Egészségügyi fórumokra rendszeresen járó emberként kevés olyan jól összeszedett, lényegre törő, közérthetően és élvezetes stílusban előadott prezentáción jártam, mint amit „Édes élet” – A cukorbetegségről közérthetően címmel dr. Pap Gizella, a Kalocsai Szent Kereszt Kórház belgyógyász, kardiológus, deabetológus szakorvosa május 30-án az Egészségfejlesztési Iroda (EFI) és a Kalocsai Kulturális Központ szervezésében, az utóbbi sétálóutcában lévő székházában tartott.
Az adjunktus asszony három szakterületen szerzett, a cukorbetegség esetében egymással szoros összefüggésben lévő szakvizsgái már előre vetítették: a hallgatóság, közte a cukorbetegségben szenvedők átfogó képet, hasznos tanácsokat kapnak majd a betegség megelőzéséről, felismeréséről és gyógyításáról.
A betegség történetét, a jellemző kórképeket, a közelmúlt és a jelen legkorszerűbb gyógymódjait felölelő előadás alapvetően azokra a laikusokban is egyre gyakrabban felmerülő kérdésekre adta meg a választ: miként előzhetjük meg a cukorbetegség kialakulását, mi az inzulin, szervezetünkben hogyan tudjuk fenntartani az egészséges vércukorszintet? Izgalmas kérdésnek bizonyult az is, melyek a betegség első tünetei, szervezetünkből hogyan tudjuk eltávolítani a felesleges cukrot.
Mint elhangzott, az 1-es típusú cukorbetegség általában gyorsan, jellegzetes tünetek kíséretében lép fel, mégpedig annál gyorsabban, minél fiatalabb az egyén. Gyermekkorban akár napok, hetek, fiatal felnőttkorban már hónapok alatt fejlődhetnek ki a klinikai tünetek. A cukorbetegség ezen típusának jellegzetes tünetei a sok vizelet, fogyás, szomjúság. Ha a gyermek gyakran jár wc-re, arra a szülőnek érdemes odafigyelnie. Szerencsére már a legegyszerűbb vérvételen alapuló laborvizsgálatból is fény derülhet a betegségre.
Ezzel szemben a 2-es típusú cukorbetegség általában tünetszegényen, alattomosan zajlik. Éveken keresztül is fennállhat anélkül, hogy diagnosztizálnák. Előfordulhat, hogy a cukorbetegséget a magára nem oda figyelő embernél már csak a súlyos, késői szövődményei révén ismerik fel. A 2-es típusú cukorbetegségben gyakori szövődmények a baktériumok által okozott bőrfertőzések, vagy, hogy a sebek nehezen gyógyulnak, legyen az akár a legkisebb hámsérülés, vagy sebészi beavatkozás.
Az előadó rámutatott: a cukorbetegek diétájának összeállítását alapvetően a cukorbetegség típusa (1-es vagy 2-es), valamint az egyéni adottságok, testsúly, életkor, egyéb betegségek befolyásolják.
Természetesen az inzulinnal kezelt cukorbetegek esetén is fontos a diéta. Amint az a bemutatott ábrán is látható volt, a szénhidrát elfogyasztása során 1 óra múlva alakul ki a vércukorcsúcs, ami 3 óra múlva lecseng, viszont az adagolt inzulin hatásgörbéje mást mutat. Még rendszeres inzulinkezelés mellett sem olyan gyors az inzulin felszívódása, mint ahogy az az egészséges szervezetben megvalósul.
A cukorbetegség megannyi aspektusát felvonultató előadás végén egyebek mellett az is elhangzott: a betegség rendszeres testmozgással, életmódváltással megelőzhető, még a 2. típusú cukorbetegség sem jelenti azt, hogy annak élethosszig kell tartania. A különböző édesítőszerekről még senki nem bizonyította, hogy annak káros mellékhatásai lennének.
Az előadás végén a hallgatóság soraiban helyet foglaló dr. Mócza György, a kórház főigazgató-helyettese elsőként gratulált dr. Pap Gizellának a közönség figyelmét végig lekötő, magas színvonalú előadáshoz.
E cikkben nem célunk az előadás teljes anyagának ismertetése, de aki cukorbeteg, vagy hajlamos erre a betegségre, az EFI Iroda keretében működő, éppen a dr. Pap Gizella vezette cukorbeteg klub foglalkozásain – előzetes jelentkezést követően – minderről lényegesen többet tudhat meg.