Bufurc bácsi meséi, 3. – Kis Bufurc és a jó barátok

Kis Bufurc és a jó barátok

Anyukám nagyon tisztaságmániás és rendszerető asszony volt, így nagyobb baráti csapat a mi házunkban nem igazán fordult meg.
Néha, olyankor, amikor elmentek otthonról, anyám mondta az intelmeit:

Normálisan ám! Tudjad ám, hogy’ kő viselködni! Történt egyszer, hogy anyámék elmentek, és egy kisebb csapat gyűlt össze nálunk.
Egy kicsit szabadjára engedtük magunkat. Előkerült a 620-as Slavia, és elkezdtünk az udvaron konzerves dobozokra lövöldözni. Ezzel nem is volt probléma, publikus volt a családban a légpuskázás, csak nagyobb társaságban nem engedte anyám.

Úgy hatan lehettünk. Valaki a csapatból éhes lett. Kérdezte, van-e valami kaja. Mindig volt kolbász, sonka a kamrában, gondoltam eszünk azt, de mikor bementünk, megláttam egy nagy, tizenöt literes lábast. Tele volt töltött káposztával, amit anyám előző este főzött.
A káposztára voksolt mindenki. Kb. olyan volt a hangulat, mint mikor a bakterházban ették a szilvás gombócot. Ettük két pofára a töltelékeket, kicsit aggódtam is, hogy ebből gond lesz majd.

Kaja után szépen elmosogattam, hogy ne vegyék észre a hiányzó, cirka 15 tölteléket.
Bent maradtunk a konyhában, de, hogy hasznosan üssük el az időt, kitaláltam, hogy itt is lövöldözhetünk, csak nem lőszerrel, hanem kenyérgalacsinnal! Gyúrtam is egyet, betöltöttem a Slaviát, célra tartottam, és tüzeltem… és találtam!
A cél a villanykapcsoló műanyag, négyzet alakú, viszonylag nagy kapcsolórésze volt, amely ripityára tört.
Itt már nagyon éreztem, hogy gondok lesznek.

Elraktuk a puskát, kimentünk az udvarra, szépen bezárkóztam, és, hogy csináljunk még valami értelmeset, elkezdtük cukkolni Cézárt, a keverék német juhász kutyát, aki láncon volt. Megragadom az alkalmat, és elnézést is kérek az állatvédőktől és a kutyától, egyben a láncért meg a bosszantásért. Mentségemre legyen írva, hogy éjjel szabadon volt, és abban az időben meg kellett kötni a kutyákat.

A kutya akkor már nagyon mérges volt, és elszakította a láncot. Mindenki futott volna a konyhába, de be volt zárva az ajtó. Valaki próbálta nyitni, de azzal az erővel le is törte a kilincset, vagy inkább a zárban eltört valamit, mert a kilincs körbeforgott.
A csapat egy része befutott a fáskamrába, hárman a pottyantósba. A kutya mérges volt, ilyenkor én is tartottam tőle. Egy barátom, akiből akár állatidomár is lehetett volna később, végül megkötötte.
Úgy gondoltam, mára ennyi elég is volt, feloszlattam a csapatot, és nagyon ricegtem, hogy mi lesz.
A kilincset vízszintes helyzetbe hoztam, hogy majd anyámra fogom, de persze ez nem jött be!

Hazaértek anyuék, rám nézett, és láttam a szemein, hogy tudja, hogy sunnyogok nagyon. Odament, hogy nyitja az ajtót, a kilincs egyből lekonyult, körbeforgott.
– „Az anyád szentségit! Ezzel meg mit csináltál?” – nem tudtam semmiről…

Álltunk ott darabig, míg apám kitalálta, hogy én hátul bemászok a 40-szer 55-ös fürdőszobaablakon. Nagy nehezen bepréseltem magam, és kinyitottam nekik a nagy konyhaablakot. Ott jött be boldogan a család!
Anyám nagyon pipa volt.
Sötétedett. Ment, hogy felkapcsolja a villanyt – nagy szikrázás: kicsapta a biztosítékot!
Apám visszanyomta, akkor látták meg a széttört kapcsolót.

– Mi az anyád úristenit csináltatok ti itt?! – mondta anyu.
Én még mindig semmiről se tudtam.
– Most tört el, biztos! – mondtam.

Mivel már vacsoraidő volt, anyám már kicsit nyugodtabban javasolta, hogy kóstoljuk meg a töltött káposztát, amit a keceli vendégeknek, a keresztanyáméknak főzött, másnapra.
Nehéz lett volna nem észrevenni a hiányt, amikor emelte fel a lábas födelét:

Az anyád k....a hétszentségit té gyerök, gyere ide! Mit csináltatok itt? Ártatlanul néztem, de hiányzott vagy 15 töltelék.
Utána anyám átment sírósba, szegény, hogy most ő mit csinál, hogy elmegy ettől a háztól, és világgá megy stb.
Én bocsánatot kértem, meg mondtam elég lesz az így is. De csak mondta, hogy nem rakhat ilyen keveset az asztalra, meg, hogy kár, hogy világra szült, meg hogy ide soha többet be nem teszik a lábukat ezek.
Nem győztem eléggé bocsánatot kérni. Haragban váltunk el. Lefeküdtünk.
Másnap aztán anyám még húsokat is sütött a káposzta mellé. Elég is lett minden.

Nem egészen így mondják, de ide így passzol:
A kecske is meg a káposzta is jóllakott, és végül a békesség is megmaradt!

------------------------------------------------------------------------------------------

[Ha pedig a Tisztelt Olvasó még nem lakott volna jól, András Róbert, alias Bufurc bácsi a mai főfogás után egy kis desszertről is gondoskodott, fogyasszák egészséggel, ide kattintva!]


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!