2026. 04. 12.
Gyula
: 377 Ft   : 322 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Kétszáz hívő a dusnoki Feketi búcsún - Elbúcsúzott a hívektől, nyugdíjba vonul Kistamás István plébános

Kétszáz hívő a dusnoki Feketi búcsún - Elbúcsúzott a hívektől, nyugdíjba vonul Kistamás István plébános
Zsiga Ferenc  |  2021. 07. 06., 09:20

A Dusnokon több száz éve lelki vigaszt nyújtó élő kultuszhelyen, a nagyközség határában lévő, kialakításában, környezetében is tetszetős Feketi, vagy másik nevén Mária kápolnánál július 4-én, vasárnap tartották a hagyományos búcsújáró szentmisét. A volt középkori falu, Feket szélén emelt kápolnánál bemutatott szertartáson mintegy 200 hívő vett részt. A szentmise végén a nagyközségben 47 éve papi szolgálatot ellátó Kistamás István plébános bejelentette: 77 éves korára tekintettel nyugdíjba vonul, augusztus 1-től Kiss József lesz az egyházközség plébánosa. A hívek meghatódottan búcsúztak Kistamás Istvántól.

Elöljáróban mindenképpen meg kell említeni, hogy a kápolna 1855-ben épült a középkori Feket falu szélén, amely mellett a soha ki nem száradó, Mária forrás által táplált, szépen karbantartott tó és környezete egész évben várja a zarándokokat, a híveket és a turistákat.

A kápolnához érve Mindszenti István polgármester elmondta: a XVII. század végén, a XVIII. század elején Dusnokon megtelepedő, a mai Bosznia, Dalmácia és Szlovénia területéről érkező rácok egy középkori eredetű Mária kultusz, hagyomány által tették virágzóvá a feketi Mária-fok környékét.
A dusnoki Mária - látomások történeteinek valószínűleg középkori gyökerei vannak, amelyet a helyiek és az egyház is híven őriznek. Az itt élő emberek számára a kis dombra emelt Mária kápolna és a forrás által táplált tó felkeresése a kápolna búcsúja napján minden évben kivételes lelki élményt nyújt – mondta a polgármester.  

A Sarlós nagyboldogasszony napjához, július 2-ához legközelebb eső vasárnap – idén július 4-én - tartott búcsújáró szentmisére érkezőket ezúttal is a haranglábra akasztott kis harang kongása köszöntötte. A hívek a hagyományoknak megfelelően először a vaskereszt előtt álltak meg, és a szentmise kezdetéig közösen, hangosan imádkoztak.

Ahogy évtizedek óta, a templom énekkara és kántora ezúttal is közreműködött a szentmise bemutatásakor.

A Kistamás István dusnoki plébános által celebrált szertartás emelkedettségéhez, a búcsú különlegességéhez nagyban hozzájárult, hogy 47 éve (!) szolgál Dusnokon Kistamás István plébános, akinek a híres Feketi kápolnánál ez volt az utolsó miséje.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre! | Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A 17 órakor kezdődő szabadtéri szentmisén közel 200 hívő vett részt.

„Ezen az ünnepen ünnepeljük Szent Erzsébet látogatását Boldogságos Szűz Máriánál” – mondta Kistamás István, aki örömét fejezte ki, hogy a pandémia közepette végre olyannak láthatja hívei arcát, mosolyát, ahogyan az oltár elé kihelyezett Frank Nándor népművész által megfestett festményen Szűz Mária is mosolyog.

Kistamás István a szentmise vége előtti áldás előtt hivatalosan is bejelentette nyugdíjba vonulását. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítségére voltak a közel fél évszázad alatt, majd ezekkel a szavakkal áldotta meg híveit:

Továbbra is tartsátok meg hiteteket. Őrizzétek meg hűségeteket az Egyházhoz, az Úr Jézus Krisztushoz. Tartsatok ki vallásotokban! Az Isten áldása kísérjen utatokon!” A megható bejelentést követően a templomi énekkar tagjai plébános úr köré gyűltek és külön neki énekelték az „Áldjon meg Téged az Úr…” kezdetű dalt.

A szertartáson Mindszenti István polgármester külön is köszönetet mondott Kistamás Istvánnak, aki Dusnok egyik legmegbecsültebb, legnagyobb elismerésnek örvendő tagja - fogalmazott a település vezetője.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre! | Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 11., 16:00
Néhány napja városunk polgármestere csúsztatásokkal, valótlan tartalmú és hangulatkeltő közösségi médiás poszttal próbálta befolyásolni a közvéleményt. Korábbi valótlan állításait visszhangozta az általa támogatott párt képviselőjelöltje. Ne hamis információk alapján hozzanak döntést! – 2 in 1: tény és vélemény egy cikkben.
2026-04-11 10:25:11
A helyi sakkélet jeles képviselői még nem ismerhették meg a siker semmihez nem fogható varázsát csapatbajnoki mérkőzéseik során. Az eddig lejátszott nyolc fordulójuk során még győzelem nélkül szerénykednek az NB II-es csapatbajnokság Asztalos csoportjának kilenc csapatos mezőnyében. Korábban, a Kalocsai SE színeiben versenyeztek, de már régóta nem ültek asztalhoz versenyszerűen.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 12., 17:00
Április 12-én az emberiség egyik legnagyobb álmát ünnepeljük: az űr meghódítását. Az űrhajózás világnapja a felfedezés, a bátorság és a tudomány diadala. Még >>>
2026. 04. 12., 12:07
A kerékpárlopások jelentős része megelőzhető lenne megfelelő lezárással. A szakemberek szerint néhány egyszerű szabály betartásával sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Még >>>
2026. 04. 11., 13:46
A Fidesz és a Mi Hazánk plakátjait csütörtök reggelre firkálták össze és szaggatták le ismeretlenek. Még >>>
2026. 04. 11., 11:10
Április 11-én Debrecen városa kerül a figyelem középpontjába. A jeles napon a város múltját, értékeit és közösségét ünneplik. Még >>>
2026. 04. 11., 10:55
Április 11-én a verseké a főszerep Magyarországon. A magyar költészet napján irodalmunk legszebb alkotásai és alkotói előtt tisztelgünk. Még >>>
2026. 04. 11., 10:42
Április 11-én világszerte a Parkinson-kórra irányul a figyelem. A jeles nap célja, hogy növelje a betegség ismertségét és erősítse az érintettek támogatását. Még >>>
2026. 04. 10., 11:44
Április 10-én a figyelem a daganatos betegségek megelőzésére és a korai felismerés fontosságára irányul. A Nemzeti Rákellenes Nap célja, hogy tudatosabbá tegye az embereket saját egészségük megőrzésében. Még >>>
2026. 04. 10., 11:31
Idén is meghirdette közlekedésbiztonsági novellaíró pályázatát a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség. A megmérettetésen a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Technikum tanulói kiemelkedően szerepeltek. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK