Nehéz jó gyereknek maradni, ha valaki szálláson, tüske és bogáncs között nevelkedik! Pláne, ha olyan jó tanítómesterei voltak a zsiványságban, mint a mi kis Bufurcunknak! Legalábbis az tűnik ki az e heti Bufurc-meséből, amelyből azt is megtudjuk, hogy milyen vidám életük volt a szállási „gyerököknek” – hiszen annyi jó mulatságot megörököltek elődeiktől is – olyant például, amitől mindenki nyakig sáros lehetett – meg aztán azt is láthatjuk majd, hogy maguk is kivették részüket az újításokból. Ennek a jó Bufurcnak pedig valahogy nem volt szerencséje a csínytevésben (sem)!
Fogadják szeretettel szerzőnk, András Róbert e heti írását:
Kis Bufurc, a trükkös gyerök
Kisgyerekkoromban sokféle érdekes játékot játszottunk: baukáztunk, sárparittyáztunk, foszforral teli lakatkulccsal durrogtattunk, karbittal robbantottunk, és még sok más kreatív elfoglaltságunk volt. Sose unatkoztunk. Tíz évvel idősebb testvérem, több hasznos trükkre tanított, hogy lehet a járókelőket „szórakoztatni”. Nagyon fogékony voltam ezekre a dolgokra.
Az egyik ugratás, amire a tesóm tanított, hogy üres lisztes, vagy cukros zacskót száraz homokkal kell megtölteni, szépen visszazárni, és Csanádi bácsiék sarkán kirakni a járdára. Felmásztunk a túloldalon az eperfára Peti barátommal, és onnan figyeltük mi történik. Jött is az utcán Kukac Boris néni, aki ráadásul mama unokatestvére volt, és hozzánk jött. Meglátta az egy kiló „lisztet” a járdán, körbenézett, felvette és a táskájába rakta.
Utána dicsekedett nálunk, hogy milyen szerencséje volt. Mi meg nagyon röhögtünk Petivel. Boris néni süt majd jó „homok kácsit” belőle.
De történt olyan is, mikor rosszul zártuk le a zacskót, felemelte Róka Téta néni, és kiömlött a járdára a homok. Peti barátom úgy röhögött, hogy leesett az epörfáról. Téta meg kiabálta:
Az anyátok erre-arra, kurva kölkei! Jobb dolgotok nincsen?! Majd adok én mindjá’ nektök olyan lisztöt, hogy attú kódútok! És rázta felénk görbe botját.
Mi csak hasunkat fogva röhögtünk.
Én a kukacom is, mert ilyenkor mindig becsurrant kicsit.
Kétféle pénztárcás huncutságot ismertünk. Az egyik mikor a pénztárcát hosszú damilon kiraktuk az útra. Beültünk a kapu mögé, és a réseken leselkedtünk. Amikor befékezett a biciklis, először mindig körbenézett, de mikor lehajolt, hogy felvegye, gyorsan elrántottuk előle. Szidott bennünket, mint a bokrot, mi meg pukkadoztunk a nevetéstől. Ezt a játékot régi, forgalmon kívüli, családi pénztárcával játszottuk.
De történt egyszer, hogy egy rutinos járókelő rálépett a madzagra, és a bukszát magával vitte.
Pont ekkor tanított a tíz évvel idősebb tesóm, egy új nagyon vicces játékot, de ahhoz megint bugyelláris kellett. Egy cetlit kell rakni bele, ráírni, hogy: „Ne bántsd a másét” mellé rakni egy tíz fillérest, és úgy kirakni a járdára. Azt mondta a bátyám, hogy ha az „áldozat” elolvassa a cetlit mérgében majd eldobja a bukszát.
Nem volt itthon senki.
Gondoltam, ha úgy is eldobják majd, mindegy milyen tárcát rakok a járdára. Így hát anyám vadi új a földvári vásárba vásárolt piros bőr bugyellárisából kiöntöttem a konyhaasztalra a pénzt, bele raktam a tíz fillért, és egy kockás lapot összehajtva, amire gyöngybetűkkel ráírtam: „Ne bántsd a másét”.
Kiraktam a csalit, és vártam a kapást.
Jött is egy ismeretlen nagydarab fickó, körbenézett, és lecsapott a bukszára. Továbbment, olvasta a cetlit menet közben, én röhögtem, ő meg hangosan káromkodott, eldobta a papírt, a pénztárcát meg zsebre rakta.
Ezért anyám szétrúgja a seggem, gondoltam. Azt se tudtam mit hazudjak, anyám nem tudott a járókelők átveréseiről. Drága nagymamámnak, akit nagyon szerettem elmeséltem mindent. Az elrakta anyám asztalra kiborított pénzét, és mondta, hogy ő majd kivéd a veréstől.
Haza jöttek anyámék. Kutúzkodik a fiókban, nem találja piros bukszáját. Ő nem olyan volt, mint a mama, meg a papa, hogy nem káromkodott, hanem egyből kiabálni kezdett: „Té gyerök! Hova az Isten agara faszába tüntettétek a tárcámat?” Én nagyon lapítottam, és már elkezdtem sírni is. Szeretett nagymamám jött, és elmondta mi történt, anyámnak adott pénzt egy új bugyellárisra.
Ettől függetlenül a prédikációt, meg a verést nem úsztam meg:
Mekkora hülye vagy te fiam! Mindig csak a baj van veled, hogy adta ki az eszöd ezt a hülyeségöt? Jobb lött volna, ha világra se szüllek, ha így viselködsz, beadlak majd a javítóba! Próbáltam én a tesómra fogni, de hiába, ő csak az eszmei szerző, én meg a kivitelező voltam.
Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!
legfrissebb videók
