2026. 04. 10. péntek
Zsolt
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Szent György napi Kihajtási Ünnep Dunapatajon

Zsiga Ferenc  |  2017. 04. 28., 20:07

A visszaemlékezések szerint Dunapatajon idén több mint századik alkalommal rendezték meg a Szent György napi Kihajtási Ünnepet, amely az állattenyésztéssel foglalkozók körében mindig is a jószágok kihajtását jelentette a téli szálláshelyekről. A György névnaphoz köthető esemény a pásztorok, béresek életében volt jelentős, ugyanis ekkor fogadták fel őket a késő őszig tartó munkára. A kihajtási ünnep dunapataji újkori történetében azért volt jeles nap 2017. április 28-a, péntek, mert a régi néphagyományt életben tartó Szakács János pataji lokálpatrióta ezúttal harmincharmadik alkalommal szervezte meg a Kihajtási Ünnepet Dunapataj-Szeliden.

A 33-as számból eredeztethető számmisztikát félre téve tény, hogy az ünnepség a szeszélyes tavaszi időjárás ellenére jól sikerült, a környék agráriumában dolgozó, mintegy 200 résztvevő mellett állatorvosok, polgármesterek, a járás közéletének meghatározó személyiségei vettek részt az eseményen.

Az ünnepséget Szakács János nyitotta meg, majd Font Sándort kérte fel a vendégek köszöntésére. A honatya már csak azért is rövidre fogta a köszöntőt, mert a négy birkát, 30 kiló marhahúst már éppen készre főzték a műfaj avatott és elismert, főzőtudományuk miatt is közmegbecsülésnek örvendő képviselői.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)
Szakács János lokálpatrióta, a rendezvény szervezője

Font Sándor az ünnepség résztvevőinek köszöntése után azért a legfrissebb agrárhíreket is megosztotta a hallgatósággal. Felhívta a figyelmet arra, hogy hatályon kívül helyezték azokat a kisfogyasztók háztartási kútjaira vonatkozó rendeleteket, amelyek azok használatát engedélykötelessé tették. Ugyancsak kedvező hírrel szolgált, amikor elmondta: a növényvédelmi gépek időszakos műszaki felülvizsgálatában is kedvező változás állt be, az érintetteknek érdemes utánanézni a számukra előnyösen megváltozott szabályoknak.

A képviselő emlékeztetett arra, hogy a népszokás gyökereihez köthető időkben egy-egy településen még több száz jószágot hajtottak ki a legelőkre, míg ma, a törekvések ellenére, még az istállókban is híján vagyunk a haszonállatoknak.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

A kitűnő birka és marhapörkölt elfogyasztása közben és után azonban már inkább a jókedv, a barátság, a kikapcsolódás, a harmonika szó melletti mulatozás tette emlékezetessé a 2017. évi dunapataji Kihajtási Ünnepet.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

 

A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától, április 24-től számította. Az állattenyésztéssel foglalkozó népek körében, az időjárástól és a legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok, béresek megfogadása, vagy a juhbemérés, bár más nevezetes napok is ismertek voltak, mint pl. zöldcsütörtök, vagy nagypéntek. Így egyáltalán nem meglepő, hogy számos hiedelem és népszokás kapcsolódik ezen ünnephez: mágikus, rontáselhárító szerepet tulajdonítottak annak a vesszőnek, mellyel az állatokat a legelőkre hajtották, de gyakori volt, hogy a marhákat láncon, tojáson hajtották keresztül, s azt tartották, hogy a jószágok olyan erősek lesznek, mint a lánc és olyan gömbölyűek, mint a tojás.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 10., 11:44
Április 10-én a figyelem a daganatos betegségek megelőzésére és a korai felismerés fontosságára irányul. A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy tudatosabbá tegye az embereket saját egészségük megőrzésében. Még >>>
2026. 04. 10., 11:31
Idén is meghirdette közlekedésbiztonsági novellaíró pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség. A megmérettetésen a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum tanulói kiemelkedően szerepeltek. Még >>>
2026. 04. 10., 11:01
Cigaretta, alkohol és hamis ruhák kerültek elő egy Belgium felé tartó járműből – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőrei a Monostori hídnál tartott ellenőrzéskor többféle jogsértést tártak fel. Még >>>
2026. 04. 10., 09:56
Április 13. és 16. között ismét elektromos hulladékgyűjtést szervez Kalocsán az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola. Még >>>
2026. 04. 10., 08:30
Az országgyűlési választás hétvégéjén rendkívüli nyitvatartással segítik az ügyintézést a kormányablakok. A legtöbb ügyfélszolgálat április 11-én, szombaton, valamint a választás napján, április 12-én, vasárnap is fogadja az ügyfeleket. Még >>>
2026. 04. 09., 20:16
Szerdára virradóan összetörték, földre dobták, illetve festékszóróval összefirkálták Font Sándor és Szabó Patrik, illetve jelölő szervezetük több plakátját. Még >>>
2026. 04. 09., 19:46
Újabb hangfelvétel borzolja a kedélyeket a Tisza párt vezére körül, aki úgy látszik, tud valamit, amiről a kedélyes választási gyűlésein hívei előtt hallgatni szokott. Még >>>
2026. 04. 09., 09:58
Egy biztonsági kamera riasztása segített megakadályozni egy betörést Kiskunhalason húsvét hétfő hajnalán. A tulajdonos gyors reakciójának köszönhetően a feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK