
Pénteken több helyszínen dokumentálták Kalocsán a gólyák idei szaporulatának létszámát és fejlettségét, és minden fiókát egyedi jelzettel láttak el, hogy a madarak vándorlása, vonulása során később is követhetőek legyenek. Az előre meghirdetett gyűrűzés során a fészkeket kosaras autó emelőszerkezetével megközelítő szakemberek néhány fiókát kosárban le is hoztak, hogy közelről szemlélhessék a folyamatot az érdeklődők, akiknek a kérdéseire is készségesen válaszoltak.
A villamosítás kora óta rászoktak a gólyák a villanyoszlopokra, amelyeket sok helyen már kifejezetten a biztonságos fészkelés céljára szolgáló emelvénnyel látnak el, így a ma már a városokban is gyakori látvány a tavaszi, koranyári időszakban a villanykarókon lévő fészekben féllábon ácsorgó, a fiókákat védelmező, őrző, vagy a fészekbe eleséget hordó gólyák látványa.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Ritka alkalom azonban, amikor testközelből láthatjuk ezeket a nemes – és védett – madarakat, különösen a fiókákat, amelyek természetes körülmények közt csak akkor hagyják el a fészket, amikor már elérték a megfelelő fejlettséget, hogy önállóan repülni tudjanak. Ez már elején szokott bekövetkezni, ezért a gólyafiókák gyűrűzésére ez a június első fele az ideális időpont, hiszen a legkorábban kikelt madarak nemsokára szárnyra kelnek, miközben a később kikelt példányokon még csak pihetollak vannak, ugyanis a tojásrakásnak, illetve a tojások kikelésének időpontja a gólyák esetében viszonylag hosszú ideig tart.
Forrás: Illés György / KALOhírek
A KALOhírek a Móra Ferenc utcai és a Mátyás király utcai helyszínen követte a gólyagyűrűzést. Az utóbbi helyszínen óvodások és iskolások is várták az ornitológus szakembereket, akik a gólyákról, azok vonulásáról és a gyűrűzés céljáról és folyamatáról is sok érdekes információt mondtak el a gyerekeknek, miközben a szüleik a közelből aggódva figyelték a folyamatot.
A gyerekek megtudhatták, hogy a gólyák egészen Dél-Afrikáig repülnek el vonulásuk során, de nem egy hajrában szelik át a hatalmas kontinenst, hanem megszokott állomásaikon, vizes élőhelyeken tartanak pihenőket, ahol feltölthetik tartalékaikat. Épp ezért fontos az ilyen élőhelyek védelme, mert hiányukban a madarak arra kényszerülnek, hogy a jól bevált gázlók helyett azokhoz lehetőleg közel, de másutt keressenek élelemforrást.
Azt is megtudhatták a gyerekek, hogy az előre gyártott műanyag gyűrűk színe a kibocsátó országra, tehát a kikelésük helyére – estünkben Magyarországra – utalnak, ezen kívül minden gyűrű egyedi betűjelkombinációt is tartalmaz, amelynek segítségével minden egyes példányt regisztrálni lehet.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Az idei szaporulat vegyes képet mutat, volt ahol két kis gólyát gyűrűztek, volt, ahol négyet is találtak a szakemberek a fészekben.
A fiókák kevésbé örültek neki, de a gyerekek boldogan tolongtak, amikor a gyűrűzés után óvatosan meg is simogathatták a kis madarkat, amelyek a Mátyás király utcai fészeknél már majdnem a végleges tollazattal és színezettel rendelkeztek, de a Móra Ferenc utcai fészekből kikerült példányokon még alig volt fekete szín, a MOL benzinkút közelében található fészekből pedig még pelyhes, szürkés, piszkosfehér színű tollazattal kerültek elő a fiókák. A meggyűrűzött madarakat végül a kosárba helyezve újra fölemeltek a fészekhez, oda óvatosan visszahelyezték őket a szakemberek, amitől a kis madarak és a szüleik is végre megnyugodhattak.
Rekordösszeggel zárult az idei, XXXIV. Kék Madár Fesztivál: Lakatos György fesztiváligazgató ma délelőtt stúdiónkban, a Fókuszban Podcast vendégeként számolt be róla, hogy átlépték a 10 millió forintos határt. A teljes beszélgetés már elérhető a KALOhírek felületein!