2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Felújított ravatalozó fogadja a dusnoki temetőbe látogatókat – 15 millió forint JETA pályázati forrásból újult meg az épület

Zsiga Ferenc  |  2018. 11. 24., 10:28

Mindenszentek és Halottak napjára befejeződött a dusnoki temető ravatalozójának kívül-belül történő felújítása, az épületnek a 21. századi követelményekhez való igazítását az MVM Paksi Atomerőmű Jövőnk Energiája Terület-és Térségfejlesztési Alapítvány (JETA) pályázatán elnyert 15 millió forint tette lehetővé.

Palotai Péter polgármester, Dusnok község polgármestere portálunknak arról számolt be, hogy a hivatalosan egyházi fenntartásban lévő, de az önkormányzat hatékony támogatásával, karbantartásával, parkgondozásával fenntartott temető ravatalozója felújítását évek óta tervezték.


Forrás: Zsiga Ferenc

A modernizáció lehetőségét az idei JETA pályázatán elnyert 15 millió forint teremtette meg. A pályázat elszámolási időszaka a jövő esztendő, de a 2018. évi megvalósítás lehetővé tette, hogy december 31-ig a papírmunkával is végezzenek, hivatalosan is lezárják a tendert, elszámoljanak a felhasznált összeggel.

A polgármester tájékoztatása szerint a képviselő-testület elvárása az volt a külső és részben belső felújítással szemben, hogy az épület új külső megjelenése még meghittebbé tegye a temetési szertartásokat, az elhunytakról való megemlékezést.


Forrás: Zsiga Ferenc

Palotai Péter hangsúlyozta, hogy a kivitelezés befejeződésével elmondható, hogy a felújítás fő szempontja, hogy az épület a 21. századi követelményeknek műszaki és esztétikai szempontból is megfeleljen, teljesült. A ravatalozó új vizesblokkot, papi, illetve szertartás vezetői öltözőt kapott. Az épületet szigetelték, nyílászárókat cseréltek, valamint a tető szigetelése, illetve a tető héjazatának cseréje is megvalósult.

Ott jártunkkor a temetőt látogatók elmondták: az emberi élettől, szeretteinktől való búcsúzás méltóságteljes környezetben történő biztosítását különösen egy olyan méretű, köztudomásúan vallásos emberek lakta községben tartják fontosnak, mint Dusnok, hiszen a 3800 lelket számláló településen a lélekszámból adódóan is gyakoriak a temetések.


Forrás: Zsiga Ferenc

Az idei Mindenszentekre, Halottak napjára szeretteik sírjához távolabbi vidékekről érkezők is elégedetten nyilatkoztak arról, hogy a község középületeinek megújítása mellett a dusnoki temető felújítása is halad előre. Az első világháborúban elesettek emlékére állított kopjafa után a ravatalozó épületének felújításával újabb fejlesztéssel gazdagodott a temető.

Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints! 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 22., 11:40
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023. 09. 22., 11:35
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023-09-23 13:28:06
Szombati Ferenc muzsikája mellett, a Mezei Virágok Népdalkör előadását láthatják az érdeklődők, egy finom ebéd és más műsorok mellett!
2023-09-22 10:43:00
Választási kampány közeleg – jövőre önkormányzati és EP választásokat tartanak hazánkban. A pártok, politikai szervezetek igyekeztek kihasználni a Paprikafesztiválban rejlő marketingértéket. Több helyi közéleti személyiséget és országos pártpolitikust is kérdeztünk a jövő évi terveikről.
2023-09-18 14:13:38
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>
2023. 09. 23., 20:04
A Zöldfa utcai óvodában péntek délelőtt tartották a díjátadót. Még >>>
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK