2025. 07. 14. hétfő
Örs, Stella
: 400 Ft   : 343 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Dunán innen és túl is asztalhoz álltak pingpongosaink

Tamás Ferenc  |  2016. 07. 05., 13:02

A Kalocsai SE asztaliteniszezői június 18-án, Szekszárdon a Sió Trans Kupán, majd másnap Kiskunfélegyházán a Kalász Kázmér Emlékversenyen vendégszerepeltek.

A szekszárdi viadalon a megyei I. osztályúak kategóriájában a PástiKatona László (Baja) „alkalmi duónk” a 32 páros versengéséből végül is a dobogó legfelső fokára állhatott.

Az NB-s mezőnyben is indult kalocsai pingpongos, itt Losonczi György a szintén bajai Kern Adriánnal állt asztalhoz az öt párost felvonultató „mini mezőnyben”, majd körmérkőzés után első helyen végeztek a jó erőkből verbuválódott kategóriában.

Pásti Mihály egyéniben is szerencsét próbált, ahol csoportját megnyerve a főtáblára verekedte magát. Itt két meccset nyerve a legjobb hatba került, majd sajnos a hármas döntőbe jutásért kikapott a későbbi győztestől. Így, a negyedik helyen zárta a versenyt, amely a mezőny erősségét ismerve igen dicséretes teljesítmény.

A másnapi Kiskunfélegyházán rendezett Kalász Márton Emlékversenyen is asztalhoz álltak a mieink, ahol sikerült újabb érmeket begyűjteniük. Bár a félegyházi torna „összevont” verseny volt – NBI., NBII., NBIII-as pingpongosok is indultak –, egyéniben Pásti így is a négy közé jutásért szenvedett ki-ki meccsen 3:2-es vereséget. Párosban a vigaszágon a Farkas ZoltánNémeth Dávid duónk nyakába ezüstérmet akasztottak, míg a Rogács ErikPásti Mihály egységünk bronzérmet vehetett át az ünnepélyes eredményhirdetéskor.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-14 09:51:49
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány meghirdette 2025. évi Állatvédelmi Ösztöndíjprogramját, melynek célja, hogy támogatást nyújtson az állatvédelemben tevékenykedő vagy e területen elkötelezett szakemberek számára felsőfokú képzéseik finanszírozásához. Míg tavaly 25 fő részesülhetett támogatásban, idén már 42 fő számára biztosítja az Alapítvány az ösztöndíjat.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 14., 13:39
Egyre gyakoribbak az adathalász e-mailek, amelyekkel banki adatokat próbálnak kicsalni a gyanútlan felhasználóktól. Egy rossz mozdulat, és máris eltűnhet a pénz a számlánkról. Még >>>
2025. 07. 14., 11:26
A hét elején még perzselő napsütés és strandidő vár ránk, de hamarosan hidegfront, felhőszakadások és viharos szél nehezítheti a mindennapokat. Újabb időjárási hullámvasút veszi kezdetét. Még >>>
2025. 07. 14., 11:14
Egy ablakbetörés miatti düh rohamba fordult: a főbérlő nem csak szóban rendezte volna a nézeteltérést – fúrószárral támadt egy férfira Kecskeméten. A rendőrség gyorsan közbelépett. Még >>>
2025. 07. 14., 09:37
Hardverhiba miatt országosan leáll az ügyfélkiszolgálás a kormányablakokban július 14-én az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyekben – közölte a Digitális Magyarország Ügynökség. Még >>>
2025. 07. 14., 09:06
Kacagás, játék, barátságok – a legvidámabb napok pillanatait idézzük fel azokból a táborokból, ahol kollégáink gyermekei felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. Még >>>
2025. 07. 14., 09:01
Végéhez közeledik Kapu Tibor történelmi jelentőségű küldetése – a magyar űrhajós és társai hamarosan elhagyják a Nemzetközi Űrállomást, és visszatérnek a Földre. A leszállás eseményei élőben követhetők. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK