2024. 07. 20. szombat
Illés
: 391 Ft   : 360 Ft Benzin: 616.4 Ft/l   Dízel: 623.5 Ft/l   Írjon nekünk

Szent Iván-napi fáklyás csónakázás Dusnokon, a Vajason – 130 éves hagyomány a Szent Iván-napi szentmise

Zsiga Ferenc  |  2024. 06. 23., 07:13

Idén június 24-én, hétfőn, éppen Iván napján 20 órakor indul az alkalomra összeállított fáklyás víziflotta a Vasvári utca végi gyülekezőhelyről. Előtte azonban a hagyományokhoz híven reggel 8 órakor fogadalmi ünnepi szentmise lesz a templomban, ahol arra emlékeznek, hogy Dusnokon éppen 130 éve, 1894. június 24-én hatalmas jégverés pusztított. Akkor a dusnokiak megfogadták, hogy ezen a napon nem mennek ki a határba dolgozni, hanem szentmisét tartanak és Iván napján őseikre emlékeznek.

A községben 130 éve töretlenül megtartott szentmise a rendszerváltozás utáni években tejesedett ki az egész falut megmozgató közösségi eseménnyé, amelynek a leglátványosabb része a fáklyás, zenés csónakázás a Vajas-csatornán.

Bényi Emese, a művelődési ház vezetője elmondta: a látványos víziflottát várhatóan legalább 50 csónak, egyéb vízi jármű alkotja majd. A polgármestert szállító vezérhajó, utána a többi úszóalkalmatossággal a Vasvári utca végétől indul, majd a nézőközönséggel megtelt sétány, a Vízi Turisztikai Központ előtt, a Vajas-híd alatt elhaladva a Mediterrán Pubnál lévő stégnél köt ki. Ott az egész estét kitöltő élőzenés buli hangulatát 21 órától tábortűz, szalonnasütés emeli majd.

A hétfői nap a gyerekekről is szól, a két híd közötti területen felállított sátrakban 16 órától egészen 20 óráig kézműves foglalkozás várja a kisebbeket a Pirula műhellyel, de lesz légvár, euro jumping, csillámtetkó, arcfestés és aranymosás is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 07. 16., 14:32
Életének 77. évében elhunyt a Kalocsai SE hajdani elnöke, szakosztályvezetője, edzője és nagyszerű játékosa Farkas András, a „Bandika”. Mert mindenki csak így ismerte és nevezte nyugdíjasként is a sütőipari vállalat egykori gazdasági igazgatóját, aki ekkor már több száz embert irányított.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 07. 20., 09:43
Az állatok egyre gyakrabban támadnak emberre, ennek ellenére civil szervezetek tiltakoznak a törvény ellen. Még >>>
2024. 07. 19., 19:28
Az üzletvezető felismerte, a kecskeméti rendőrök pedig elfogták a tolvajokat. Még >>>
2024. 07. 19., 18:16
Itt megtudhatja, hogyan alakult folyóink vízállása szerdán. Még >>>
2024. 07. 19., 11:31
A új pszichoaktív anyagok a legveszélyesebb kábítószerek. A rendőrség látókörébe egyre több ilyen szert áruló társaság kerül. Ezúttal Jánoshalmán csaptak le az egyenruhások - VIDEÓVAL! Még >>>
2024. 07. 19., 09:46
Rendőrök, katonák és a lánglovagok közös erővel mentették az állatokat. Még >>>
2024. 07. 17., 15:33
A helyszínre több mentőautót és mentőhelikoptert, valamint a kiskőrösi és a kiskunhalasi hivatásos tűzoltókat riasztották. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK