2026. 07. 10. péntek
Amália
: 357 Ft   : 312 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Meghitt karácsonyi ünnepség a kórházban – Több milliárdos fejlesztés az intézmény fenyőfája alatt

Zsiga Ferenc  |  2018. 12. 20., 10:08
Kapcsolódó
téma cikkei (19)

A Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórházában advent harmadik hetében, december 19-én, szerdán rendezték meg az intézmény hagyományos karácsonyi ünnepségét. A szépen feldíszített karácsonyfa, a versre és a Kalocsai Kamarakórus fellépésére komponált műsor egykettőre ünnepi hangulatot, vidámságot hozott a városban legtöbb dolgozót foglalkoztató intézmény falai közé. Az ünnepségen dr. Svébis Mihály főigazgató fontos bejelentést tett a kórház Kalocsa-Paks Duna-hídhoz, a Paks II megaberuházáshoz kapcsolódó fejlesztéséről.

A kórház vezetése nevében az ünnepség résztvevőit Szabó Lászlóné Bolvári Tünde köszöntötte, majd az előadásában elhangzó rövid vers után a Kalocsa Kamarakórus egyházi és karácsonyi ihletésű darabokat adott elő, Englerné Böttger Boglárka kórusvezető vezényletével.

A mély művészi átéléssel, kitűnő hangzással előadott darabok végén az elismerő taps nem hagyott kétséget a felől, hogy a műsorszámok ezúttal is kivívták a közönség tetszését és elismerését.

Dr. Svébis Mihály főigazgató ünnepi beszédében rámutatott: ahogy az egészségügyben, a kalocsai kórházban is évek óta azt várják, abban reménykednek, hogy anyagi és erkölcsi megbecsülés mellett, nyugodt körülmények között tudnak dolgozni. A főigazgató úgy fogalmazott: „a remény hal meg utoljára”, de most a kalocsai Szent Kereszt Kórháznak van egy reménysugara, a Paks II beruházás.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Amikor először felmerült, hogy ebben a kalocsai intézmény komoly szerephez juthat, a hírt maga is kétkedve fogadta. Ám immár a Font Sándor országgyűlési képviselő által a nyilvánossággal is megosztott információk konkrétumokról szólnak.

Az egészségügyi államtitkár asszony január elején látogat Kalocsára, személyesen tájékozódik. Ez is azt bizonyítja:

tényleg komolyan gondolják, hogy a kalocsai Szent Kereszt Kórházat elsődleges ellátó hellyé fejlesztik a paksi beruházáshoz kapcsolódóan.

Az intézmény olyan instrukció mellett készített egy erre irányuló fejlesztési tervet, hogy nem kell visszafogni a tollat, amit szükségesnek látnak, azt tegyék bele a megtárgyalandó dokumentumba. Az így készült fejlesztési terv több milliárdos modernizálással, kapacitás fejlesztéssel számol – mondta a főigazgató.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Dr. Svébis Mihály hozzátette: a kórház vezetése azt reméli, hogy a tervek, elképzeléseik maradéktalanul megvalósulnak. Amennyiben így lesz, nyugodtan kijelenthető, hogy a kalocsai kórháznak nem csak múltja, de jövője is lesz. A főigazgató beszéde végén az egész évi munkát megköszönve valamennyi dolgozónak és családtagjának áldott karácsonyt, egy az ideinél is békésebb, boldogabb új esztendőt kívánt.

Dr. Mócza György főigazgató-helyettes, a kalocsai kórház vezetője ünnepi gondolatait azzal indította: „Ahogy egyre több gyertya ég az adventi koszorún, úgy növekszik bennünk is a várakozás a bensőséges, békés karácsony, Krisztus születésének megünneplésére. Hálát adhatunk Istennek, hogy a jó mellett ebben az évben is a kevésbé jót és a rosszat is volt erőnk elviselni.”

A kórház vezetője elmondta: az intézmény az előző évi teljesítményhez hasonlóan valósította meg a célkitűzést. A kórház dolgozói véghez vitték, amit helyzetükből és lehetőségeikből adódóan elérhettek. Mindeközben a kisebb kudarcok közepette is volt erejük mosolyogni, néha ellenséges közegben békés arcot mutatni.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Dr. Mócza György annak a reményének adott hangot, hogy jövőre talán egész évben sikerül megőrizni a karácsonykor felerősödő megbékélést és szeretetet.

A főigazgató-helyettes a kórház valamennyi dolgozója nevében megköszönte dr. Svébis Mihálynak azt a támogatását, amit az intézmény működtetéséhez adott, és hogy közösen bizakodhatnak abban, hogy a paksi beruházás új pályára helyezi a kalocsai Szent Kereszt Kórházat. Végezetül az intézmény vezetője valamennyi munkatársnak áldott, békés karácsonyt kívánt, és arra bíztatta a dolgozókat, hogy az ünnepek alatt próbáljanak minél jobban kikapcsolódni, minél többet pihenni.

A kalocsai Szent Kereszt Kórház karácsonyi műsora a Kalocsa Kamarakórus adventi dalcsokrával, közte a Csendes éj előadásával zárult.

Az intézmény vezetése ezt követően invitálta a munkatársakat az ünnepi állófogadásra, amelyet a Bajai SZC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola tanárai és oktatói a szakács és pincér tanulók közreműködésével, széles ételválaszték mellett, magas színvonalon teljesítettek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 07. 09., 11:37
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elindította a „Megtartó Műszakok” elnevezésű országos programját, amely a kis- és középvállalkozások munkaerő-megtartó képességének javítását, valamint a munkavállalók mentális jóllétének támogatását tűzte ki célul. A kezdeményezés alapját a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara tavalyi sikeres pilotprogramja adja.
2026-07-07 14:33:27
Augusztus utolsó hétvégéjén újra benépesül a szakmári sportpálya, ahol 2026. augusztus 28–29-én rendezik meg a Szakmári Falunapot. A szervezők minden korosztály számára tartalmas kikapcsolódást ígérnek: a hagyományőrző programoktól kezdve a sporteseményeken és gyermekprogramokon át egészen az esti koncertekig és bulikig.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 07. 10., 09:29
Rendkívüli nyitvatartásra hívja fel a látogatók figyelmét a kalocsai FolkArt Látogatóközpont. Július 10-én, pénteken az intézmény a megszokottnál korábban, 12 órakor bezár. Még >>>
2026. 07. 10., 09:21
A közlekedésbiztonság népszerűsítésére helyezte a hangsúlyt a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az elmúlt napokban. A rendőrök Balatonfenyvesen és Kalocsán is interaktív programokkal várták a gyerekeket és a felnőtteket, hogy játékos formában hívják fel a figyelmet a szabályos közlekedés fontosságára. Még >>>
2026. 07. 09., 08:38
Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt személyi sérülés abban a balesetben, amely július 7-én történt Kiskunfélegyházán, a Csólyosi úti vasúti átjáróban. Még >>>
2026. 07. 09., 08:34
Kalocsán ideiglenes forgalmirend-változásra kell számítani csütörtökön. A Tomori utca Ady Endre utca és Városház utca közötti szakaszát egész nap lezárják, ezért az arra közlekedőknek érdemes előre megtervezniük útvonalukat. Még >>>
2026. 07. 08., 10:50
A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki szerdára zivatarveszély miatt Bács-Kiskun vármegyére is. Az ország nagy részén a délutáni óráktól számítani lehet villámlással, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel érkező zivatarokra. Még >>>
2026. 07. 08., 09:01
Zavartan integetett az autópályán egy férfi Kecskemét közelében, miután rosszul lett vezetés közben. A gyors rendőri intézkedésnek és egy cukros üdítőnek köszönhetően állapota rövid idő alatt javult. Még >>>
2026. 07. 08., 08:51
Július 8-tól ideiglenesen bezárják a bajai Sugovica szabadstrandot, miután a Duna vízállása a működéshez előírt minimumszint alá csökken. A strand csak akkor nyithat ki újra, ha a folyó vízállása ismét eléri a szükséges értéket. Még >>>
2026. 07. 07., 11:03
Az elmúlt héten 51 közlekedési balesethez riasztották a rendőröket Bács-Kiskun vármegyében. A balesetekben 29 ember sérült meg, köztük egy motoros, aki egy kanyarban veszítette el uralmát járműve felett. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK