Itt találod az összes cikket a „fánk” témában!
Szombaton délelőtt a piactéren, délután az érsekkerti Platán Rendezvényközpontban lehetett megkóstolni a nálunk pántlikásnak, az ország más településein szalagosnak nevezett jellegzetes farsangi csemegét, a fánkot. Az Érsekkertben az elfogyasztott fánkok számát is tekintve közel ezren voltak kíváncsiak a sütés fortélyaira, majd a végeredményre, kóstolás formájában, de a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület néptáncbemutatójára is ott maradt a verőfényes napsütésben fürdőző közönség. Videóval!
Fontos, hogy újévkor az első vendégünk jó kedélyű legyen, a bosszús vendég rontást hoz a házba. Emellett az is szerencsét hoz, ha éjfélkor férfi kíván nekünk először boldog új évet. Érdemes ekkor elcsípni valakit egy csókra is, ha éjfélkor csókolózunk, az szerelemben és boldogságban gazdag évet ígér –no’ persze a népi hiedelem szerint.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.