2022. 11. 30. szerda
András, Andor
: 408 Ft   : 394 Ft Benzin: 704.1 Ft/l   Dízel: 849.7 Ft/l   Írjon nekünk

Pataji Ősz 2017 - XX. Gyimesi József Pacalfőző Fesztivál, rangos díjak, új díszpolgár

Zsiga Ferenc  |  2017. 09. 11., 13:25

Dunapataj az elmúlt hétvégén ismét megmutatta: a településen évek óta tartó, egyre inkább felpörgő innováció nem csak az épített környezet fejlődésében, de az önkormányzati és a civil szférában is városokat megszégyenítő fejlődést hozott. A Kalocsai Járásban nincs még egy olyan nagyközség, amelyik az utóbbi öt-hat évben annyi fejlesztési forrást tudott volna lehívni, fejlesztést megvalósítani, mint Pataj, ahová az idén 33. alkalommal megrendezett Pataji Ősz rendezvénysorozat és a XX. Gyimesi József Pacalfőző Verseny ezúttal is tömegeket vonzott.

Mindezt azok a rangos vendégek is megerősítették, akiknek száma Kalocsa és vonzáskörzetében a hasonló rendezvényeken évek óta Dunapatajon a legtöbb. Mintegy közvetett bizonyítékát adva annak, hogy jól menedzselik az immár városi kvalitásokkal rendelkező települést. Az ünnep alkalom volt arra, hogy az önkormányzat által adományozott díszpolgári címet Zászlós Tibor, a nemzeti Agrárgazdálkodási Kamara agrárgazdálkodásért felelős országos alelnöke, míg a Dunapataj Nagyközségért díjat a Dunapataji Népdalkör és Hagyományőrző Egyesület, valamint a Dunapatajért Horgászegyesület vezetői vegyék át. A jubileumi pacalfőző verseny első helyezettje a dunapataji Csókás András, második helyezettje a solti Csepregi Bálint, míg a harmadik helyezettje az ugyancsak dunapataji Müller Attila lett. Csókás András főztjével még a különdíjat is kiérdemelte.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Amiről szinte egész évben írtunk, az az ünnep alkalmából még inkább megmutatkozott:

a szerte az országból érkezett vendégeket gondozott parkok, füves területek, a körforgóknál az őszt idéző, kreativitásról tanúskodó dekorációk fogadták.

A látogatók nagy száma annak is köszönhető, hogy a vendégeket igazi kora őszi, napsütéses idő fogadta. A pacalfőző versenyre idén minden korábbinál többen, 36-an neveztek be. Ők a 12 órakor már a zsűri asztalán gőzölgő pacal főzéséhez már reggel 8 órakor hozzáfogtak. Mint kiderült, az előkészületi munkálatok korábban elkezdődtek, hiszen az egységes arculatot mutató főzőhelyek kialakítása, a bográcsokba kerülő pacalfőzésre történő előkészítése akár már napokkal azelőtt megkezdődött.

A szervezők a „járt utat a járatlanra ne cseréld” szólásmondás jegyében idén is elintézték, hogy az ország egyik legkitűnőbb katonazenekara, ezúttal a hódmezővásárhelyi adjon látványelemekben is gazdag koncertet, de a hivatalos megnyitónál a Himnusz is az ő előadásukban csendüljön fel.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A zenekar menetprodukciója, majd a fúvószene gyöngyszemének számító esztrád muzsika csak fokozta az amúgy is meglévő jó hangulatot.

Ebbe egy kis emelkedettséget először Dusnoki Csaba polgármester ünnepi nyitó beszéde, majd Font Sándor köszöntője csempészett. Az országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos beszédében mintegy a polgármester és az önkormányzat dicséreteként sorolta fel azokat a fejlesztéseket, amelyeket Dunapataj a közelmúltban ért el, de kitért azokra a projektekre is, amelyek között például a szelidi üdülőövezet 370 milliós fejlesztése a közeljövő egyik nagy lehetősége. Mint elhangzott, az ennek részét képező, 170 millió forintból megvalósuló kerékpárút építésről már konkrét döntés született. A képviselő gratulált a nagyközség vezetésének az elért eredményekhez, a nagyközség sikerét mintegy példaként állította más települések elé.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A köszöntők sorát dr. Hoffmann Imre, a belügyminisztérium közfoglalkoztatási és vízügyi helyettesállamtitkára, majd Csampa Zsolt önkormányzati koordinációért felelős helyettes államtitkár folytatta. A két szakember szinte egybehangzóan nevezte látványosan sikeresnek a Dunatapatajon megvalósult fejlesztéseket, a kormány nevében a települést további támogatásról biztosította. Ezúttal sem maradt el Kiss László, immár nyugalmazott alkotmánybíró köszöntője, aki humorral fűszerezett beszédében azt is elárulta, hogy a pacalfőző verseny zsűrijének elnöki tisztét is betölti.

A köszöntők elhangzása után Dusnoki Csaba polgármester és dr. Botykai János jegyző előszörZászlós Tibornak, a Nemzeti Agrárgazdálkodási Kamara agrárgazdálkodásért felelős országos alelnökének adta át a Dunapataj Nagyközség Díszpolgára kitüntetést, majd a Dunapataj Nagyközségért díjat a Dunapataji Népdalkör és Hagyományőrző Egyesület és a Dunapatajért Horgászegyesület vezetőinek. Mind az új díszpolgár, mind a két egyesület elnöke megköszönte az elismerést.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A 11-17 óráig tartó virgonckodó játszópark gyermekközössége is a sátrakba vonult, hogy 13 órakor a finom ebédet elfogyassza, hogy aztán fél kettőtől a Tesók mulatós zenéje, majd egy óra múlva a Zoli magic vicces, vidám bűvész showja szórakoztassa a közönséget.

15 órakor a pacalfőző verseny eredményhirdetésére valamennyi főző a színpadnál volt, és mint megtapasztaltuk, mindenki örült a másik sikerének. Leginkább persze az első helyezett, a jubileumi pacalfőző verseny győztese, a dunapataji Csókás András, második helyezettje, a solti Csepregi Bálint és a harmadik helyezett, az ugyancsak dunapataji Müller Attila örülhetett. Csókás András plusz még azért is, mert főztjével a különdíjat is kiérdemelte.

Képgaléria megtekintése (36 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A solti mazsorettek parádés produkcióját, Rekap György humorista műsorát 17.30-kor a Zene szárnyán operett előadás követte, hogy aztán Oláh Gergő pop énekes, a 20.30 kor kezdődő tűzijáték, végül pedig a Balkán Fanatik együttes koncertje zárja az élményekben és eseményekben gazdag szombati napot.

A háromnapos rendezvénysorozat vasárnapra is kínált programokat. A hét utolsó napján megrendezett asztalitenisz bajnokság, a 9.30-kor kezdődő ökumenikus istentisztelet, a 16.30-kor kezdődő labdarúgó mérkőzés igazi záróakkordja volt a minden tekintetben kitűnőre sikerült Pataji Ősz 2017 rendezvénysorozatnak. 


Az oldalt támogatta a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!



LETÖLTHETŐ DOKUMENTUMOK

Hufbau-Akker akciós szórólap 2017. szeptember 7-21.
Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 11. 25., 08:00
November 12-én tartották a Kamarateremben és a Művelődési Ház első emeletén a Bács-Kiskun megyei Zongoristák XIX. Találkozóját. A két kalocsai kötődésű zenész, a két Szendrei – apja, fia – emlékének tisztelgő eseményre 32 felkészítő tanár nyolcvanhárom növendéke regisztrált, hogy rangos zsűri előtt számot adjon az elmúlt évi fejlődésükről.
2022-11-28 13:21:11
A rendezvény legfőbb célja az, hogy egy kulturális produkciókkal gazdagított, közösségi élmények megélésére alkalmas karácsonyi vásáron és bolhapiacon vehessenek részt a város és a térség lakói.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 11. 29., 09:13
A Merriam-Webster az év szavát az online felületén végzett keresések alapján választja ki, miután kizárta a versenyből a minden évben gyakran keresett, örökzöld szavakat. Még >>>
2022. 11. 29., 08:59
A légköri változások nem befolyásolják számottevő mértékben szervezetünk működését. Még >>>
2022. 11. 28., 14:46
2022. december 6., kedd, 16:30-kor ünnepélyes szalagavatással megnyitja kapuit és vár minden érdeklődőt az Alapszolgáltatási Központ udvarán (Solt, Posta Utca 10) a városi Mikulás Udvar. Még >>>
2022. 11. 28., 09:32
A verseny december végén indul, de a felszerelés ellenőrzésére már előtte sor kerül Franciaországban. Onnan már nem tér haza a felszerelés, hanem egyenesen a rajt helyszínére utazik, majd a csapat ott csatlakozik hozzá karácsony után. Még >>>
2022. 11. 28., 09:19
Kíváncsi a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás elmúlt egy évi tevékenységére? Javaslata, kérdése van? Még >>>
2022. 11. 28., 08:51
A szaunázás nem csak arról szól, hogy az ember beül a melegbe, vannak szabályai, amikre érdemes odafigyelni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK