2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 400 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Hat csapat versengett a KJE Paprikás Ételek Főzőversenyén – Az E.T. Pizzéria harcsapaprikása bizonyult a legjobbnak

Hat csapat versengett a KJE Paprikás Ételek Főzőversenyén – Az E.T. Pizzéria harcsapaprikása bizonyult a legjobbnak
Zsiga Ferenc  |  2021. 09. 01., 07:14

Szerencsére a szeszélyes, nyár végi időjárás megkegyelmezett a főzős programnak, így mondhatni, kellemes időben tudtak tüzet gyújtani augusztus 29-e reggelén a versenyző csapatok a Csilás parkban. Nyolc órakor kezdődtek az előkészületek, majd az alapanyagok egymás után kerültek a bográcsokba.

Kákonyi István önkormányzati képviselővel, a Kalocsa Jövőjéért Egyesület tagjával még a délelőtti órákban beszélgettünk. A hagyományőrzés területén is jeleskedő képviselő portálunkat arról tájékoztatta: a vasárnapi volt az utolsó rendezvénye az egyesület szervezésében lezajlott e heti, „Nyáresti kikapcsolódás a hungarikumok jegyében” elnevezésű programsorozatnak.

Hat csapat nevezett be a versenyre, és ahogy tudom, jobbnál jobb ételekkel készültek. Ez a nap a főzés mellett a közösen eltöltött, tartalmas szórakozásról is szól, így nyugodtan nevezhetjük családi napnak, hiszen kicsik és nagyok együtt tudnak kikapcsolódni, és most ez is volt a cél.”– tudtuk meg Kákonyi Istvántól.


A Csilás park körüli terület kiváló helyet biztosított a főzőcsapatok számára. A sokféle finomság közül a zsűrinek nehéz dolga volt kiválasztani a legjobbat. A családi, baráti társaságok mellett az egyesületek, szervezetek képviselői is fakanalat ragadtak.

Szabó Patrik, a Mi Hazánk Mozgalom képviseletében csirkezúza pörköltet készített, csirkelábbal, nyakkal, laskagombával és füstölt szalonnával megbolondítva. A Kalocsai Polgárőr Egyesület bográcsában marhából készült pörkölt főtt, a Negyveni Nyugdíjas Barátok pedig nyúlpaprikást készítettek.

A jó paprikásnak, pörköltnek a titka a türelem, azaz hogy a szakács minél lassabb tűzön, minél hosszabb ideig főzze, és, hogy folyamatosan szemmel tartsa. Az összetevők szinte mindegyik ételnél ugyanazok.”– magyarázta Szabó Patrik.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
Forrás: Kalocsa TV


A receptből természetesen elmaradhatatlan a jó minőségűkalocsai fűszerpaprika.

A Kalocsa Jövőjéért Egyesület sátrában is a legnagyobb szakértelemmel készült a pörkölt, marhalábszárból.

Ezt kétféleképpen lehet elkészíteni. Vagy rétegezzük a hozzávalókat, vagy pirítjuk. Mi most pirítottuk, és ahhoz, hogy tökéletes legyen az étel, fontos bele a zsír és a fűszerpaprika. Mellette a hús, a hagyma minősége is nagyban befolyásolja az elkészült pörkölt ízét, és a végén nem szabad kifelejteni a zamatos vörösbort sem.”– osztotta meg velünk főzési tudományának egy részét Balaton Péter, az egyesület szakácsa.

A vasárnapi főzőverseny kísérő programjaként Vácz Péterné Erika óvónő „kerekítő” foglalkozást tartott a kicsiknek, akik a népi játékokkal is ismerkedhettek.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
Forrás: Kalocsa Jövőjéért Egyesület / Facebook


A paprikás ételek főzőversenyén Németh József, a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. elnök-vezérigazgatója, Balaton Péter szakács és Pécsi Vivien önkormányzati képviselő, a Kalocsa Jövőjéért Egyesület tagja volt a zsűri tagja.

AZ ÍTÉSZEK SZERINT AZ E.T. PIZZÉRIA CSAPATÁNAK, AZ IRSAI TEAMNEK A HARCSAPAPRIKÁSA BIZONYULT A LEGJOBBNAK, A VERSENYBE BENEVEZETT ÉTELEK MINŐSÉGE KIEGYENLÍTETT VOLT.

Eredmények:

I. Irsai Team: vargányás szürkeharcsa pörkölt májával gazdagítva, kemencés pörcös csuszakörettel
II. Kovács Jánosné és barátai: vegyes disznó pörkölt
III. Mi Hazánk Team: zúzapörkölt kaparóval

Különdíjak: 

Leghagyományosabb étel: Pannónia Team: lábas jószágok gombával
Legszebb tálalás: Negyveni Nyugdíjas Barátok: nyúlpörkölt hagymás, paprikás gombóccal, dödölével, kácsival
Legkülönlegesebb étel: Kovács család és barátai: marhapörkölt bélszínből

A rendezvényen a fotópályázat eredményét is kihirdették.

I. Walter Réka, II. Péteri Dénes, III. Tóth Bernadett. A díjazott fotókat egy kiállítás keretén belül, a Paprika Pikniken lehet majd megtekinteni.

Mint megtudtuk, a Kalocsa Jövőjéért Egyesület a későbbiekben is több, hasonlóan népszerű programot szervez. Közülük is elsőként az őszi szüreti felvonulást, de már tervezik az Idősek Napjához, az Adventhez kapcsolódó programokat is.





Forrás: Kalocsa TV

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK