2025. 07. 11. péntek
Lili, Nóra
: 399 Ft   : 340 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Átadásra kész a dusnoki Víziturisztikai Központ - Június 24-én helyezték el az időkapszulát, rekordgyorsasággal elkészült

Zsiga Ferenc  |  2019. 10. 05., 09:00

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Palotai Péter polgármester június 24-én, az emlékezetes dusnoki Szent Iván napi fáklyás csónakos felvonulás kiemelkedő eseményeként, a Vajas-parti volt sertésátadó telepnél épülő Víziturisztikai Központ alapjában helyezett el időkapszulát. Az eltelt közel három hónap alatt, mondhatni rekordgyorsasággal épült fel a kívül-belül esztétikus Vízi Turisztikai központ, amelyhez kikötő, csónaktároló, fedett kis pavilonok és szabadtéri főzőhelyek is tartoznak. A Központ felavatását is népünnepélyhez kötötték, a létesítményt október 5-én, szombaton, a 15 órakor kezdődő szüreti felvonulás keretében adják át, 17 órakor.

A helyszínen az elmúlt hétvégén járva azt tapasztaltuk, hogy az 51-es főútról is jól látható és megközelíthető, a vízparti környezetbe szépen illeszkedő, esztétikus Víziturisztikai Központ építészeti munkálatai befejeződtek. Gyakorlatilag a felvonulási terület rendbetétele, a parkosítás van hátra. Így immár csak az időjárás felelősön múlik, hogy az átadási ceremónia is legalább olyan hangulatos legyen, mint a legkorábban 2069. június 24-én felbontható időkapszula elhelyezése.

Dusnokon 1894. június 24-én hatalmas jégverés pusztított. Akkor a rácok megfogadták, hogy ezen a napon nem mennek ki dolgozni a határba, hanem szentmisét tartanak és Iván napján őseikre emlékeznek.
bővebben ...

Amint arról Palotai Péter még február végén tájékoztatta portálunkat: aFajsz-Dusnok-Sükösd települések alkotta konzorcium közös turisztikai fejlesztést valósít meg a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Területi és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében, az elkövetkezendő két évben.

A településeket népszerűsítő, az idegenforgalom fejlesztését szolgáló projektet a három település hagyományaira és adottságaira alapozták. Dusnokon, a Vajas-parton kajak, kenu kikötő és az ehhez kapcsolódó kiszolgáló épület, Fajszon több épületből álló mini halászfalu, ladikok, vizes attrakciók, Sükösdön tájház, túraútvonal segítheti a belföldi és külföldi turizmus fellendítését.

Palotai Péter, Dusnok polgármestere már februárban kész terveket, köztük a látványtervet terítette elénk az asztalra, mindeközben a másik két településen még csak a tervezés kezdődött el.

Fajsz-Dusnok-Sükösd közös, 172 millió forint összegű, TOP-os pályázat keretében fejleszti turizmusát. Fajsz halász, Dusnok vízi sport, Sükösd falusi hagyományaira alapítva valósítja meg idegenforgalmi beruházásait.
bővebben ...

Mint a településvezető akkor felelevenítette, az önkormányzat két éve kereste a pályázati lehetőséget, tárgyalt mások mellett a megyei önkormányzattal, hogy Dusnokon, a Vajas-part két híd közötti szakaszán eleinte spontán, majd szervezetten megjelenő kajakosoknak, kenusoknak kulturált kikötési lehetőséget és szolgáltatásokat tudjanak biztosítani, mert a kényszer szülte helyzetben erre a célra a közeli sportpálya vizesblokkját nyitotják meg a kajakosok, kenusok számára.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc

Az átadó ünnepségen természetesen részt veszünk és a beruházás részleteiről is tájékoztatjuk olvasóinkat.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 09., 17:30
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, azaz mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok adminisztrációja elfogadta, hogy a paksi projekt egy nemzetközi összefogásban, orosz fővállalkozóval, az unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás. A Paks II. Zrt. számos komoly eredményt ért el az elmúlt fél évben az engedélyezés, berendezésgyártás terén, most pedig új lendületet vesznek a terület előkészítő munkák. (x)
2025-07-08 11:16:42
Július 1. és augusztus 31. között országos véradókampányt indított az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt. A nyári hónapokban csökken a véradók száma, miközben a kórházak vérellátási igénye változatlan – ezért mindenkit arra kérnek: legyen hős, és adjon vért! Kalocsán július 28-án lesz a következő véradás.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>
2025. 07. 09., 14:12
A kamerák buktatták le azt a fővárosi párost, akik ismét ruhákat és ékszereket próbáltak meg eltulajdonítani egy kecskeméti üzletből. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. Még >>>
2025. 07. 09., 13:04
A hét közepén még borongós, szeles és hűvös idő várható záporokkal, zivatarokkal, de a hétvégére visszatér a nyárias meleg – akár 33 fok is lehet vasárnap. Még >>>
2025. 07. 09., 10:36
Ideiglenes útlezárásokra és megállási tilalmakra kell készülni július 10-én Paks belvárosában a Paksi FC – CFR Cluj UEFA Európa Liga-mérkőzés miatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK