Három napon át kínál színes programokat a dunaszentbenedeki Falunapok idei rendezvénysorozata. A szeptember 4-én kezdődő események között a kulturális programok mellett sport, gasztronómia, hagyományőrzés és könnyűzenei koncertek is helyet kapnak.
Szeptember 4-én, pénteken 16:30-kor „A természet csodái” című amatőr fotókiállítással kezdődik a program, Kőhegyi Dániel alkotásaiból. A kiállításnak a Dunaszentbenedeki Faluház ad otthont.
18 órától az Uszódi Bari(k) – Rátóti csikótojás című színpadi előadás következik, majd 19.30-tól családi piknik és szabadtéri mozi várja a közönséget a dunaszentbenedeki futballpályán.
A szombati nap már reggel 9 órakor elkezdődik a falunapi amatőr kispályás focibajnoksággal. 10 órakor megnyitják a XI. Dunaszentbenedeki Pálinka- és Párlatmustra, valamint a pörkölt- és egyéb ételek főzőversenyét és a házi sütemények versenyét.
11 órától lézerlövészet, 13 és 20 óra között pedig egész napos kísérőprogramok várják a látogatókat. Lesz kézműves- és kirakodóvásár, lángos, kürtőskalács, büfé, arcfestés, dodgem, körhinta, céllövölde és horgászat, a gyerekeket pedig ugrálóvár, Euro jumping és népi játékok is várják.
14:30-kor kezdődik a XXVII. Dunaszentbenedeki Falunapok ünnepélyes megnyitója. Ezt köszöntő, kitüntetések átadása és a különböző versenyek eredményhirdetése követi.
A délután a hagyományőrzés jegyében folytatódik: 16 órától a Duna Művészegyüttes Közhasznú Nonprofit Kft. Magyar Tánctérkép 2026 című műsora, valamint a Dunaszentbenedeki Hagyományőrző Néptánccsoport produkciója látható. 17:30-kor a főző-sütőverseny eredményhirdetésére kerül sor.
Az este a zenéé lesz: 18.30-kor a Bartal Csapai Duó, 19.45-kor Kaczor Feri, 21 órakor Gáspár Laci, 22 órakor pedig a Soundwich lép színpadra.
A falunapok utolsó napján, szeptember 6-án, vasárnap 10 órától ünnepi ökumenikus istentiszteletet tartanak a dunaszentbenedeki református templomban.
A XXVII. Dunaszentbenedeki Falunapok ingyenesen látogatható. A rendezvény szervezője Dunaszentbenedek Község Önkormányzata.
Forrás és kép: Dunaszentbenedek Község Önkormányzata
Borítóképünk archív fotó
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.