Amikor úgy szeretnénk „megöntözni a tövét”! – Locsoló versek régen és ma

Ezt a locsolóverset mindenki ismeri:

Zöld erdőben jártam, …”
Olyannyira, hogy nem is érdemes végig leírni, hiszen már az óvodások is fújják.

Ebből a versből is látható, hogy a locsolóversek fő témáját általában a tavaszi ébredés kapcsán a természet, egészség, életerő adja, a költemények szimbolikája pedig főképp a virágokhoz kötődik. De ettől eltérő jelképrendszer is fölvillant már.

Például, a szocialista mezőgazdaság sikeresebb időszakában, amikor a kollektivizmust, az új eszméket, a technológiai fejlődést és a proletariátus összetartását egyszerre volt hivatott megénekelni a költő, és megszületett a remekmű:

Új barázdát szánt az eke!
Elvtársnő, permetezhetek-e?!” Azt, hogy mennyire gondolta ezt komolyan, vagy mennyire szánta tréfának a szerző, csak találgatni tudjuk, annak a rendszernek a korszelleme szerint bármelyik lehetséges, bár mi az utóbbira hajlunk.
De az is lehet, hogy ugyan poénnak szánta, de ezt semmi áron be nem vallotta volna, nehogy pórul járjon. Ez volt a korszakban a legszebb…
A remek rímet, szellemes mondanivalót mindenestre azzal jutalmazta az utókor, hogy megőrizte ezt a verset is a locsolás folklórkincsének részeként.

Most újabb gyöngyszemekkel gazdagodhat ez a repertoár, legalábbis a kalocsai népköltészeti kincs, ugyanis, amint arra portálunk is fölhívta már a figyelmet, a kalocsai Művelődési Központ locsolóversíró pályázatot hirdetett.

Nosza, fiúk, ifjak, férfiak, tollra, klaviatúrára föl!
A kor nem mentség, ezt a vetélkedőt ugyanis a húsvéti képeslapkészítő versenytől eltérően korhatár nélkül írták ki.

MOST LEHET SZABADJÁRA ENGEDNI A FANTÁZIÁT, SZÉP SZAVAKKAL, PATETIKUS KÖLTŐI KÉPEKKEL CIZELLÁLNI, FINOM HUMORRAL ÖTVÖZNI, AZTÁN VIZESVÖDÖRREL, VAGY KÖLNIS ÜVEGGEL A KÉZBEN, KIPIRULT ARCCAL SZAVALNI A VERSEKET!

De miről szóljon az a vers?

Nem akarunk tippeket adni, de annyit megjegyzünk: az idők folyamán a locsolóvers-irodalom mindig olyan darabokkal gazdagodott, amelyek valamilyen oknál fogva épp ott és akkor aktuálisak voltak.
Most pedig mi volna aktuálisabb, mint az a tény, hogy a járvány miatt föl se kereshetjük egymást, és csak reménykedhetünk, hogy húsvétra már javul a helyzet, és elmehetünk meglocsolni a lányokat, asszonyokat, s nem kényszerülünk arra, hogy a tavalyihoz hasonlóan most is csak virtuálisan öntözzük meg őket?
Talán az, ha a vakcinák révén az igazi kikelet jöhet el, ha sikeresen átoltják a lakosságot…
De nyúlhatnak bátran örökzöld témához is!

Tavaly már közöltünk egy összeállítást eredeti, a karantén és a koronavírus-járvány ihlette locsolóversekből. Most azért is érdemes lehet újraolvasni őket, hogy nehogy annyira elrugaszkodjanak a locsolóvers-költők, mint házi szerzőnk, mert azzal már-már a diszkvalifikációt kockáztathatják…