2023. 06. 02. péntek
Anita, Kármen
: 371 Ft   : 347 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Bemutatkozott a k.arc – Kalocsai fiatal építészek a helyi örökségvédelemért

2022. 03. 07., 14:52

A k.arc egy értékvédelmi gyűjteményoldal, amely Kalocsa építészeti, építészettörténeti, urbanisztikai sokszínűségét és hatásait, valamint (fejlesztési) lehetőségeit és vízióit mutatja be. Az oldal néhány hét múlva ünnepli működésének első évét. Eddig leginkább az online térben létezett, ott olvashattuk írásaikat Kalocsa helytörténetének építészeti érdekességeiről, most azonban személyesen is találkozhattunk az alapító-szerkesztőkkel. Nagy érdeklődés közepette tartották meg bemutatkozó előadásukat február 24-én, a Tomori Pál Városi Könyvtárban.

2021. márciusában alakult meg a k.arc, építész szakmai közösségként. Elsődleges célja a kalocsai épített örökség védelme és kutatása, Kalocsa urbanisztikai, építészettörténeti, építészeti érdekességeinek közérthető bemutatása a helyiek és érdeklődők számára.

A k.arc név egy rövidítés és egyben egy szójáték. A „k.” Kalocsát rövidíti, az ,,arc” pedig sok, városunkra jellemző kifejezés első három betűje: architektúra, archívum, arculat, arcok, archidiocese, stb. Jelenleg hárman szerkesztik az anyagokat: Decsák Petra, Horváth Bálint és Szabó Eszter. Mindhárman kalocsai származású építészek, akik a Műegyetem Építész Karán tanultak.


A megalakulás közvetlen előzménye, hogy az egyetemi tanulmányok során is számtalan olyan unikális kalocsai építészeti érték került általuk említésre, melyek a városban nem, vagy csak alig ismertek. Ezeket az érdekességeket és egyediségeket szeretné a szerkesztőség a város számára feldolgozni és ismertetni.

A k.arc célja továbbá az ismeretanyagok publikálásán túl a (kalocsai) építészetet közelebb hozni a lakossághoz, valamint az építészet mindennapjainkra gyakorolt hatásának vizsgálni és ismertetni. Gyűjteni azokat a víziókat, jövőképeket, terveket, amelyek városunk jövőjét és fejlesztési lehetőségeit érintik. Valamint a k.arc csapata maga is létrehoz ilyen elképzeléseket. 


Közeli jövőre vonatkozó tervük a hasonló civil szerveződésekkel, pl.: az Octopus Egyesülettel való közös munka és gondolkodás, valamint a Viski Károly Múzeummal való együttműködés.

Fő platformuk a www.karc.hu weboldal. Ezen felül jelen vannak a Facebookon, az Instagramon és hamarosan YouTube-on is az adott felületre jellemző tartalmakkal.

Cserenkó Gábor

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-05-30 12:49:46
A Kalocsa TV Magazin műsorában ezúttal a török Akkuyu erőmű építésének újabb fontos állomásáról számolnak be: megérkezett az első üzemanyag szállítmány. Az ottani projektben szerzett tapasztalatokat a Paks II. Atomerőmű építése során is hasznosítják. A műsorban szó lesz még az új blokkok manőverezőképességéről, beszámolnak a Paks II. Tudásmenedzsment Akadémia legutóbbi előadásáról, végezetül a TámogAtom sorozat Pata Jenő Gábor géderlaki plébánossal készült epizódját láthatják. (x)
2023-05-27 14:54:00
A végig magyar és német nyelven konferált program záróakkordjaként az emlékművet - mely a Hartát újratelepítő 229 család nevét örökíti meg - a nemzetiszínű szalag átvágásával Font Sándor, Ritter Imre országgyűlési képviselők, Dollenstein László polgármester és Frőlich Henrikné, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke avatta fel.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>
2023. 06. 02., 10:33
Több hónapos nyomozómunka eredményeként több mint 200 rendőr, 23 Bács-Kiskun vármegyei helyszínen csapott le egyidőben. Még >>>
2023. 06. 01., 17:00
Az előterjesztés napirendre vételét 285 képviselő támogatta a 450 fős parlamentben. Még >>>
2023. 06. 01., 12:00
Az esős májusi időjárás miatt néhol már kifejlett szúnyogok is nagyobb számban megjelentek, ezért ha az időjárás azt lehetővé teszi, június elején megkezdődik az ellenük való védekezés. Még >>>
2023. 05. 31., 16:53
Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Még >>>