A Kalocsai Fegyház és Börtön női fogvatartottjai idén is kis műsorral, mikuláscsomaggal kedveskedtek december 20-án, csütörtökön a kalocsai Szent Kereszt Kórház Gyermekosztálya betegeinek. A kórházban tartott eseményen a BV részéről dr. Tanács Eszter Tímea ezredes, az intézet parancsnoka és a gyermekek szülei is megjelentek. Az alaklomra jelmezt öltő három fogvatartott, a kicsik és szüleik is láthatóan elérzékenyültek, amikor a karácsonyi versekből és dalokból összeállított műsort a gyermekek annak ellenére nagy odafigyeléssel és átéléssel hallgatták, hogy a legtöbbjüket dr. Korsós Judit osztályvezető tájékoztatása szerint hányás, hasmenés, hörghurut, tüdőgyulladás miatt fektették be az osztályra.
Amint az közismert, a kalocsai BV Intézetbenelsősorban afegyházfokozatú, a börtönfokozatú és az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt nőket tartják fogva.
A karácsonyi műsorban azoknak az elítélteknek egy része szerepelt, akik a tavalyi ajándékosztáson is részt vettek. Ők mindhárman édesanyák, és vállalták, hogy az esemény kapcsán kép és hangfelvétel készüljön róluk.
A bensőséges hangulatú műsor után nehéz lett volna eldönteni, hogy a szülők, a beteg gyermekek, a csomagot átadó fogvatartottak, vagy az osztály munkatársai hatódtak meg jobban, amikor a kicsik az ajándékokért nyúltak.
Dr. Tanács Eszter az alkalomból portálunknak elmondta: a nőknek, köztük természetesen a szabadságvesztésüket töltő nőknek, anyáknak mindig fontos a legnagyobb ünnepre, a karácsonyra való készülődés. A műsorban résztvevők saját gyermekeikkel nem, vagy csak a BV biztonsági szabályainak megfelelő körülmények között találkozhatnak. A gyermekosztályon jele lévő három fogvatartott a kórházban kicsit szabadabban, önfeledtebben élheti át az ünnepi készülődést. A női mivoltból adódik a szépség iránti igény, a szeretet kimutatása, így most a fogvatartottak is átélhetik azt a várakozást, amire a börtön falain belül csak korlátozottan van lehetőség – mondta a börtön parancsnoka.
A gyermekosztály nevében dr. Korsós Judit megbízott osztályvezető köszönte meg a fogvatartottak karácsonyi ajándékát. A megbízott osztályvezető a szakmai egység valamennyi dolgozója nevében boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánt a Kalocsai Fegyház és Börtön valamennyi munkatársának és lakóinak.