2024. 03. 29. péntek
Auguszta
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

A VI. forduló hozta az első vereséget: KSE II. – Homokmégy 8–12

Tamás Ferenc  |  2018. 11. 05., 09:13

A megyei asztalitenisz-csapatbajnokság III. osztályában szereplő, fiatalokkal megspékelt Kalocsai SE második számú gárdája remekül kezdte a 2018/19-es évadot, hiszen az első öt forduló után még veretlenül álltak a Farkas Zoltán vezette mieink.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A hatodik játéknapon – október 26-án, pénteken este aztán a rutinos 

légiósokkal is teletűzdelt Homokmégy együttese Losonczi és Bocs vezérletével megállította az addig szárnyaló mieinket.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Szokásosan a párosok kezdték a csapatbajnoki találkozót, ahol a KSE játékos-edzője Farkas Zoltán ezúttal nem osztott magára szerepet, ő inkább a fiatalokat mentorálta. Itt a két „öreg” – Harangozó Feri bácsi és Kovács László egy meccset azért fogott, míg a fiatalok nem bírtak a rafinált „mégyiekkel”.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Így, a szinglik előtt már 3–1-re ment a vendég, a folytatásban pedig markánsan kidomborodott a tapasztalat és a nagyobb játéktudás és Losonczi Gyuriék behúzták a győzelmükért járó három csapatbajnoki pontot, míg a mieink ezen az őszön először pont nélkül maradtak. Ennek ellenére ott vagyunk még a dobogó második fokán, de a vesztett pontokat tekintve is érmes helyen áll még a KSE II. csapata.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

KSE II. – Homokmégy 8–12
A mieink egyéni eredményei: Farkas Zoltán 4/3, Vida Zolta 4/1, Bíró Alex 4/2, Harangozó Ferenc 4/1.
Párosban: Vida/Bíró 2/0, Harangozó/Kovács 2/1.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 29., 06:17
Nálunk minden évben a dédi receptje alapján készül el, és túlzás nélkül állíthatom, hogy ha egyszer kihagynánk a repertoárból, az egész család fellázadna. Még >>>
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK