2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Takaróangyalok adományoztak értékes horgolt takarókat a Kórház Gyermekosztályának – A 19 alkotás értéke egymillió forint

Zsiga Ferenc  |  2019. 10. 13., 08:26

Benyada Adrienn kalocsai származású, Budapesten élő és dolgozó fiatalasszony nem ismeretlen a karitatív munkában jártasak körében. A fővárosi Tűzoltó utcai Gyermekklinika daganatos betegeinek készített horgolt takarók után jött az elhatározás: a szülővárosa kórházában gyógyuló kis betegek számára is takaróhorgolást szervez. A Takaróangyalok Facebook csoportba tömörült lányok, asszonyok készítette antiallergén, bőrbarát, színösszeállításukban gyermektekinteteket vonzó alkotásokat október 12-én adták át a Gyermekosztály részére.

Benyada Adriennt és a vele érkezett egyik csoporttársát, a kalocsai Korsós Szilviát a Szent Kereszt Kórház Gyermekosztályán dr. Réfy Miklós orvos-igazgató fogadta.
A főorvos megköszönte az adományt, majd egy kézfogás kíséretében a 19 antiallergén, bőrbarát fonalból horgolt takarót az osztály nővéreivel együtt hivatalosan is átvette.

Az első takarót és a három horgolt szundi kendő közül az egyiket a két és fél hete született Lili kapta meg.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Miután az apróság rátekintett a szép, színes takaróra, békésen elnyújtózott alatta, majd kis idő után, szundi kendővel a kezében visszaaludt.

Benyada Adrienn az adományról szólva elmondta: számára azért is fontos a kalocsai kórház, mert édesanyja 20 évig ennek az intézménynek a falai között dolgozott. Szülővárosa, egykori lakóhelye, Kalocsa elválaszthatatlan az életétől. Itt látta meg a napvilágot, élete jelentős részét az óvodától az általános iskolán keresztül a Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskolában szerzett érettségiig a városban töltötte.
Jó ideje Budapesten él, könyvelőként és TB ügyintézőként dolgozik. Számára fontos a karitatív munka. Nem múlik el hónap, hogy valamilyen jótékonysági rendezvényen, akcióban ne venne részt.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Mint mondta:

Ahogy a mostani akcióra, úgy a Tűzoltó utcai Gyermekklinikának adományozott horgolt takarók készítésére, annak szervezésére sem ösztönzött senki. Az ötletet ezúttal is a nagyon sok tagot számláló Facebook csoport tagjai valósították meg.– A közösségi médiában immár csak Takaróangyalok néven elérhető csoport valamennyi tagja elkötelezett a jótékonysági munka mellett, de azért nem mindenki horgol. Ám aki igen, az vállalta, hogy egy-egy kockát, vagy többet meghorgol a készülő takarókból, amelyeket aztán mint a legót, ezekből a szépen meghorgolt darabokból állítottuk össze – mondta Benyada Adrienn.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Hozzátette:

„A most átadott 19 takarót legalább 60-80 ember készítette. Mindenki antiallergén, bőrbarát, 40 fokon mosható fonallal dolgozott, így a kisgyermekek, vagy a nagyobbak még akkor is nyugodtan használhatják, ha valamilyen allergiás megbetegedésben szenvednek.

A takarók háromfajta méretben készültek. A 48 kockából összeállítottak a legnagyobbak. Ezeket a 15-17 éves korosztálynak szántuk. Van egy köztes méret, a 8-10 éves gyermekeknek, de természetesen a legkisebbekről sem feledkeztünk meg.

Nekem négyéves koromban volt először horgolótű a kezemben, mégis, a Tűzoltó utcai Klinikának adományozott takarók után szükség volt egy nagy lélegzetvételre. Kellett egy kis szünet, mert

nagyon sok munkával jár ennyi takaró elkészítése, összeállítása, miközben a szervező munka is időigényes. Sok segítőm akadt, köztük Korsós Szilvia, a kalocsai Szociális Otthon műszaki ügyintézője, akit erre az átadásra a kislánya kísért el.

Egyelőre saját gyermekünk nincs a párommal, de már nagyon szeretnénk. Mi sem természetesebb, hogy egyszer majd neki is ilyen szép, antiallergén és bőrbarát takarója lesz” – fogalmazott Benyada Adrienn.

Benyada Adrienn a szundi kendőkkel
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Kérdésünkre az adományozó azt is megosztotta velünk: egy ugyanilyen fonalból készült, közepes méretű takarót megrendelésre 60 ezer forintért horgolnak meg.

A most átadott takaróknak nem is annyira a mintegy egymillió forintnyi értéke a jelentős.
Sokkal inkább az az összefogás és szeretet, amely az ország legkülönbözőbb pontjain élő nőket arra ösztönözte: általuk teljesen ismeretlen gyermekekért vegyék kezükbe a horgolótűt, és ujjaikat a jótékonyság vezesse.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK