Itt találod az összes cikket a „Kalocsai Evezős és Vízisport Egyesület” témában!
A kalocsai evezősök nyerték a VII. Duna Kupa pontversenyét.
Öt napos palicsi edzőtáborban vett részt a kalocsai evezős csapat a HUSRB pályázat keretében.
A népes mezőny tagjai és kísérőik a kalocsai viadalra az Európai Unió ROWLE, „Evezés az egészségért és a határokon átnyúló együttműködés erősítéséért” elnevezésű programja résztvevőjeként érkeztek.
Nagy találkozás a régi versenyzők és edzőik számára, jó mulatság a mai versenyzőgeneráció számára és közösségépítő együttlét a KEVE támogatóival – minderre alkalmas volt a Duna-parti Kék Duna Vendéglőben megtartott est, mindamellett, hogy a résztvevők remekül szórakoztak, és az egyesület kasszája is gyarapodott.
Aki lemaradt róla, annak jó hír: novemberben újra evezős bál lesz a Duna-parti Kék Duna Étteremben.
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.