Itt találod az összes cikket a „Székelykeresztúr” témában!
Az idei évben hagyományteremtő szándékkal került megrendezésre az első "Városi Október Fest” rendezvény.
Kúla, Székelykeresztúr, valamint Polyarnie Zori vezetői képviselték városukat a XXXI. Paprikafesztiválon, amelynek keretében, szeptember 9-én és 10-én a Városháza dísztermében, illetve a Platán Rendezvényközpont teraszán aláírták a partneri kapcsolatokat megerősítő dokumentumokat.
A kialakult járványügyi helyzetben lehetetlen papíron aláírásokat gyűjteni az őshonos kisebbségek jogaiért indított kezdeményezéshez, pedig még nagyon sok hiányzik!
A medvék legutóbb a város temetőiben, illetve a szőlőskertekben bukkantak fel.
A partnervárosi küldöttek zömében anyanyelvükön szóltak magyar közönégükhöz, az érintett programelemeket tolmácsok közreműködésével bonyolították. Aki jól fülelt, tanulhatta – vagy újratanulhatta – az angol, német, olasz, szerb, de még a cseh szavakat, kifejezéseket is.
Reméljük ahogyan a fa növekszik, úgy erősödik, gyarapodik majd városaink barátsága is.
Bár a programfelelős intézmény által közzétett forgatókönyv magáért beszél, érdemes pár gondolatban taglalni, hogy milyen rendezvények közül válogathatnak a május 1-jén majálisozni indulók.
A március 15-én reggel tartott ünnepélyes képviselő-testületi ülés keretében átadták a város díszpolgári címét Kovács László fazekasmesternek. Az eseményt számos pályatárs és városunk sok polgára mellett Kovács László szülővárosának, Karcagnak polgármestere és kísérete, Kecel városának polgármesteri delegációja, valamint a nemzeti ünnepre érkezett, Valka Károly VMSZ-elnök vezette kúlai küldöttség is megtisztelte jelenlétével.
Az idei székelykeresztúri Böllérfesztiválra egy kiemelkedő kvalitásokkal rendelkező főzőcsapat indul Kalocsáról.
Sok jó alkalmi szakács mellett a török sípos és a két dobos anyukájuk receptje alapján olyan muszakát rittyentett, hogy a híres-neves török séfek is elbújhatnak mellette.