajai Szakképzési Centrum Tagintézményeiben november 17-én, pénteken megtartott Nyílt Napon. A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma és a Bajai SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája intézményben jól összeállított, érdekfeszítő programokba sűrítve, tanár és diák segítők kalauzolása mellett mutatták be a továbbtanulási lehetőségeket. A járásból közel 200 végzős általános iskolás tanáraik és szüleik kíséretében vett részt a programokon.

A Dózsa dísztermében 8 órakor Fekete Antal köszöntötte az érdeklődő tanulókat, tanáraikat és szüleiket, majd a látogatókat az iskola diákjai 10-15 fős csoportokban kalauzolták egyik helyszínről a másikra.

A szakgimnázium informatika, gépészet, közgazdaság, rendészet és közszolgálat valamint a szépészet ágazata iránt érdeklődők azt is megtudhatták, hogy az érettségi megszerzését követően, a sikeresen elvégzett 13. évfolyam befejezésével milyen magasabb szakképzettséget szerezhetnek.

Fontos tudnivalóként azt is kiderült, hogy a felsőoktatás a szakgimnáziumból is nyitva áll az érettségizettek előtt. Mint elhangzott,

az iskola nem tart felvételi vizsgát, a rangsoroláshoz szükséges pontokat a 7. osztály év végi és a 8. osztály fél évi jegyei alapján számítják ki.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Összesen 50 pont érhető el. A pontok számításánál valamennyi ágazatban a magyar nyelv és irodalom átlagát, továbbá a történelem, matematika, idegen nyelv és informatika jegyeket veszik figyelembe. A gépészeti és szépészeti ágazati képzésnél az egészségügyi követelményeknek való megfelelés is feltétel. A rendészeti ágazatnál az egészségügyi- és pályaalkalmasság a tanulás megkezdésének feltétele.

Az egyes ágazati képzések bemutatása az erre a célra berendezett osztálytermekben történt, ahol egyebek mellett fegyverbemutatón, számítógépes feladatok megoldásában, játékos befektetési tanácsadásban vehettek részt, illetve kipróbálhatták magukat a látogatók.

A Dózsa szakközépiskolai oktatása cukrász, épület- és szerkezetlakatos, gépi forgácsoló, hegesztő, női szabó, pék, rendészeti őr szakmákra terjed ki. A tanulók a szakmai gyakorlati képzést 9. évfolyamon az iskola tanműhelyében teljesítik. A 10-11. évfolyamon a képzés gyakorlati része külső képzőhelyeken tanulószerződéssel valósul meg. Ehhez a kamarai garanciavállalás keretében, a szülőkkel együttműködve az iskola is segítséget nyújt. Felvételi vizsgát itt sem tartanak, a rangsoroláshoz szükséges pontokat az ágazati képzéshez hasonlóan a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi jegyei alapján számítják ki. Az úgynevezett Szakképzési Hídprogram keretében asztalosipari szerelő, textiltermék összeállító képzések folynak. Fekete Antaligazgató azt is elmondta: sajnos az asztalos és festő szakmák iránt egyelőre nincs érdeklődés.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

A Dózsa diákjai a hiányszakmákban tanulmányi ösztöndíjban, emelt- és középszintű érettségire felkészítésben részesülnek, de kiegészítő bizonyítványok, oklevelek, másodszakmák megszerzésére is lehetőség van. Kollégiumi elhelyezés, alapítványi támogatás is segíti a diákokat.

A diákok a leglátványosabb demonstrációknak a szakközépiskola épületében és a tanműhelyekben lehettek részesei. Már az egyes szakmákhoz köthető címszavak is beszédesek voltak: Légy a süteménykészítés nagymestere! Ezt mézeskalács díszítéssel kezdheted. – Kézi szerszámokkal ördöglakat készítése lakatos tanulóink közreműködésével – Gépi forgácsoló tanulóink segítségével készíthetsz dobókockát magadnak – Az ívhegesztés bemutatása, védőöltözet és a hegesztőpajcs használatának kipróbálása a gyakorlatban – A megjelenés, a divat, a jó ízlés nagyon fontos az emberek életében. Legyél ennek a mestere! Kipróbálhatod, a textil megmunkálásával hogyan lehet smileyt varrni. – Gömbölygess zsemlét, sodord a kiflit, fond a kalácsot! Legyél egy délelőttre te is pék!

A Dózsa Nyílt Napi rendezvényén versengésre is hívták a nyolcadikosokat. Egy az interneten található quiz kérdéseit lehetett megoldani. A quiz kérdéseit a Nyílt Napon elhangzott információkból állították össze. A regisztrációnál valamennyi látogató megkapta a QR kódját. A feladatsort péntekeken 14 óráig lehetett megoldani, vagy már a rendezvény alatt az egyik tanteremben. A helyes megfejtők között hétfőn 7.40-kor sorsolják a nyertest a helyi rádióban.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Ám ezzel az élményekben gazdag nap még korántsem ért véget, a diákokokat 10.30-kor a Dózsa igazgatója kísérte át a társintézménybe, a Bajai SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziumba és Szakközépiskolába, ahol Bekéné Deutsch Ágnes köszöntötte őket, majd áttekintő tájékoztatást adott a több helyszínen szemléltetett képzési lehetőségekről. Az egészségügy, a humán pályák, a vendéglátás iránt érdeklődő nyolcadikosok az ágazati képzésekről, a szakmaszerzés lehetőségeiről és öröméről a már itt tanuló diákoktól is információhoz jutottak.

A diákok a Kossuthban a szakgimnáziumi képzés keretében egészségügyi, vendéglátóipari, turisztikai területen szerezhetnek érettségi bizonyítványt, a szakközépiskolában pincér és szakács szakmát.

Az egészségügyi, vendéglátóipari, turisztikai ágazat abban egységes, hogy a képzés időtartama négy év, plusz érettségi után további egy év tanulással magasabb végzettség szerezhető. Például egészségügyi ágazatban érettségivel ápolási és egészségügyi asszisztens szakképesítés szerezhető. Aki marad az iskolában, az további egy év eredményes tanulás után már gyakorló ápoló OKJ bizonyítvánnyal kerül ki az intézményből. A gyakorlatorientált oktatásra utal, hogy az egészségügyi ágazatban mások mellett például „tankórház”, demonstrációs terem áll rendelkezésre.

A Kossuthban szakközépiskolai oktatás keretében a pincér, szakács szakképesítés 3 év alatt szerezhető meg. A szakácsok ezúttal is népszerűek voltak, hiszen finomabbnál finomabb falatokat készítettek, amihez a talpig pincér ruhába öltözött lányok és fiúk gyümölcskoktélokat kínáltak és mindenkihez volt néhány barátságos szavuk.

A Nyílt Napon a Budamobil Cargo Kft, a Best-Tood Kft., az EMIKA Zrt, Guzsván Ferencné egyéni vállalkozó, a Kalo-Fríz Kft. voltak jelen.

Az, hogy mennyire volt eredményes a két szakgimnázium és szakközépiskola jól szervezett, végig jó hangulatú Nyílt Napja, arra a februári felvételik és a beiratkozások adják meg a választ. Ám addig is sikeres tanulást, minél jobb félévi eredményeket kívánunk az iskola-, pályaválasztás előtt álló nyolcadikosoknak.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK