2024. 10. 16. szerda
Gál
: 400 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Október 22-én Őszi Kultúrpiac – Az Octopus Egyesület programjának másnapja ezúttal nem munkanap lesz

Helyszín: Piactér
Dátum: 2023. október 22., vasárnap 13:00
Október 22-én Őszi Kultúrpiac – Az Octopus Egyesület programjának másnapja ezúttal nem munkanap lesz

Az Octopus Egyesület már hagyományos kultúrpiaci rendezvényére október 22-én, vasárnap, a kilátogatókat most is szokásosan színes programok várják, amelyek közül épp úgy nem hiányozhat a kézműves vásár és bolhapiac, mint a mesesarok, vagy a változatos zenei kínálat.

A Kalocsai Fúvószenekarnak a TESCO pályázata keretében megtartandó térzenéjét is e rendezvény keretében adják, délután három órakor.

A kultúrpiacon mutatkozik be a város közönsége előtt a Változó Korszak együttes. elé A két fiatal fiú, akik saját verseiket zenésítik meg, délután négy órakor áll a publikum elé.

A kisebbeket mesesarok várja délután kettőtől hat óráig.

Az Octopus korábbi, hasonló rendezvényein már megismert, sokféle program és látnivaló, mindenféle portéka és eszem-iszom, ami szem-száj ingere, most sem marad el.
A teljesség igénye nélkül:

Délután egy órától este nyolcig

  • termelői és kézműves vásár,
  • bolhapiac – információ és jelentkezés: octopusegyesulet1@gmail.com, +36209290566 –, valamint
  • baba- és gyermekruha börze – jelentkezés: Fülöp Anett/Messenger, illetve 17 óra után 06/70-2428536-os telefonszámon.


Az eddig megtartott kultúrpiaci alkalmak tapasztalataiból ítélve a rendezvényre nagy érdeklődés várhat, különösebben nem kell rábeszélni senkit. Akit mégis kellene, az menjen el rá!
Megint jó buli lesz!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK