A Kalocsai Szent Kereszt Kórház működéséhez már számos esetben jelentősen hozzájárult, azt folyamatosan segíti a Kalocsai Kórházért, Betegeinkért Alapítvány, amelynek kuratóriuma nemrégiben fontos beszerzéséről döntött. Alapítványi forrásból három darab érintésmentes, álló testhőmérőt vásároltak, amely jelentősen megkönnyíti, meggyorsítja az úgynevezett triázsolási folyamatot, azaz az intézménybe akár betegként, akár látogatóként történő beléptetést.
Az első napon, szeptember 25-én, a pénteken általában kisebb betegforgalom miatt egyelőre az egyik testhőmérőt üzemelték be, de szükség esetén mindhárom digitális kijelzővel ellátott, érintésmentes, álló testhőmérőt a triázsolás szolgálatába állítják.
MINT MEGTUDTUK, AZ AUTOMATA GÉP ÉRZÉKELŐ FEJÉHEZ VAGY A HOMLOKOT, VAGY A CSUKLÓT KELL ODA TARTANI, ÉS AZ ESZKÖZ 1 MÁSODPERC ALATT KIJELZI A TESTHŐMÉRSÉKLETET.
A gép a digitálisan megjelenített testhőn kívül annak megfelelően ad hangjelzést, hogy az normál értéket, hőemelkedést, vagy már lázat mutat.
AZ ÁLLÓ HŐMÉRŐNÉL EGY VÉDŐFELSZERELÉSBE ÖLTÖZÖTT NŐVÉR OLVASSA LE AZ ÉRTÉKET, ÉS HA MEGFELEL, A KLIENS MEHET AZ ABLAKHOZ, AHOL A SZÁMÁRA A BELÉPÉSHEZ SZÜKSÉGES NYILATKOZATOT KITÖLTIK.
A darabonként 90 ezer forintért megvásárolt eszközök várhatóan meggyorsítják a beléptetéshez előírt procedúrát.
A Kalocsai Kórházért, Betegeinkért Alapítvány bankszámla száma: 11600006-00000000-13858250 – erre várják az önzetlen felajánlásokat, illetve támogatásként az adó 1 százalékának átutalását.
A Kalocsai Kórházért, Betegeinkért Alapítvány bankszámla száma: 11600006-00000000-13858250 – erre várják az önzetlen felajánlásokat, illetve támogatásként az adó 1 százalékának átutalását.
Kalocsai Kórházért, Betegeinkért Alapítvány Bírósági bejegyzés száma: Pk.60.179/2004/4. szám, 2492.nyilvántartási szám.
Telefonszám: 06 78 564001